Képviselőházi napló, 1884. VI. kötet • 1885. április 22–május 21.
Ülésnapok - 1884-116
180 1 IC- országos ülés május 5. 1885. nyokat lényegesen megváltoztatta, mely a jogegyenlőséget és szabadságot még inkább fejlesztette. Fölemlítem annak 1. §-át, mely az ingatlan javak szerzésére nézve fennállott korlátokat végkép megszüntette ; a 4. §-t, mely kimondta, hogy az eddig megtámadhatatlan birtok-minimumra birói végrehajtás vezethető, de ha ily végrehajtás következtében az állomány csökkent, az egész házközösség megszűnik és felosztatik, az 5. §-t, mely kimondta, hogy ha férfi tag nincs, megszűnik a házközösség és a 6. §-t, mely kimondta, hogy ha a házközösség megszűnik, vagy újabb házközösség alakítása végett osztály hozatik be, a női tagok egyenlő jogosultságban részesüljenek a férfi tagokkal. Ezek voltak a lényeges intézkedések a jogélet fejlesztésére az 1872-ik évi királyi leiratig, mely az 1873: XXIX. törvényezikkben beezikkelyeztetett és mely elvonta a házközösségektől ez alapot, hogy azok továbbra is eredeti szerkezetükben fennállhassanak. A házközösség eddig folytonosan katonai hatóság ellenőrzése, felügyelete alatt állott; tagjai biztosak voltak, hogy a mit közös erővel szereznek, a házközösségé marad minden tagra nézve egyenlő jogosultsággal. Ez megszűnt; mindenki szabadon rendelkezhetett jutalékával, szabadon terhelhette azt és ezen intézkedés — határozottan állítom — elvonta a házközösségek további fentartásától a jogosultságot. Igen számos az az eset, hogy a 1872. évi királyi leirat óta a házközösséget azért kellett megszüntetni, mert hiányzott a minimalis birtokmennyiség. Csak egyet említek fel statistikai adat gyanánt, hogy tudniillik a kubini szolgabírói járásban 5 esztendő alatt a birtokminimum hiánya miatt 387 házközösséget kellett hivatalból megszüntetni. Méltóztatik a t. háznak mindebből látni, hogy azon ezél, melyet a t. képviselő ur hangsúlyozott, mintha a házközösségek további fentartása az ottani vidéknek érdekében volna, épen nem áll. Az ottani házközösségek érdeke az-, hogy ha fejlett a jogélet, fejlesztessék az továbbra is, hozassék be a teljes jogegyenlőség és a mi jogéletünkkel megegyezpleg ugy a tulajdon, mint az örökösödési jog. Én azt hiszem, hogy ha 12 esztendőt adott az államhatalom arra, hogy az 1872-ik évi királyi leiratban, illetve az 1873-iki törvényben lefektetett alapokon a häzközösségek megszüntettessenek, nem lehet elhirteíenkedettnek mondani ezen törvényjavaslatot, mely 12 év után mondja kiaházközösségeknek törvényes, végleges megszüntetését. He czélszerünek is kell a törvényjavaslatot mondanom, mert ha alapszervezetében megtámadtatott a házközösségi intézmény azl873-iki törvényczikk által és egyáltalában véve a közérdek annak további fentartását nem kívánja és csakis egyes érdekeltek talán a zavarosban való halászás iránti vágy indokából kérik a javaslat mellőzését vagy pedig a házközösség további fentartását: az államhatalom ily körülmények közt nem nézhet tétlenül, hanem bele kell nyúlnia, hogy a jogegyenlőséget behozza azon vidéken. Felemlítem még az ottani telekkönyvi intézményt is, a mely a miénktől tetemesen eltér. Ugy a mint jelenleg a házközösség szervezete van, a törvénynek megfelelő telekkönyvet behozni lehetetlen. Nem lévén telekkönyvezve az ottani birtok, majdnem holt tőkét, forgathatlan tőkét képez. A javaslat e szerint nem ront ajtóval a házba és mig egyrészről teljesen méltányolja a szerzett jogokat, másrészről módot ad, hogy ha két év alatt bármely szabadon választott kulcs mellett nem osztatik meg a házközösség, akkor az osztály hivatalból eszközöltethessék. És ha azt kérdené valaki, hogy miért a kényszer ?]Annak azt felelném, hogy az országbanjogegyenlőségnek kell lenni és ha van az országnak egy vidéke, a mely nem akar azon útra térni, a mely jogegyenlőségre vezet, azon útra rá kell kényszeríteni. Nem mondható, hogy a házközösség által birt birtok mások, talán nem a házközösség tagjai tulajdonába fog menni. Ugy a mint jelenleg van a házközösség, legiparkodóbb tagjától el van a lehetőség zárva, hogy birtokot szerezzen; mig a javaslatba lefektetett elv által minden esetre annak, a ki szerezni akar vagy megtartani akarja, a mivel bír, meg van adva erre a mód és lehetőség. Végre kiterjeszkedem azon kérdésre, hogy helyes-e a mód, melyet a törvényjavaslat az intézkedés kivitelére választott. Az 1872-iki királyi leirat, illetve a törvény egyetlen módot határozott meg csak a házközösség feloszlatására és ezen egyetlen mód az volt, hogy a felosztás egyenlően történjék. Megemlítem, hogy az 1^73. évi törvény az illeték- és bélyegkedvezméuyt igen szűk korlátok közé szorította. Ezzel szemben a jelenlegi javaslatban le van fektetve az az elv, hogy a házközösség, ha meg akar szűnni, választhat szabadon a megszüntetési módok között, akár a családok, akár az ágak szerinti, akár a fejenkénti felosztási módot választhatja. Az osztozkodási módok között eddig a titkos megszüntetések is szerepeltek, a melyeket, mint az előadó ur megjegyezte, azért nem jelentettek be, mert lehetetlen lett volna ezen mód szerint az osztályt keresztülvinni és talán féltek is az illetékkel való megterheltetéstől Hogy mennyire nem kívánja a lakosság, hogy a házközösség továbbra is fentartassék, bátor vagyok statistikai adatként felhozni, hogy a 1872. évi királyi leirat életbe lépte után egy fél év alatt 1,729 házközösség szűnt meg, 1873 Julius 1-től a múlt é\ig összesen megszűnt a jelenlegi alapon 14,650 házközösség és ezek közül csak 1,695 új kisebb házközösség alakult.
