Képviselőházi napló, 1884. VII. kötet • 1885. szeptember 26–1886. január 16.

Ülésnapok - 1884-159

ggf) 159 orsuág** ülés juntir 14. 188* kivándorlására, kik ilyenek készítésével foglalkoznak, súlyos büntetést szab. Ilyen politika volt az a szerencsés módszer, melylyel Anglia teljesen monopolisalta nemcsak gyarmataiban, de a befolyása alatt álló souverain államokban is, a termelők és fogyasztók közötti érintkezést, ezáltal szorította azokat az egyoldalú agricultur termelésre,, ez által juttatá teljes elszegényedésre Irlandot és Jamaikát, Portugáliát és Törökországot. A 16-ik század fénynapjai, melyeket Portugáliában Keletindia monopolisálása teremtett, akkor kezdtek először elhomályosodni, mikor az 1703-ki vámegyezmény néhány lényegtelen kedvezményért a hazai termények hazai piaczon való védelmét elejté. Egyszerre elárasztá Anglia a belföldi piaczokat s Portugália csakhamar ismét egyoldalú földmívelő állammá sülyedt. Megkezdődött a munkásosztály kivándorlása s egy emberöltő alatt 700,000-rel fogyott a lakosság száma. A gazdasági liberalismus hatása az lett, hogy abban az országban, mely már Caesar idejében mtíutakkal birt, ma az egész közlekedés leginkább hátas öszvérekre szorítkozik. A belföldi kereskedés megbénulván , a belföldi piaczok teljesen elveszték fejlesztő hatásukat, a termelés egyoldalúvá lőn, hanyag-ság, csüggedés, általános apathia ütötte fel uralmát s nyomta bélyegét az egész közéletre. Az osztrák kormányférfiak ugylátszik tanultak Anglia példájától, legalább vámtarifánk általuk kivívott tételei azt mutatják; de a mieink nem okulnak Portugália s a többi külföldi verseny által tönkrejutott államokén; újabb 10 évre mondanak le az önálló gazdasági politika minden előnyéről, védtelenül hagyván Ausztria monopóliumával szemben a hazai ipart s vele képtelenné tevén birtokos osztályunkat is az állami terhek elviselésére. Az a kereskedelmi monopólium pedig, mely nyersterményeinket Ausztria számára s Ausztria iparczikkeit a mi számunkra közvetíti, csaknem kizárólag a zsidó faj kezében, egyszer mint termelőket, másszor mint fogyasztókat rabolván meg bennünket, ha sokáig ttíretik, az amerikai verseny s az önök politikája segélyével a magyar gentry megsemmisülését jelenti. Nem azt a gentryt játszó társadalmi cliquet értem én, melynek fiatalsága kávéházaink léha töltelékének contingensét szolgáltatja; mely ott is abban tündököl, hogy kinyújtja a lábát, nyitva hagyja az ajtót és monoclit visel, mely henye unaloműzésből folyton ama sérelmeket keresi, melyeket egy-egy ellenszenves arcz, egy-egy neki nem tetsző hang renommeéján — nem a valódin, hanem a képzelten, a bitorolton — ütött s minden ily alkalommal a férfiúi becsület komoly fegyverét, ultima ratióját, a párbajt használja eszközül; hanem azt a volt középnemesi magyar birtokos osztályt, a mely ezer éves európai martyréletünkön át, valahányszor baj és veszély fenyegette, valahányszor a felvirágzás, a közművelődés érdekében áldozatra volt szükség, mindig az egyedüli fórum volt, a melyhez bizalommal fordulhatott a nemzet; a melyik 48 előtt jólétének legfőbb tényezőjét, csaknem egész anyagi függetlenségét önként dobta a haza oltárára, (ügy van! a szélső baloldalon) csak azért, hogy az odáig egyedül általa megvédett alkotmányban, hogy honfi-érdemei által nyert előjogaiban, mindenkit, azokat is, kik nem érdemelték, egyenlővé tegyen ebben az országban, ezt a birtokos osztályt szeretni tudom lelkem egész melegével, tisztelem csaknem az imádásig, minden hibái, minden élhetetlensége daczára s rokonszenvem kiséri mindenütt, még anyagi pusztulása sivár lejtőjén is. Ez azon néposztály, a melytől, ha a visszamagyarosodott aristocratiával szövetkezik, várta gróf Széchényi — nem a minister ur, hanem a halhatatlan {Derültség a szélső baloldalon) — vérünk megmentését, a magyar hegemónia biztosítását. Ez az a néposztály, melyet egy chronicus, de mármár acuttá váló betegségben tehetetlen kuruzsló kezén látok sínylődni, [ügy van! a szélső baloldalon.) Mert annak a közelfekvő egyszerű tanácsnak, hogy koplaljunk és izzadjunk, kivált ha olyantól jön t. minister ur, mint ön, a ki talán még soha sem koplalt, a ki izzadni talán nem is tud, (Derültség a baloldalon) a politikai bölcsesség serpenyőjében sem egy mákszemnyi súlya, sem egy fikareznyi értéke nincs. S ha ennél egyébbel a minister ur a magyar birtok megvédésére bölcsessége tárházában nem rendelkezik: ugy valóban ideje lesz már, ministerelnöki t. barátját, ki a saját czéljaira, olyan jól meg tudta az embereket mindig válogatni, megkérné, hogy az ő helyére is keresne alkalmasabb férfiút. (Derültség a szélső baloldalon.) Nem. fogadom el a költségvetést, hanem ajánlom Heífy t. képviselőtársam határozati javaslatát elfogadásra. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Gaál Jenő (pécskai): T. ház! Abban az exposéban, melyet az igen t. pénzügyminister ur tegnapelőtt terjesztett elénk, habár az világosság, határozottság és őszinteség tekintetében előnyösen különbözik is a pénzügyi bizottság minden pillanatban más szint és alakot mutató jelentésétől, a költségvetésről lényegileg nem mond mást, mint a pénzügyi bizottság. Az ő véleménye szerint is az állami jövedelmek jól állnak, sőt fejlődnek. A kiadásokra nézve véleménye szintén az, hogy azok inkább vannak kezeink közt, mint az állami jövedelmek fokozása. És habár 8 a kiadási többletektől (Zaj. Sálijuk! a baloldalon) nagyon félti a további pénzügyi rendezkedés művét, mégis elfogadja azt. Hozzájárul a pénzügyi bizottság azon véleményéhez is, hogy állami pénzügyeink ren-