Képviselőházi napló, 1884. VI. kötet • 1885. április 22–május 21.

Ülésnapok - 1884-122

296 122. országos ülés m?jas 12. 1885. hosszadalmasságáért lehetne szemrehányást tenni — ámbár ez sem volna igazságos — de hogy el lett volna sietve a dolog, e szempontból már csakugyan nem lehet szemrehányást tenni. Ugyanekkor kellett gondoskodni, t. ház, arról is, hogy a város, mint törvényhatóság fennállhasson. 1878-ban a város jövedelmei a föld, regale és kövezetvámból tettek összesen 700,000 frtot, de ebben az összegben benfoglaltatott azon 90%-nyi házi adó is, melyet a város egyes polgárai az egyenes adókon kivül kellett, hogy fizessenek. Az í 879. évben, mikor a katastropha bekövetkezett, az egyenes adó után kirótt községi adó 75°/o volt. Szeged város reconstructiója szükségképen igénybe vette a városnak összes erejét; a kérdés tehát az volt: miből teremtessék elő az erre szükséges öszszeg ? Mindenki belátta, hogy a városnak a reconstructio nehézségei mellett az egyenes adón kivül még 90 és 75% pótadót is megbírnia lehetetlen. Mi történt tehát? Az, hogy számbavétetvén a városnak szükséges kiadásai, melyek a legkisebb számítás mellett 1.200,000 frtot tettek, a jövedelem 700,000 írtról föl emeltetett a megkívántató összegig, még pedig ugy, hogy a pótadó leszállittatott 75%-rói 50%-ra. Ezek előrebocsátása után könnyű lesz válaszolnom Hermán Ottó t. képviselőtársamnak. Azt mondja t. képviselőtársain, hogy azok a vámok, azok a sorompók, melyek fel vannak állítva, elkülönítik Szeged város külső lakosait a városban lakóktól és hogy jobb lett volna e helyett megtartani azon régi állapotot, mely a városnak összes^, polgárait egybeforrasztotta. Én, t. képviselő ur, abban a meggyőződésben vagyok, hogy ezen sorompók sokkal inkább összeforrasztják a város lakosait, mintha megmaradtak volna a régi állapotok. Igazolni fogom állításomat. Arról, azt hiszem, mindenki meg van győződve, hogy a mely város azon igényeknek megfelelő eszközökkel nem rendelkezik, a mely igényeket ő saját maga irányában táplál, a mely város a saját igényeinek megfelelő budgetet előteremteni sajátjából nem tudja, azon város existentiájának jogosultsága is nagy csorbát szenved. Szeged városa ezen elvből indulva ki, két út előtt állott. Az egyik volt a régi tört út: az egyenes adók utáni kirovásokat mindaddig emelni, mig elérik a kiadások tételét. A másik út volt, a közvetlen jövedelmet fogyasztási adók és vámok által, melyek a város összes polgárai közt egyformán és általában megoszlanak, fokozni, A két út között választani kellett. Ha a város az előbbi utón marad, akkor, miután Szeged városának épen épületeire nézve az adómentesség megadatott, azon terhek legnagyobbrésze az egyenes adók utáni kirovás által a földmívelőkre, a földbirtokosokra súlyosodott volna. És akkor az következett volna be, hogy a város reconstructiójának terheit épen azon földmívelő osztály fizette volna, mely osztály veszi ugyan a reconstructiónak bizonyos mértékben hasznát, de sokkal kisebb mértékben, mint azon városi lakók, kik azon intézménynek úgyszólván közvetlen hatása alatt állanak. Tehát az az út, melyet t. képviselőtársam választott volna, épen számtalanszorta nagyobb terheket rótt volna a kint lakó polgárokra, mint a másik út. És ne higyje a t. képviselő ur, hogy azon künn lakó polgárok a kérdést át nem értették. Hiszen tőlük függött ezen dolgoknak megszavazása, A törvényhatóság gyűlései szavazták meg a költségvetést és a törvényhatósági gyűlés tagjai közül igen számosan épen azok szavazták meg saját jól felfogott érdekükben ezeket a fedezeti módokat, a kik Szeged városának földmívelő osztályát képezik. Nem azért hozom fel ezeket, hogy a t. képviselő urat czáfolni igyekezném, hanem azért, mert azt hiszem, hogy a képviselő urnak ugyancsak az a czélja és az kell, hogy legyen, a mi nekem, tudniillik hogy mindazokról, a miket itt előadnak, a ház tiszta, világos képet nyerjen. És arra vonatkozólag is fel kell világosítanom a t. képviselő urat, hogy azon mód, a mely szerint a képviselő ur segíteni akar, bizonyos tekintetben veszélyes is lehet, mert Szeged városának különböző polgárai között érdekellentéteket szül. Ezen érdekellentétek, hogy ha valósággal nem léteznek is, de ha folytonosan emlegetik, akárhányszor nagyobb városoknak is mint Szeged romlását okozhatják. A jelenlegi idő tehát nem helyesen van választva arra. hogy a város különböző polgárai, különböző foglalkozású egyénei között érdekellentéteket keressünk, mert a polgároknak épen saját jól felfogott érdekükben érdekegységre kell törekedni. A képviselő ur azt mondta, hogy a recon structio elterelte a foglalkozások egyik legnagyobb részétől a város polgárait. Meglehet, hogy ezt mondták a képviselő urnak, de a kik mondták, e tekintetben csakugyan nem a valóságot mondták a képviselő urnak. Mert melyik iparága Szegednek indult a katastropha után satnyulásnak ? melyik gazdasági ága Szegednek az, mely épen a reeonstructio ideje óta satnyulásnak indult volna ? Egyik épen annyira nem, mint a másik, mert bizonyos mértékben fejlődésnek indult mind a kettő. Azt nemcsak Szeged városa érzi meg, hanem bármely más város is, ha négy év alatt részint állami hozzájárulásból, részint fölvett kölcsönökből, részint az egész világ által adott segélyekből 22 — 25 millió forint elköltetik egy város területén és azután a költekezés megszűnik. Hogy ilyenkor egy bizonyos neme a pangásnak beáll, az nagyon természetes dolog. Azt nem hiszem, hogy a képviselő ur ne értené, hogy ha valamely város reconstructió| jára egy nagy összeg egy bizonyos idő alatt j elköltetik, az utána következő legközelebbi évek-