Képviselőházi napló, 1884. VII. kötet • 1885. szeptember 26–1886. január 16.
Ülésnapok - 1884-143
112 143 országos ülés deezemlier 1, 188S. tett, az akkori pénzügyi viszonyok között kedvezőbb feltételek alatt nem volt beszerezhető. A társulat minden lépése a kormány helybenhagyásával eszközöltetett, daezára annak, hogy a társulat hivatkozhatott volna a kormánynak már előleges nyilatkozatára, semmi lépés az ő hozzájárulása nélkül nem tétetett. így aztán önként értetődik, hogy midőn mi e kölesönt ily módon felvettük és felvettük válságos viszonyokkal szemben: mi indokolta azt, hogy midőn néhány hónappal későbben bemuttattak a végleges tervek, a hol ki volt számítva részletesen, hogy mennyibe kerülhet az egész terület biztosítása, többé már nem 300,000 holdról volt szó, hanem azon egész területről, belefoglalva azon rétet is, melyre a t. előttem szólott hivatkozott és kiderült, hogy az egész költség legmagasabb számítás szerint nem lesz nagyobb mint 5.585,619 frt 59 kr. Tehát igaz az, hogy az összegben az előzetes nyilvánításokkal szemben nagy szükés mutatkozott, mindazonáltal az összeg a megnövekedett területhez képest nem mutatkozott túlságosnak. Hittük, hogy a hat milliós kölcsön teljesen kielégítő lesz, azért, mert egyrészről a kölcsön évi járulékainak fedezése biztosítva látszott, másrészről azt hittük, hogy azon kivetési járulékból, melyre mindjárt vissza fogok térni, a szükséges fedezet teljesen meglesz. És erre vonatkozólag a t. előttem szólott azt hibáztatja, hogy — úgymond — mire alapította a társulat a maga fedezetét? Önkéntes bevallásra. Kérdem, nem nyujt-e ez erősebb alapot, mint az, mely a későbbi ártérfejlesztés alapján eszközöltetik, amikor recriminatiók, a kormányhoz intézett petitiók fordulnak elő és a kivetés gyakran minden méltányos ok nélkül bizonyos birtokosokkal szemben, mint ezt tapasztaltuk, önkényesen leszállittatott. Mi ez alapon a hat milliós kölesönt teljesen biztosítva láttuk, de még a netaláni többköltséget is. Azt is mondja t. előttem szólott, hogy az akkori törvények szerint a kormánynak nem lehetett a behajtásokat oly mérvben eszközölnie, mint ma. Bocsánatot kérek, de a törvények akkor ugyanoly hatalmat nyújtottak, sőt kötelességet is róttak a kormányra. Nem akarom a t. házat felolvasásokkal fárasztani, (Halljuk! Halljuk!) de tény, hogy biztosítás nyújtatott a kormány részéről — a kormány alatt mindig a közmunka- és közlekedési ministeriumot értem és rövidség okáért mondom a „kormányt" és hivatkozva a törvényekre, kimondatott az, hogy az évenkinti járulékok a kormány által fognak behajtatni. Már most rátérek azon kérdésre, melyet hangoztatni méltóztattak, hogy hogyan lehet az, hogy 6 millió kölcsön és pedig aranyban, annyira elforgácsolódott, vagy talán történhettek e tekintetben még gyanúsítások is, hogy a kölcsönből összesen csak 4 millió és néhány százezer forint adatott ki munkálatokra? Megmondom az okát. (Halljuk!) Ennek oka egyszerűen az, hogy az illetők, a kik önként hozzájárulást jelentettek be, hozzájárulási befizetésüket nem teljesítették. És pedig ne méltóztassanak hinni, hogy csak a legszegényebb embereknél történt ez. Voltak nagyobb birtokosok, a kik 50—70 ezer forinttal voltak adósak. Rámutathatnék egyes esetekre, hol a társulat egyes nagybirtokosoknál 10—20 ezer forintot vesztett azért, mert az akkori közmunka- és közlekedési, illetőleg pénzügyminister által a behajtások nem eszközöltettek. (Igaz! ügy van! a baloldalon.) igen ; sokat vesztett az által a társulat, mert nem történhetvén meg a kellő eljárás, ennek következtében nem történhetett meg a behajtás., három év letelte után pedig már rövid utón nem volt az foganatosítható s az alatt az idő alatt, mig más utón a behajtás eszközöltethetett volna, az illető tulajdonos birtokát eladván, az utána következő birtokos irányában ezen követelés nem volt érvényesíthető. Ily eset több is volt s meg is nevezhetném a birtokost és birtokot. Ezek voltak az indokok, hogy miért nem volt elégséges először a 6 millió és másodszor miért nem lehetett annak egy jó nagy részét magára a kitűzött czélra és miért kellett az évi járulékok fedezésére fordítani és miért fedeztettek az évi járulékok magából a tőkéből? Ebből önként következik, hogy a végösszeg sokkal kevesebb volt, mint a milyen praeliminálva volt? de daczára a kedvezőtlen pénzviszonyoknak, ha annak idején a behajtás megtörténik, a végösszeg mégis elég lett volna a munkálatok teljesítésére. De t. ház, ha a 6 millió csakugyan teljesen a munkálatokra fordíttatott volna, még akkor is ne méltóztassék hinni, hogy ezen vidék biztosítva lett volna. A mint hogy ma sincs biztosítva és erősen hiszem, hogy az 1 millió nyolczszázezer forintnyi befektetés sem fogja azon megnyugvást nyújtani, hogy az a vidék ott minden időre biztosítva leend. A múlt tapasztalatai elég alapot szolgáltatnak arra, hogy e tekintetben a jövőre nézve túlságos reményekben ne ringassuk magunkat. De nem is reménykedésről van itt szó, hanem azon adatokról, a, melyek itt felhozattak s a melyekkel szemben apellátának nincs helye. Az mondatott, hogy elégséges lesz az az összeg és talán meg kell hajolni ezen nyilatkozat előtt; de az olyanok, mint magam is, kik a múltból szerzett tapasztalatokra hivatkoznak, nem fognak abban a nyilatkozatban megnyugvást találni. És én ennek daczára mégis megszavazom a törvényjavaslatot. Áz okot, a miért azt teszem, elmondották innen is (A baloldalra mutat) es a túloldalról is. A társulatnak helyzete most csakugyan válságos és itt mindaz, a mi a t. előttem