Képviselőházi napló, 1884. VII. kötet • 1885. szeptember 26–1886. január 16.

Ülésnapok - 1884-159

159. országos ülés január 14 1886. 34^ csak álmodozni is — az igaz többet a jelentés sem tesz — de azt komolyan teszi. Nemcsak azon 80 millió forint bankadósság, de az államjegyek eonvertálása kamatozó adósságba ismét emelné deficitünket vagy 5 millióval és ha ezen áldozatot meghoznánk, akkor is csak ezüst valutánk volna és az aranyagiót csak ugy kellene fizetnünk, mint eddig. Nem kell épen valutarendező congressusi képviselőnek lenni, hogy az ember azt belássa. Operenczián túli országokról szóló dajkamese az egész, melylyel néhány aluszékony, de ébredezni látszó kormánypárti lelkiismeretet akarnak visszaringatni előbbi mély álmába. Egyébként gazdálkodjanak csak mint eddig és biztosak lehetnek, hogy mint a fekete bankónál a század második évtizedében, nemsoká újra magától fog rendeződni a valuta. T. ház! Ily parlamenti rendszer, ily fegyelmezett többség mellett illusoriussá válik az egész budget-szavazási jog. A bevételt megszavazzák, de végeredménye az esélytől függ, a mi pedig a kiadásokat illeti, ha a ministerek többet költenek, mint a mennyi nekik megszavaztatik, annak idejében sorban egymásután felkelnek és póthitelt kérnek. Nincs eset, de ily viszonyok közt nem is képzelhető eset, hogy azt megtagadnák. Egyetlen sovány haszna az egész bndget-vitänak csak az, hogy a választók ismét megláthatják, kiket ajándékoztak meg bizalmukkal; láthatják, hogy midőn vagy 40 millió deficitről, tehát uj adósságról van szó, a többség t. képviselői ezt egy oly bagatell tárgynak tartják, melyről elég, ha a pénzügyminister és az előadó urak beszélnek. Vagy tán inkább az volna oka a t. többség némaságának, hogy nyelik, megemésztik ugyan azt, a mit Győrffy Géza t. képviselőtársam szerint a pénzügyminister és előadó nekik feltálalnak. Csak azt ne követeljék tőlük, hogy még meg is dicsérjék. Az igaz, hogy a választóknak e keserű tapasztalatok után meg is marad a legtöbb esetben azon vigaszuk: Nem mi választottuk e néma urat, de a főispán octroyálta tapasztalt jóviselete miatt őt a kerületre. Egyébként mig rendszerváltozás nem jön létre, inig függő viszonyban maradunk a pénzügyi hatalmakhoz, mig a magán pénzügyeknél előforduló azon cathegoricusimperatio. „Nemköltünk többet, mert jövedelmünkből ki nem futja*, mely minden solid embert visszatart a költekezéstől, az államháztartásnál egészen hatályon kivül van helyezve, az mindig igy lesz. Hitel, ez a varázsszó, mely valamint az ország magán vagyonainak nagy részét idegen kézbe jnttatá, ugy a törvényhozást js a kölcsönző pénzhatalmak uralma alá tereié. És ezért egy öntudatos, nemzeti politika csakis az birja megszabadí- 1 tani az országot e fosztogatók zsarnokságától. Horvát Boldizsár t. képviselőtársam azt mondta, hogy a liberalismus czél, melynek elérésére alkalmazott eszközök szabad el vűsége nem jöhet kérdésbe. Van-e hazafiasabb, magasztosabb czél, mint a nemzet jóléte. Az állam törvényes hatalom, fönhatósága és függetlensége és még sem alkalmaznék jogellenes eszközöket ennek elérésére. Nem akarok itt annak fejtegetésébe bocsátkozni, van-e általában joga az államnak örök időkre levenni az állami terhek viselését egyes vagyonukról, van-e joga elviselhetlen adósságok terhét gördíteni egy későbbi generatiók vállaira, kivált pedig oly időkben, midőn a tartós béke áldásait élvezi; de azt határozottan állítom, hogy ha a törvényhozók könnyelműségből, vagy könnyelműségükből eredő szorultságból oly kötelezettségeket vállaltak az államra, melyeknek már ideiglenesen is csak ugy felelhet meg, hogy az állam legvitálisabb érdekét, nemzeti lételét föláldozza és az egész nemzetet anyagi függésbe, sőt mondhatni uzsorások lealázó szolgaságába juttatja; akkor csak kisebb jogtalanság és igazságtalanság e kötelezettségeknek teljes mérvben meg nem felelni — magyarán mondva: rendes és nem uzsorakamatokat fizetni az adósságokért — mint egy egész nemzetet rablánczba fűzni, koldusbotra juttatni, vagyonából kifosztani és földönfutóvá tenni. Midőn azon nemzet, mely egy ezred év óta birta itt a földet, innen rohamosan pusztul és elfoglalják helyét 2000 év óta bolygó idegenek, {Ugy van! Ugy van! a bal- és széUő baloldal különböző padjairól) azon magasztos jelszó: „Salus rei publicae suprema les esto" alkalmazását elmulasztani nem egyéb, mint a haza és nemzet árúba bocsátása. Minden nap, melyet a pénzügyi helyzet gyökeres eszközökkel való függetlenítését halasztják, csak súlyosabbá teheti e viszonyokat. Két urnak egyszerre szolgálni nem lehet ; ha a kormány kényszeríti ezt a nemzetet, hogy Ausztria és Rothschild jobbágya legyen, hazánk iránti kötelezettségeinknek eleget nem tehetünk. Múlt évben beadott a börzeadó és állampapir megadóztatásáról szóló határozati javaslataimat formailag nem ismétlem, látván azon érdektelenséget, sőt rossz indulatot, a melylyel iránta viseltetnek, de minden jó hazafinak becses figyelmébe ajánlom. A költségvetést sok más indokon kivül már azért sem fogadom el, mert a pénzügyi bizottság jelentése ismét a deficitnek nem törlesztendő, adómentes papirrentérel való fedezését ajánlja. Prileszky Tádé: (Halljuk! Halljuk!) T. képviselőház! Régen volt olyan örömöm, mint ezen költségvetés tárgyalása alkalmával. Azt láttam, i hogy mindnyájan a t. túloldalról azon fegyverek-