Képviselőházi napló, 1884. VII. kötet • 1885. szeptember 26–1886. január 16.

Ülésnapok - 1884-153

tSS, ©riiságos ülés deezentber 16. 1836. £gg| nek bizonyos mérvű esetlenségéről tanúskodnak: | másfelöl azonban akkor, midőn valamely fontos s a nemzet érdekeit illető esemény merül fel és a kormánynak a parlament tájékoztatása végett szólania szükséges: ily esetben az interpellatio meg nem tétele kötelességmulasztás volna bármely pártállása képviselő részéről is, ha neki arról biz­tos tudomása van. Ez ntóbbi körülményt tartva szem előtt, kötelességemnek óhajtok én is eleget tenni, midőn egy, a hírlapokban közölt, de magán úton is értésemre jutott nagyfontosságú esemény felvilágosítása iránt vagyok bátor kérdést intézni az igen t. ministerelnök úrhoz ugy is, mint bel­ügy ministerhez. Az eset röviden előadva a következő: A solti felső járás szolgabirájához a budapesti térparancs­nokság november 15-én egy tisztán csak német nyelven fogalmazott megkeresést intézett a végből, hogy egy Dunavecsén öngyilkosságot elkövetett közhuszár öngyilkosságára vonatkozó jegyző­könyvet haladéktalanul küldjön be. Nevezett szolgabíró e megkeresésre igen helyesen azon választ adta, hogy annak csak akkor tehet eleget, ha az átirat neki magyar nyelvű for­dításban is beküldetik. A térparancsnokság erről jelentést tett a budapesti hadtest-parancsnokságnak, mely a minis­térhez természetesen szintén csak német nyelven fogalmazott panaszló átiratot küldött, a hol egyebek közt azt is állítja, hogy a térparancsnokság nem tartozik azon katonai hatóságok közé, melyek pol­gári hatósággal való érintkezésben a magyar nyelvet volnának kötelesek használni és kéri a szolgabírónak engedelmességre való utasítását. A beliigyministerium elfogadván a hadtest­parancsnokság nézetét és annak indokolását is a magáévá tevén, rögtön átirt az alispánhoz,kimondva, hogy a szolgabíró helytelenül járt el, annak maga­viseletét difficultálta és az alispánt utasította, hogy a nevezett szolgabírót a térparanesnokságnak való engedelmességre szorítsa. (Felkiáltások a szélső bal­oldalon : Szép alkotmány!) T. ház! A fenforgó eset elég fontos arra nézve, hogy vele bővebben foglalkozzunk, egy­részt, mert nem először történt már meg, hogy hason természetű incidensek idéztettek elő a katonai hatóságok által, másfelől pedig kellő vilá­gításba helyezi azon ferde és hátrányos viszonyt, melyben a polgári hatóságok állnak a katonaiak­kal szemben. (Igán! Ugy vaní a szélső baloldalon.) Nem akarom a dolgot élére állítani és még távolabb van tőlem, bárminemű viszályt is elő­idézni, mert hiszen a mi törekvésünk, bármiként imputalják is nekünk ellenfeleink az ellenkezőt, nem még jobban meggyengíteni azon amúgy is nagyon gyenge kapcsot, mely a katona­ságot a nemzethez fűzi, hanem törvényes úton szerezni érvényt meglevő jogainknak, melyek­KPPVH NAPLÓ. 1884—87. VII. KÖTET. bői egy tapodtat sem akarunk engedni, ugyanily utón szerezni meg meg nem lévő jógáinkat, békés és törvényes utón egyenlíteni ki a differentiákat, hogy a nemzet és a katonaság közt az oly rég óhajtott egyetértés végre valahára megvalósuljon. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Egész őszinteséggél mondhatom, hogy a pol­gári hatóságok részéről hason természetű inciden­sek sohasem provocaltattak és a jelen esetben is nem a szolgabíró volt, a ki a conflictust előidézte és mi csak hazafias kötelességünknek teszünk eleget akkor, amidőn a correctül eljárt szolgabíró maga­viseletét helyeseljük a helytelenül eljárt tér­parancsnokságmagaviseletével szemben. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ha nem volnának is törvényeink, melyek a katonaságot a magyar nyelv használatára utasítják, a mint pedig az 1868. évi XLIV. törvényczikk első szakasza világosan kimondja, hogy az ország kormányának hivatalos nyelve a kormányzat min­den ágában, tehát a katonait sem véve ki, kizáró­lag csak a magyar. Arra, hogy a katonaság tisz­tán csak német nyelvű levelezésre volna utasítva, egyáltalában semmi törvény nem létezik. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ha, mondom, nem is volna arra törvényünk, már maga azon egy körülménynél fogva is, mely szerint a közös hadsereg létszámához Magyarország több mint egy harmaddal járul és a tiszti karban, sajnos, bár nem kellő arányban, de bizonyos meny­nyiségben magyar honpolgárok vannak alkalmazva, nem méltányos, de sőt jogos követelésünk-e, hogy az ország határain belül mindennemű katonai hatóság kizárólag csak az állami, a magyar nyel­vet ismerje el hivatalos orgánumaként. Midőn értésemre jutott a hadtestparancsnokságnak általam idézett átirata, nagyon furcsának és különösen hangzónak találtam annak tartalmát, de még külö­nösebben hangzik a ministerelnök ur átirata, a ki mig egy részt a helyesen eljárt szolgabírót dessau­vaíja, másrészt a helytelenül eljárt térparancsnok­ságnak igazat ad. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Mi következhetnék ebből más, mint hogy a minister ur a germanisatiónak újabb tápot adva, a törvényes fegyvert kiragadja a közigazgatási hivatalnokok kezéből s készségesen szolgáltatja azt át a katonai hatóságoknak, hogy azok most már kétszeresen felbátorodva, ellenünk azt bár­mikor felhasználhassák. (Ugy van! a szélső bal­oldalon.) Tudva levő dolog, hogy a ministerelnök ur előtt a katonaság még mindig egy oly nebánts­virág, melynek szúrós töviseitől nagyon is félti gyenge kezeit. (Derültség és tetszés a szélső bal­oldalon.) Fegyverkezzék csak fel azonban a tör­vénykönyvnek hatalmas védpaizsával, meg fogja látni és mi is reméljük —- mert hisz alkotmányos országban élünk — hogy annak szent é« sérthe­36

Next

/
Thumbnails
Contents