Képviselőházi napló, 1884. VI. kötet • 1885. április 22–május 21.
Ülésnapok - 1884-116
HfS, országos tMs május B. 1885. 175 mint azelőtt. Tudniillik míg fennállott a házközösségi rendszer, akkor biztosak voltak az egyes tagok, hogy azon vagyon el nem idegeníthető; jelenleg ezen biztosság nincs meg, mert a többségnek joga van azon vagyont, melynek fentartásáért minden egyes tag fáradozik, elidegeníteni, megterhelni és lehet, hogy azon többség azokból alakul, a kik a legkevésbé szorgalmasak, takarékosak és legkevesebb érdekük van a vagyon megtartására. Tehát a szabad munka fogalmával, a szabad birtok fogalmával ellenkezik ezen állapot és egyáltalában megöli az egyes tagokban a munka és szerzési kedvet. Nem önczélú lényként, hanem eszközként szerepel most is az egyes családtag. Ezen jogállapot tehát, melyben az egyén jelentősége a családdal szemben teljesen lesülyed, a hol az ő szabad működési köre megszorittatik, cselekvési szabadsága oly mértékben reducálódik, amely a mai jogi felfogásnak egyáltalában meg nem felel, egyenes ellentétben áll a magánjogi rendszerrel, a nemzetgazdasági és egyáltalában a jelenkor azon alapeszméjével, mely szerint az egyénnek az ő szabad akarata érvényesítéséhez, működéséhez a lehető legtágabb tér engedendő az állam és jogrend fennállása által követelt határokon és föltételeken belül és maga után vonja azt, hogy ottan nem fejlődhetnek egészséges hitelviszonyok, nem fejlődhetik a forgalom és a vagyonbani gyarapodás semmi lendületet sem vesz; miután pedig ezen visszás helyzettel szemben minden egyes tag igyekszik saját existentiáiát külön is biztosítani és ezen helyzetből kibontakozni, számos jogügyletek keletkeznek, a melyek ezen állapot kijátszására czéloznak, mi által az ottani jogviszonyok mindig zavartabbá válnak. Ezeknél fogva közérdekből szükséges a házközösség megszüntetése. Hogy különben a volt határőrvidék a házközösség megszüntetésétől nem idegenkedik, bizonyítja az, hogy Temes- és Torontálmegye közönsége föliratot intézett az országgyűléshez, a mely fölirat az igazságügyi bizottsághoz lett utasítva s a melyben ők maguk is a házközösség megszüntetése iránti óhajukat jelentik ki, csak a részletekre, módozatokra nézve fejezik ki külön kívánalmaikat. Felhozatott ugyan némely részről azon körülmény, hogy mégis ugy látszik, miszerint a volt határőrvidék némi pietással viseltetik a házközösség iránt és nem szívesen bontakozik ki ezen viszonyból, mert az 1873: XXIX. törvényczikk 5-ik szakasza megadta a módot, hogy a volt határőrök abból kibontakozzanak és mégis nem történt meg a kibontakozás olyan mértékben, a mint talán várható lett volna. Erre nézve megjegyzem, hogy sok körülmény működött közre, miként a törvény jó intentíója teljesen érvényre nem emelkedett. Mz egyik hiba az volt, hogy a törvényben ki volt mondva, miszerint egyenlő részben osztandó fel a házközösségben levő birtok az egyes családtagok között, már pedig sok ok merülhet fel, melyek miatt az egyenlő részek szerinti felosztás a házközösségi tagokra nézve nem kívánatos. Vegyük először a házatyát. Ez jelenleg az egész vagyon felett úgyszólván rendelkezik. Ha már most ő az egyenlő osztályba beleegyezik, akkor, ha a ház tagjai számosak, a vagyon pedig kicsiny, ebből az következnék, hogy neki esetleg oly részecske jutna, melyből meg nem élne. Természetesen tehát ellene van annak, hogy az osztály megtörténjék és miután a házatyának a család tagjaira nagy befolyása van, minden erővel megakadályozni igyekszik az osztályt. Van számos osztály, mely nincs hatóságilag megerősítve és telekkönyvileg foganatosítva, mely részint újabb, részint régibb időben történt katonai határőrség fennállása idejében, midőn a vagyonfelosztások felette meg voltak nehezítve s bizonyos birtokminimumhoz voltak kötve. Ekkor keletkeztek az úgynevezett titkos osztályok és ezeket folytatták az újabb időkben is, mert a házközösség tagjai tudván, hogy az osztály nem felel meg a törvénynek, azért helyben nem hagyatik, nem jelentették be a hatóságnak foganatosítás végett. Ezenkívül befolyással volt azon körülmény is, hogy a bélyeg- és illetékmentesség nagyon korlátolt volt. Az 1873: XXVIII. törvényczikk 3. §-ában csak három évre volt korlátozva és nem valamennyi ügyletre, mely az ily osztálynál elő szokott fordtílni, hanem csak a csere és adás-vevési szerződésekre volt megállapítva a bélyeg- és illetékmentesség. Már pedig az ilyen osztálynál számos esetben előfordul, például az életjáradéki szerződés, midőn valamelyik öregebb családtagrészére életjáradék köttetik ki, a többinek pedig az ingatlan vagyon adatik át, az ilyen azonban az illetékfizetés alól nincs kivére, vagy deferentiávai levén a házatya irányában, a többi tagok szívesen beleegyeztek, hogy neki nagyobb rész adassék, mint a ki a vagyont szerezte vagy gyarapította, a pénzügyi hatóságok azonban erre azt mondták, hogy itt ajándékozás forog fenn és illetékezés alá vették. Tudjuk, hogy a szegény nép mily nehezen tudja fizetni az ily illetéket és ez is okozta, hogy kerülték az osztályt, vagy ha tényleg megtették is, de nem jelentették be a hatóságnak. Azonkívül az eljárás sem volt oly részletesen szabályozva, hogy a volt határőrök kellően tájékozhatták volna magukat és mind ez hozzájárult ahhoz, hogy a titkos osztályok szaporodtak, ugy hogy 50, 60%-a a házközösségeknek ily osztályok útján tényleg meg van osztva, de nem vitetett keresztül hivatalosan és telekkönyvileg. Ki lévén mutatva az eddigiekhez a házközösség megszüntetésének szüksége, van szerencsém áttérni a törvényjavaslat főbb elveire, melyekből megítélhetni, hogy a törvény e feladatot mily mó-