Képviselőházi napló, 1884. VII. kötet • 1885. szeptember 26–1886. január 16.

Ülésnapok - 1884-151

260 151. országos ülés október 14. 1885. gedett és boldog legyen, (ügy van! a szélső bal­oldalon.) A t. ministerelnök ur azon meggyőződését fe­jezte ki, hogy a kik különösen az 1874-iki és 1875-iki pénzügyi állapotot figyelemre méltatják s arra visszaemlékeznek, (Halljuk! Halljuk!) azok neki szemrehányást tenni nem fognak azért, hogy a fusióba beleegyezett és — mint állítja — ő meg van arról győződve, hogy a hazafiak 9 /io-ed része óhajtotta, hogy ő ezen áldozatot meghozza. (Hall­uk! Halljuk!) Hát t. ministerelnök ur, én is emlékezem azon időre, emlékezem az ország akkori állapotára ; (Halljuk! Halljuk!) rle arra nem emlékezem, hogy a íüsiót a balközépi választók óhajtották volna, annyira nem, hogy az nemcsak őket lepte meg, ha­nem minket, önöknek szomszédjait is, meglepett. Azt önök titokban készítették elő. (Ugy van! a szélső baloldalon) és midőn világosságra került, igaz, önöknek vagy önnek t. ministerelnök ur, egész pártja kevés kivétellel helyeselte. Azt is megengedem, hogy a következő vá­lasztásoknál a választók nagy része is önökhöz állt, de hogy arról a választóknak előlegesen tu­domása lett volna és hogy azt a választók több­sége óhajtotta volna, arra nem emlékezem, azt meg nem engedem. (Helyeslés a bal- és szélső bal­oldalon.) A t. ministerelnök ur nem ismeri el a vá­lasztási visszaélések nagy kiterjedését. Az felfogás dolga, hogy mit tartsunk nagynak, mit kicsiny­nek; de arról biztosítom a t. ministerelnök urat, hogy ezen nézetével nemcsak a kormánypárti szónokok nyilatkozatával jön ellenkezésbe, kik épen ezen választási visszaélések nagysága miatt tartják szükségesnek az 5 éves országgyűlést, ha­nem ellentétbe helyezi magát az ország közvéle­ményével is. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Oda jutottunk t. ház, hogy ma minden el­fogulatlan ember, tartozzék bár azon képviselők közé, kik a túloldalon ülnek, bizalmas körben négy­szem közt, nemcsak hogy nem tagadja, de egyene­sen bevallja, hogy a választási visszaélések ország­szerte divatoznak, hozzá tevén, a mit én tán túl­zottnak tartok, hogy alig van már néhány kerület az országban, hol a jelöltek pénz nélkül győzhet­nek, pénz alatt nem azt a csekély összeget értve, melyet a törvényes költségek igényelnek, hanem az etetés, itatás és a pénzen való telekvásárlásra szükséges költségeket. És odajutottunk, hogy talál­koznak olyanok is, kik nemcsak hogy nem titkolják e vesztegetések létét, hanem kérkednek azokkal, mintegy azzal akarván bebizonyítani áldozatkész­ségüket, melyet pártjuk érdekében tanúsítanak. Pedig a bún, ha nem tartja többé érdemesnek a rejtőzést, sokkal niegvetendőbb és veszélyesb, mint az, a mely titkolódzik. Az a nő, ki egy ballépést követett el, de azt szemérmesen elfedni iparko­dik, kevésbé bűnös, kevésbé ócsárlandó, mint az, a ki kendőzött arezczal utczahosszat, a járó­kelők szeme láttára mutogatja a maga erkölcste­len életét. (Helyeslés a baloldalon.) A t. ministerelnök felszólított minket, adjuk elő azon eszközöket, melyekkel a visszélések ki­irthatok. 0 — ugymnnd — miután a visszaélések körüli gyakorlata nincsen, ilyenekkel nem szol­gálhat. Hát t. ministerelnök, ez a nyilatkozat a belügy minister szájából valóban meglepő. Mert ha minekünk, az egyszerű képviselőknek, ha min­den polgárnak ez országban van tudomása az uralkodó visszaélésekről, akkor a belügyminister­nek, kinek kezeiben a közigazgatás összes szálai központosulnak, azokról bizonyosan kell tudomásá­nak lenni És az a gúnyos megjegyzés, hogy te­hát mi adjuk elő azon eszközöket, arra látszik mu­tatni, mintha mi személyesen inkább be volnánk avatva azon visszaélésekbe, mintha nekünk inkább volna azok elkövetésében gyakorlatunk. Már t. ház, én nem fogom mérlegelni, me­lyik oldalon van inkább hiba: ezen e, vagy azon? De azon kérvények, melyek a választások ellen érkeztek be, maguk mutatják, hogy a visszaélé­sek legnagyobb része a kormánypárt részéről kö­vettetik el. De mi előadtuk azon módokat, melyek arra alkalmasak, hogy a visszaélések megszün­tessenek. Megmondtuk, hogy aCuria bíráskodásá­nak behozatalával, azok, ha nem is gyökeresen kiirtatni, de minden esetre apasztatni fognak. S mit felelt a t. ministerelnök ur? A kormány két Íz­ben nyújtotta be a törvényjavaslatot a curia bí­ráskodásáról, azzal teljesítette kötelességét, töb­bet tenni nincs szándéka. No már, ha a kormány meg volt győződve arról, hogy a Curia bíráskodása czélszertí a vissza­élések megszüntetésére, akkor a kétszeri siker­telenség annál kevésbé tarthatja vissza a kísér­let ismétlésétől, minél bizonyosabb, hogy a siker­telenség a kormány közönyének volt csak követ­kezménye. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) A mi a titkos szavazást illeti, a mit mi hatá­rozati javaslatunkban szintén ajánlunk, az ellen a ministerelnök urnak két kifogása van. Először az, hogy a titkos szavazás nem szünteti meg a vesz­tegetéseket, példa rá ugymod : Eszakamerika. Úgyde azt még sem fogja tagadhatni a t. minis­terelnök ur, hogy ha nem szünteti is meg teljesen, minden esetre gyéríti azokat. Már pedig a kor­mánynak az is feladata, hogy oly eszközöket vegyen alkalmazásba, melyek a bajnak terjedését akadályozzák, ha azt egészen megsemmisíteni, kiirtani nem képesek is. (Igaz! Ugy van! a bal­és szélső baloldalon.) Másik ellenvetése, megvallom, még inkább megdöbbentett, mert azt mondta a ministerelnök ur, hogy a titkos szavazás a magyar államra, a

Next

/
Thumbnails
Contents