Képviselőházi napló, 1884. VI. kötet • 1885. április 22–május 21.

Ülésnapok - 1884-116

174 U6' eraiágos ülés májns 5. !88». törvényhozásnak egyik nemes feladata ezen akadályokat megszüntetni. Hogy a házközösségi intézmény fennállása mintegy anaehronismusí képez, hogy az egyátalán össze nem egyeztethető bármely jelenlegi fejlet tebb jogi rendszerrel, ezt bátor leszek a következőkben kifejteni. {Ralijuk!) Ezen házközösség lényege abban áll, hogy az egyén jelentősége a családdal szemben úgyszólván teljesen elenyészik, a vagyon a családé mint olyané; az egyes tagnak tulajdon része a vagyonból előre meghatározva nincs, az ő munkája, tevékenysége le van kötve ezen vagyon javára, holott ő a felett nem rendelkezik és ezen vagyonon kivül más 'szerzeményhez is csak ugy juthat, ha a házatya azt neki megengedi és ha marad felesleges ideje az ezen közös vagyon fentartására és művelésére fordítandó munkaidőn felül. Ezen intézmény, mely kisebb-nagyobb eltéréssel a szomszéd szláv törzseknél is előfordul, a határőrvidéki különböző időkben szabályoztatott. Nem akarok itt visszamenni az intézmény eredetére, mert hiszen mind ennek közvetlen befolyása a jelen törvényjavaslatra nincsen, hanem csak röviden ismertetni kívánom, hogyan lett ezen intézmény szabályozva és hogyan áll fenn ma, hogy ezek összevetéséből azután levonjam azon következtetéseket, melyek szükségesek ezen törvényjavaslat indokolására és teljes átértésére. 1807-ben történt az egyik szabályozás, az úgynevezett alaptörvény „Grenzgrundgesetz" által s 1850-ben következett az újabb szabályozás. Az 1807-iki szabályozás a katonai hübér-rendszerre volt alapítva és abban minden szabad mozgás úgyszólván egyenesen meg van ölve, sőt külön ingatlan nem is szereztethetett, ily messze mentek akkor a hűbéri rendszerre fektetett házközösség szabályai. Az 1850-iki alaptörvény ezen már enyhített némileg, ugyanis kimondta első sorban azt, hogy a közös vagyon a házközösségnek, mint olyannak tulajdonát képezi, de ezen vagyon legfeljebb egy harmad részig terhelhető meg és csak rendkívüli szükség esetében volt elidegeníthető, akkor is az összes házközösségi tagok kihallgatása után és a hatóság beleegyezésével és föltéve még azt, hogy az illető házközösségi család (Halljuk!) egy más házközösségbe való fölvétel vagy egy más sessio megszerzése által a jövendőre nézve biztosítva van. A házatya, kit a házközösségi tagok választanak, vezeti az egész vagyon kezelését; ő szabja ki mindenki számára a munkát, ő állapítja meg, hogy mikor engedhető meg egyes tagoknak & házközösségen kivüli munkásság által a vagyonszerzés, továbbá hogy az ily szerzeménynek hányadrésze legyen a házközösségé, hányadrésze pedig az illető munkásé. A mit közös erővel szereztek a házközösségi tagok, az még most is a házközösség vagyona. A házközösség megszüntetése csak kivételesen engedtetett meg és csak azon birtokminimum fentartása mellett, a mely a család existentiájának biztosítására szükséges. Végül a még akkor fennálló határőri rendszernek megfelelően a birtoklás a határőri minőséghez volt kötve s ez okból intézkedések tétettek azon esetre, ha netán a férfitagok kihalnak, hogy akkor férfiak fölvétele által a szolgálat biztosíttassák. A mint 1871-ben a katonai határőri rendszer megszüntettetett, fölmerült első sorban annak szükségessége, hogy a házközösségi intézmény is a változott viszonyoknak megfelelően átalakíttassák és ez történt az 1871. Julius 8-án és 1872. Julius 9-én kelt legfelsőbb intézkedések által, melyek később 1873-ban az XXIX. törvényczikkel lettek beiktatva. Ezen törvényczikknek a czélja az volt, hogy a polgárosítás megtörténtével megszüntessenek a házközösségi intézménynek legalább azon legkirívóbb intézkedései, melyek a jelenkori magánjogi rendszerrel egyáltalában össze nem egyeztethetők. így történt azután, hogy kimondatott mindenek előtt, miszerint a házközösség, mint olyan, a vagyon felett szabadon rendelkezik, tehát ezen vagyont elzálogíthatja, elidegenítheti; kimondatott továbbá, hogy bár az egyes tagnak közvetlen intézkedése nincs ezen vagyon felett, de közvetve mégis van akként, hogy ha eladósodik, az őt illető rész végrehajtás utján kihasítható. Kimondatott egyúttal az, hogy a házközösségi tag végrendelkezhetik a saját illetménye felett és végül kimondatott, hogy a többségnek jogában áll a házközösséget közös egyetértéssel megszüntetni. Ezen utolsó intézkedés, mely az 1873. évi XXIX. törvényczikk 5-ik szakaszában foglaltatik, különösen arra czélzott, hogy lehetővé tegye a határőröknek közös akarattal egyesség útján kibontakozni azon kivételes helyzetből, melyben a házközösségi intézmény fentartása mellett még állanak. Ha azonban ezen intézkedések összeségét tekintjük, akkor is látjuk, hogy a volt határőrök magánjogi viszonyaiknak fentartása mellett még mindig messze vannak azon állapottól, melyben rendezett viszonyok és fejlettebb államélet mellett lenniök kellene. Ugyanis az egyes tag közvetlenül saját része felett még ma sem intézkedhetik, de az ő része nincs is előre meghatározva, nem is bizonyos, mert a házközösségi tagok száma születés vagy házasság által szaporodván, azon mérvben az ő osztályrésze is kisebb lesz, mig ellenkezőleg a közbejött halálesetek folytán csökkenvén a házközösségi tagok száma, ily esetben az egyes tag része is nagyobbá válik, mégis az ő munkája le van kötve azon vagyon fentartására és művelésére és a mennyiben ezen kivül marad szabad ideje, csak azt fordíthatja külön szerzésre. Bizonyos tekintetben a házközösségben levő család tagjainak helyzete, mondhatni, hogy most rosszabb,