Képviselőházi napló, 1884. VII. kötet • 1885. szeptember 26–1886. január 16.
Ülésnapok - 1884-159
328 !& 9' országos ülés .január 14. 1S86. siót, törlesztést, kezelési költséget: 72.871,000 irtot, a mai előirányzat szerint: a költségvetés I. füzetének 2i-ik lapján VII. tétel: „Állami adósságok" czímén 108.435,000 frtot, VIII. tétel — 11.800,000 frtot, összesen 120 millión felül — nem sokkal, csak 48 millióval többet, mint 1875-ben. Valóban ennek a nemzetnek nem csak áldozatkészsége, hanem türelme is bámulatosan, példátlanul fejlődött! Pedig 1875 óta történt a sokat emlegetett, boldogtalan emlékű 153 milliós kölcsön conversiója; azóta convertáltatott a 6% os aranyrente 4%-ossal, mely mint a t. előadó több czikkben megírta, csupa szerencsés művelet. Maga ez utóbbinál, több százezer vagy talán egy millió tiszta nyereséget vágtunk zsebre, a mint ezt a t előadó ur annak idején vezérczikkeiben megírta. Pedig, lássa t. előadó ur, az 1875-iki év egy gyászos kárhozatos korszaknak a vége volt s a mainak az ünnepeltnek a kezdete, az a nagy fináncz-krach utáni visszaesésnek, lankadtságnak az éve volt, az állam pénzügyi válsága kérlelheti énül közelgetett s a fenyegető catastrophának, mint öldöklő háborúknak szokott, mindenféle csodás, sejtelmes előjelei mutatkoztak; magának e t. háznak a kebelében is, mintegy titkos varázsütésre 60 férfiúnak támadt egyszerre világosság a fejében, a melytől mindennel, a minek addigi diadalaikat köszönhetik, az elébbi hanggal, modorral, csaknem egész egyéniségükkel szakítva, felajánlák pihent erőiket államháztartásunk szekerének a posványból való kisegítésére. Páratlan áldozat, a melynek példáját a történet lapjain hijába keresem, feltalálni nem birom s a mely, mivelhogy méltó rá, Klio által bizonyára megörökíttetik, egyelőre talán nem, de majd abban a korban, mely mai gazdálkodásunk eredményeivel állva szemben, mint egy rossz álomra, csak homályosan emlékezik reánk, minket hétköznapi embereket egészen elfeled, de a vezetők nevét ismerni fogja s a t. miuisterelnök uré — egy grófi czírnmel s egy felkiáltó- vagy kérdőjellel a végén — talán kevésbé ünnepeltetik, de meglehet ép ugy szerepel, mint ma. A költségvetés Összeállításának további bírálatába Helfy és Horánszky képviselő ur felszólalásai után nem bocsátkozom; de tekintettel az Ausztriával most folyamatban levő kiegyezési tárgyalásokra idő- s alkalomszerűnek találom, a lehető rövidséggel reflexióimat az Ausztriávali gazdasági viszonyunkra s vámpolitikánkra megtenni. (Halljuk ! a szélső baloldalon.) Nyilvános életünknek, közérzüíetünknek egyik jellemző sajátsága, hogy abban nemcsak a kedélyeket, de az elméket, néha egész a szánalmasságig dominálják az üres, de hangzatos jelszavak. Ha a „humanismus" folytonos emlegetése olyan hatást gyakorol reánk, hogy kezdjük egészen természetesnek találni, ha királyi főügyész vagy az igazságügyminister ur valahányszor egy egy törvénykezési hatóságot meglátogatnak, soha se azt keresik, hogy mikép kezeltetik ott az igazság, hanem azt, hogy mikép kezeltetnek ott a gazemberek: (Helyeslés a szélső baloldalon), hogy nincs-e a fegyházak lakóinak kozmás eledel, hiányos világítás dolgában vagy más egyéb panaszuk; ha a humanismus emlegetése hozza létre az olyan egyesületeket, melyek egyedüli feladatuknak tekintik az állatok, a denevérek bajaival foglalkozni, minduntalan ezekre hívják fel a társadalom figyelmét, holott embereket is százával találhatnának, kiknek állapota a legmetszőbb szánalmat provocálja, holott a hajléktalanok menhelye előtt órák hosszat emberek dideregnek és tiporják egymást; (Tetszés a szélső baloldalon) holott a szemétdombokon emberek támolyognak hulladékra éhezve, (Ugy van! a szélső baloldalon) ebben még nem találnék kifogásolni, megróni valót. Ha a „jogegyenlőséget", a „liberalismust", az „egyéni szabadság magasztos elvét" stb. hallom emlegetni önöktől, hallom különösen az antisemitismussal szemben, még azzal is kitudok békülni. Ámbár sok van az önök tényei között, a melyeket a jogegyenlőséggel összhangba hozni nehéz, azzal indokolni lehetetlen. Nem tudom például a jogegyenlőség álláspontjáról megérteni azt, hogy az a kormánypárt, mely habozás nélkül szavaz meg minden olyan adót, mely a különben is túlterhelt földbirtokot nyomja, miért idegenkedik annyira a börse-papiroknak megadóztatásától. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Kétféle vagyon közül mindigaz érdemel több kíméletet, de több tiszteletet is, a melyik honfi-érdem, vagy munka és takarékosság eredménye, nem pedig a melyik uzsoráé vagy leskelődő speculatióé. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Jogegyenlőség az, hogy mig a dologtalanság szerencsefiai, a börse-mágnások adómentes palotákban laknak, addig a vidéki földmíves minden szorgalma daczára a legnyomorultabb kunyhókból is kiszorul? (Tetszés a szélső baloldalon.) Azt mondják, hogy ez a nemzeti metropolis, a főváros érdekében történik. Csakhogy a centralisatiónak ez a forcierozott módja, mely a gazdasági verseny terén különben is túlsálylyal biró tőkének a munka felett privilégiumot ád, kétségtelenül emeli, emelni fogja ugyan fővárosunkat, annak területét, népességét, vagyonát, de [ egyiket sem növeli meg oly aránytalanul, mint
