Képviselőházi napló, 1884. VII. kötet • 1885. szeptember 26–1886. január 16.

Ülésnapok - 1884-150

150. országos ülés deezember 12. 18S5. 239 lyekre a majoritás önként egyesült, az a majoritás, a melynek maga a kormány is tagja. (Uy-y van! jöbbfélől.) A legerősebb érv, mely az 5 éves mandátum ellen a vita folyamán felmerült, az, hogy az előnyt, a melyet a képviselőnek e törvényjavaslat nyújtana az által, hogy függetlenségét emeli a kormánynyal szemben, teljesen ellensúlyozza vagy talán túl is szárnyalná a hátrány, a mely onnan származnék, hogy e törvényjavaslat még lazábbá tenné a viszonyt a megbízók s a megbízott, a választók s a képviselők közt s ez utóbbiakat majdnem teljesen emancipálná a választók vagy más szóval a közvélemény befolyása alól. Ez súlyos ellenvetés volna, ha nem alapulna Uusión. Ha végig futunk közel két évtizedes újabb alkotmányos aeránk parlamenti jelenségein, azt látjuk — a mint már az előttem szólottak is kiemelték — hogy nálunk a létező kormányok eddig még mindig vagy itt a parlamentben, vagy a coulissák mögött buktak meg, de soha sem a választási hadjárat alatt, {ügy van! a jobboldalon.) Sőt ehhez hozzátehetem, volt eset reá, hogy egy kormány nagyobb majoritással került ki a választási urnákból, mint a melylyel azelőtt dicsekedett s alig ült össze az új parlament, egy pár hónap múlva a kormány itt a parlamentben hajótörést szenvedett. Nézetem szerint — se meggyőződésemnek sajgó fájdalommal adok kifejezést (Hallju' !) — még sok viz fog lefolyni a szőke Dunán, a mig odáig jutunk, hogy a választási harczot a komoly politikai öntudat fogja eldönteni. Azon osztály, mely a közügyek vezetésében eddig a vezérszerepet vitte, még nem találta meg, vagy legalább még nem vette fel históriai magas hivatásának könnyelműen elejtett fonalát; a polgári osztály szunnyadó ereje még helylyel-közzel adja az ébredés halvány jeleit; a nagy tömeg pedig, mint a hajó, a mely delejttíjét elvesztette, iránytalanul, tájékozatlanul úszik fel-alá a szenvedélyek hullámain. A mi nálunk közvélemény van — ha van — azt nem a választási mozgalmak, hanem itt a parlament s a fővárosi sajtó harczai teremtik, az nem kívülről hat ide, hanem innen törekszik magának utat törni kifelé. {Ügy van! Helyeslés a jobboldalon.) De különben is t. ház, ha közállapotaink már odáig fejlődtek volna is, hogy a választások határoznák meg a követendő politika irányát, még akkor is azon erkölcsi kötelezettségnek ereje,a mely bennünket a választókhoz köt, nem attól függne, hogy minél sűrűbb legyen találkozásunk a néppel a a választási urnák körül. Mert ha igy állana a dolog, akkor a népszabadság s a szabadelvtíség szempontjából nem lenne elég e törvényjavaslatot elvetnünk, hanem az 1848-iki törvények olyatén módosítását kellene sürgetnünk, hogy a parlamenti cyelus három évről legalább egy évre szállíttassák le. {ügy van! a jobboldalon.) Ámde a politikai jellemeket nem a választások szülik és edzik. Védjék meg önök, uraim, továbbá is a sajtó szabadságát, biztosítsák a nemzet számára az egyesülési és gyülekezési jogot, gondoskodjanak arról, hogy tanodáinkban az ifjúság a szabadság szeretetében, mindenekfölött pedig annak ismeretében nevelkedjék és szervezzék intézményeinket ugy,hogy azokaközszellemnekne temetői, hanem iskolái legyenek. (Tetszés.) Ezekben sokkal egyszerűbb, hatalmasabb és biztosabb fegyvert adnak önök a nemzet kezeibe, hogy magát a politikai jellemtelenség ellen megvédhesse, miutsem a gyakori választások többnyire kétes esélyeiben, [ügy van! jőblfélóí.) Sván még egy nagy ok, a mi épen a szabadelvűség szempontjából a rövid parlamenti cyclusok ellen szól. Mi szabadelvűek akarjuk, hogy a parlament a közvélemény uralma alatt álljon. De ez alatt természetesen a salakjaitól megtisztult, a szenvedélynek harczaiból kibontakozott közvéleményt értjük, nem pedig a napi eszme-áramlatok változó veszélyeit. Tudjuk és látjuk azonban, hogy néha a legműveltebb nemzeteknél is egyegy téveszme, a szenvedélynek egy-egy lázrohama, mint forgószél magával ragadja a tömegeket és kurta parlamenti cyclusok mellett sokkal közelebb áll a veszély, hogy a parlament ily téveszmék, ily pillanatnyi feílobbanásnak áldozata, uszályhordöja lesz, mig a hosszabb, de nem túlságosan hosszú cyelus, mindenesetre több biztosítékot nyújt a következetesség elvének a törvényhozásban s arra nézve, hogy a parlament a józan, a higgadt közvéleménynek szerezzen érvényt, (ügy van! a jőbboldaloa.) A választási visszaélések, a melyeket, méltó hangsúlylyal emeltek ki azon az oldalon, engem is a legnagyobb aggodalommal töltenek el. Hogy én mégis a javaslat megszavazását nem teszem függővé a választási törvény revisiójától, ennek két oka van. Először nem látom azt be, hogy a mandátum tartamának meghosszabbítása nagyítaná vagy szaporítaná a választási visszaélések veszélyeit, sőt inkább kevesbíti. S másodszor én a parlamenti reform nagy műveit, mely a legvitálisabb kérdések conglomeratumát képezi s a melynek a jelen törvényjavaslat csak egyik alkatrésze gyanánt szerepel, nem hiszem szerencsésen, kielégítőleg létrehozhatni, ha e nagy mű keretébe tartozó mindannyi kérdést egyszerre s együtte sen akarnók megoldani. Hiszen, hogy többet ne említsek, a választókerületek újabb beosztása, a képviselők, kivált a városi képviselők számarányának helyesebb megállapítása, a választási eljárás czélszertíbb szabályozása, a titkos vagy nyilvános szavazás, a curiai vagy parlamenti bíráskodás kérdése mind a parlamenti reform keretébe tar-