Képviselőházi napló, 1884. VII. kötet • 1885. szeptember 26–1886. január 16.
Ülésnapok - 1884-149
226 149. országos ftlés deczember 11. 1888. a nemzetnek már azért sem lett volna szabad csőcseléknek neveznie, ha mindját még a 48-iki törvények polgárokká nem is avatták volna őket, kik a haza hű fiaiként viselték magukat mindig, most is, akkor is, midőn ama félvilágot ámulatba ejtő csatákban az egyenjogúsítás vérkeresztségét oly hősiességgel megálltak. T. ház! Hát azt nem keresem, kutatom, hogy talán, mert meglehet, nem oly egyszerű bölcsőben, mint engem, ringatták a t. képviselő urat, azért nincs melegebb érzése a nemzet azon említett része iránt, hanem arról meg vagyok győződve, ha nem a catedráróljut a praepositurába és mint a papság azon része, melyhez én is tartozom, a néppel érintkezésben lett volna, ugy ismerni és egyúttal tisztelni is tanulta volna a nemzet ezen elemeit is, akkor nem alkalmazta volna rájuk a csőcselék szót. Hát én bátor vagyok részemről és ezen papság részéről is a használt kifejezés ellen tiltakozni ée ekkép azt a hantáimat, mely a taláris alatt elkövettetett, a taláris alól expiálni. T. ház ! Ez volt felszólalásom tulajdonképeui czélja, csak még, miután már felszólaltam, egy-két szóban bátor leszek kifejezni azt, a mit én egészben és általánosságban az 1847—48-iki IV. törvényczikk kérdés alatti szakaszának módosítását czélzó törvényjavaslatba látok. Mindenek előtt eltekintve attól, hogy az által mikép a nemzet nagy tömege minél hosszabb időközökbe vonatik be az állam vitális érdekei iránt való érdeklődés felgerjesztése által a nemzeti akarat nyilvännlásáért vivott választási harczokba, az a veszedelmes apathia, mely itt e házban a felsőházi reform-törvényjavaslat alkalmával a vésztjósló sirály megdöbbentő hangján jeleztetett, az az apathia a nemzet nagy tömegében csak erősbödni fog. Azért én a t. kormánypárt azon legfőbb érvelése alapján, hogy minél ritkábban legyen kitéve a nemzet a választás viharainak, azt kérdem : kinek jutott még eszébe kárhoztatni a természetet, a miért viharja van és ez élesztő erejénekkitörtével gályákat tör, port ver fel. De ettől eltekintve, mit látok én az egészben és általánosságban e törvényjavaslatban? Hát én látom a polgári jog azon korlátozását, mely a nemzeti akaratnak hosszabb időközökön át lehető nyilvánulásában bizonyos kényelséget, talán bizonyos megtakarítási módot biztosít a kormánynak egyrészt, másrészt pedig azokat.kik a fennálló kormány támogatásával hosszabb időszakra nyerik majd törvényhozói megbízatásukat, az érdek és hála még szorosabb lánczaival fűzheti a kormány magához, hogy segítsék tolni örökös deficittől nyikorgó szekerét a kormánynak — és itt eszembe jut, hogy Orbán Balázs igen t. képviselőtársam, midőn a napokban a mannahullást kizárólagosan az égnek tartotta fenn, hát elfeledkezett arról a mannahullásról, mely bizonyos bőségszarúból erről a szekérről hullajtatik azokra, kik azt tolják vagy legalább azután szaladnak — mindenkinek szája izlése szerint: kinek prefectura, kinek eanonia, kinek tanfelügyelőség vagy épen a szétforgácsolni szándékolt államvasuti igazgatóság szilánkjainak képében. (Tetszés szélső bálfelöl.) No mi a 48-as és függetlenségi párt tagjai ezután a szekér után sem nem futunk, annál kevésbé akarhatjuk pedig egy ilyen törvénymódosítás által ezt a szekeret még rapidabb sebességű haladásra segíteni a jogfeladás és jognyirbálás azon lejtőjén, melyen halad, hanem inkább készebbek vagyunk Marcus Curtius példájaként a nemzeti megsemmisülés azon mélységét, mely felé a szekér halad, személyes érdekeink belevetésével is betemetni, hogy ekkép föléje mielőbb nemzeti függetlenségünk és boldogulásunk dicslaka épülhessen: (Helyeslés szélső balfélöí) no. meg mert, mint népképviselők, nem azt akarhatjuk az egyre szaporodó adók által, a mindenéből mindjobban levetkeztetett népet segíteni keresztjének Golgotára vitelében, melyen jogai megfeszíttetnek: hát pártomhoz híven nem fogadom el a jelen törvényjavaslatot. (Elénk helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök í Kuncz Adolf képviselő ur kivan személyes kérdésben szólani. (Halljuk! Halljuk!) KunCZ Adolf: A t. ház megengedni méltóztatik, hogy Halvax képviselő ur megjegyzése folytán, ismét személyes kérdésben szólok, (Halljuk ! Halljuk!) annak a támadásnak éle, melyet csekélységem ellen irányzott, leginkább onnan van merítve, hogy ezt a szót használtam: „csőcselék". Meg fogja tehát a t. túloldal, mely ellenem részint emelkedett hangon, részint pedig közbevetett megjegyzés alakjában, többszörösen hangoztatta ezt a vádat, nekem engedni, hogy egy pár szóval definiáljam azt, hogy mit értettem s mit értek ez alatt. (Halljuk ! Halljuk! jobbfelől.) Méltóztassanak az akadémia szótárát felütni. Ebben benn van e fogalom is „csőcselék", minélfogva ennek tárgygyal is kell bírnia. Méltóztassanak ezután akármely községbe elmenni s ezt a jó népet, a melyre oly sokszor hivatkoznak s a melyet én is ép ugy tisztelek, mint önök, megkérdezni s ez maga is meg fogja mondani, hogy van falujában is csőcselék. (Igaz ! Ugy van ! jobbfelől.) Minden kis községben van csőcselék ; a városokban pedig nagyobb ennek a száma, mert épen ez az emberiség szerencsétlensége, hogy a hol többen vannak együtt, többen akadnak olyanok, kik oly alanti niveauján állanak a szellemi képességnek, hogy mások bolondító felszólalásait követve, vakon rohannak a szenvedélyességnek sokszor legveszélyesebb határáig. (Igaz! Ugy van! jobbfelől. Nagy zaj, nyugtalanság balfélöí.) Ezeket t. ház, mindenki ekkép szokta nevezni s a t. túloldali képviselő urak sem találhatnak fel más kifejezést, mint azt a sokszor incriminált szót.
