Képviselőházi napló, 1884. VII. kötet • 1885. szeptember 26–1886. január 16.
Ülésnapok - 1884-150
150. országos ülés deczember 12. 1885, 251 méterre terjedő vasúti hálózata volt; tapasztaltam továbbá azt, hogy a magyar vasúti politika fölött nem a magyar állam, nem a magyar kormány, nem a magyar nemzet érdekei uralkodtak, hanem uralkodott azon külföldi társulatok érdeke, melyeknek kezében voltak a legfontosabb vasúti vonalak Magyarország területén. (Igaz! Ugy van! a hal- és szélső baloldalon.) Ennek következménye nem lehet más és az is volt, hogy Magyarország mezőgazdasága, termelésünknek ezen legfontosabb ága nem részesülhetett volna oly istápolásban, támogatásban a vasutak részéről, mint a milyenre méltán számot tarthatott, azon terheknél fogva, melyek rá nehezedtek ; hanem ellenkezőleg, igen gyakran épen a saját területünkön fekvő vasutak idegen érdekeknek szolgáltak tarifapolitikájuk által. (Igaz! Ugy van! a haloldalon.) És bekövetkezett az, hogy egy férfiú, Tolnay Lajos elvállalta a kormány felszólítására a magyar államvasutak vezetését. 12 év folyt le azóta és milyen más képet tüntet fel Magyarország vasutainak helyzete. Nem vagyok elfogult a kormány tényei iránt és nem tartozom magasztaléi közé, de el kell ismernem, hogy — bár a Tisza-jubileum alkalmával ezen körülmény felemlítve nem lett -— 10 évi kormányzatának, szerintem egyetlen fénypontja az, hogy a magyar állam területén levő vasutak tekintélyes részét a magyar állam birtokába szerezte és oly alapra fektette a vasúti politikát, a melyen az egész állam gazdasági politikájának nyugodni kellene, tudniillik nemzeti alapra. (Igaz! Ugy van! a szélső haloldalon,) A magyar államvasutak ma a magyar közönségnek és a magyar kivitelnek szolgálnak s a magyar termelésnek hathatós közvetítői. (Igaz! Ugy van! a szélső haloldalon.) A mennyire én ismerem a viszonyokat és körülményeket t. ház, ugy tudom, hogy valamint ezen vasúti politikának egyik kezdeményezője Tolnay Lajos, ugy ő volt egyike azoknak, kik e politikát nagy erélylyel és fáradhatatlan buzgalommal keresztül vitték és érvényesítették. (Igaz! Ugy van! a szélső haloldalon.) Mindenesetre meglepő az t. ház, midőn látjuk, hogy egy férfiú, a ki'ily mindnyájunk által, pártkülönbség nélkül elismert, kiváló érdemeket szerzett, kénytelen állásáról távozni, kénytelen állását, mely nagyon dús és szép jövedelemmel járt, mely fényes hatáskört biztosított számára, kénytelen odahagyni, midőn azt látjuk, hogy mások sokkal kevesebb dicsőséggel, sokkal kevesebb anyagi előnynyel járó hivatalokhoz föltétlenül és görcsösen ragaszkodnak, még akkor is, midőn egyéni értéküknek néha legbecsesebb részét fel kell áldozni. Kellett tehát okának lenni, hogy ezen személyváltozás megtörtént, erre nézve választ és fölvilágosítást várok a t. minister úrtól és addig ítéletet mondani e dologban nem szándékozom, valamint a kérdés felvetését elhalasztottam mindaddig, mig személyes éle a dolognak elesett. A válság az által ért véget, hogy Tolnay Lajos vezérigazgató lemondását a minister elfogadta. Azonban elszigetelve e tüneményt megítélni még sem lehet, mert azt találjuk kormányzatunk minden terén, hogy a szakképzettség a kormány részéről igen csekély becsben tartatik és hogy a tehetségek helyét elfoglalják akegyenczek; azt tapasztaljuk, hogy hasonlít a mi rendszerünk azokhoz, mikor szép asszonyok uralkodtak, mikor a Dubaryk és Maintenonok élvezték a hatalmat, felemeltek és buktattak. De akkor illatos éspoeticus legyezővel csapták el az embereket, mig most megyei bunkós bottal. Én ezen rendszerhez nem járulhatok, mert meggyőződésem az, hogy a férfias erő, a tevékenység, a tudomány és a szakképzettség azok, a mik első sorban érdemlik az államban az előmenetelt és jutalmat. Az, hogy a vasutak kezelése milyen rendkívüli nehézséggel jár, azt épen a közelmúltban lehetett tapasztalni, midőn a vasutak nemzetközi természeténél fogva a cartellszerződések megoldása rendkívül nehézségekbe, ütközik, olyan nehézségekbe, hogy arról is gondolkoztak, hogy vájjon lehet-e eddigi alakjukban azokat fentartani. És daczára annak, £ hogy a szakképzettséget igénylő munka évről érre szaporodik, épen most véli a minister ur ezen jeles szakerőt nélkülözhetni, mikor már úgyis a szakerőktői részint halálozás által, részint más hatáskörbe való áttérés által meg lett fosztva. Első sorban politikailag a minister képviseli a kormányt, de mindenekelőtt csak szakképzett egyének tanácsával vezethet egészséges politikát. T. ház, némi nyilvánosságra jutott részletek után meglehetne ítélni ezen beállott válság okait. E tekintetben sokféléről értesültünk a napi sajtóból. De én azt, a mit a hírlapokban olvasok, egészen hitelesnek elfogadni nem vagyok hajlandó, de legkevésbé vagyok hajlandó akkor, mikor magának a dolognak fontossága azon hírekkel oly rendkívüli és feltűnő ellentétben áll. A válság indokául felhozatott, hogy az államvasutak vezérigazgatója nem akar beleegyezni a vasutak igazgatásának decentralisatiójába, az mondatik, hogy nem akarta magát alávetni bizonyos pénzügyi ellenőrzésnek, nem akarta magát alávetni az államtitkár fenhatóságának, hanem egyenesen a ministernek óhajtott alávetve lenni. Én ezeket nem tartom így, a mint felállíttatnak, valószínűnek. De ha ugy volna is, vájjon a kormánynak nem kellett volna-e meggondolni, hogy ilyen magában véve jelentéktelen okoknál fogva helyes-e, a magyar vasúti politika érdekeinek veszélyeztetése nélkül, megfelelő-e elbocsátani a szolgálatból olyan nagy érdemű férfiút, a kinek olyan erős önérzete van, hogy ilyen csekély 32*
