Képviselőházi napló, 1884. VI. kötet • 1885. április 22–május 21.
Ülésnapok - 1884-108
12 108. országos ti!6s április 22. 18S5. Száglsa, tessék keletre menni az újonnan keletkezett államokba, oly államokat, a hol egy erős, gazdag, hazafias aristocratia van, a continensen találunk nem egyet, de a felső kamarának olyan reformját, amely elejtette volna azon elvet, hogy nem csak egy rend tényleges kizárólagos birtokába kell adni a törvényhozás egyik kamaráját, de egy vagy más alakban annak mérséklőjéül, ellensúlyozásául oda kell ültetni a nemzet többi osztályait is, olyan reformot nem találnak széles e continensen sehol sem. (Élénk helyeslés balfelöl.) Pedig azon alkotmányok egy részének — ne felejtsük el—nem is egyedül a democratia, a szabadelvű mozgalom volt a szülője. Azon alkotmányok egy része, például Poroszországban, hol épen erős aristocratia is van — az ötvenes évek elején —oly időben keletkezett, melj areactio idejét képezte s melyben a reaetio iránya volt túlsúlyban a48iki mozgalmak ellenében. És épen királyi rendelettel lett megalkotva és életbeléptetve. De azért sehol Európában nem találták megegyeztethetőnek a szabadelvtíség még oly szerény értelmezésével sem, még a reaetio korszakában sem, a nemzetnek teljes kizárását a második kamarából. Ezt a szabadelvűpárt és annak vezére teljesen beillőnek, helyesnek, sőt ha nem n *gy nyereségnek tartja is, mert túlozni nem akarok, az alkotmányos fejlődés érdekében helyesnek és ezzel alkotmányunk re formját hosszú időre megoldottnak tartja, de ezt a jellegét, ezt a jellemvonását a reformnak nem lehet semmivel elhomályosítani, semminemű okoskodással eltörülni. (Igaz! Ugy van! hal/elől.) Igaz, t. ház, megkíséri ették amaz oldalról többen, megkísértette a ministerelnök ur, megkisérlette az előadó ur az elvi álláspontok különbségének teljes elfedésével ezt a jelleget eltakarni. Sajnálom, hogy e részben oly módhoz folyamodtak, mely a legveszélyesebb a parlament tanácskozásában, hogy elvi álláspontul kijelöltek oly valamit, miről mindjárt kimondták, hogy elérhetetlen, tudniillik a tisztán választott kamarának megalkotását. A mi azon innen van, arra nézve a különbségnek semmi jelentőséget nem tulajdonítottak. Azt állították a nemzet érdeke szempontjából, elvileg mindegy, képviselve lesznek-e a törvényhatóságok vagy sem, mindegy minő számban jönnek a rendi elemek mellé a többi osztályok is születés- és valláskülönbség nélkül. A politikai nihilismust hirdették, mert a teljesen egyenlő jelentőségét állították minden más módozatnak, csak hogy elvi álláspontjuknak teljes megváltoztatását elfedezzék. (Ugy van! halfelöl.) És ezen törekvésüknek utolsó, gyenge visszhangját látom az előadó ur mai felszólalásában és egy gyenge visszhangját Játom azon a túloldalról annyiszor felemlegetett ellenvetésben, hogy hiszen az örökös aristocratia privilégiumát mi sem akartuk egészen eltörülni. Igenis, nem akartuk, bár tudjuk és valljuk azt, hogy a democratia elvei szerint a születési privilégium nem létezik. De megbánjuk-e azt, hogy e reformot nem annak teljes eltörlésével akartuk keresztülvinni ? Nem, még a főrendek mostani magaviselete után sem. Mert megelégedtünk azzal, a mivel, kielégíthetőnek tartottuk a reform szükségét, azzal, hogy ne czifrázatként, de lényeges számban a nemzetből közvetlenül kikelve beleillesztjük a nemzet többi osztályainak képviseletét a felső kamarába. Mert azt ne méltóztassék kiesinyleni, hogy ha 80 törvényhatóságnak — melyek között 15 város képviselője is van — megjelen a főrendiházban, hogy azok mellett foglaljon helyet, kiket a census biztosít. Ezekhez jön 30 vagy valamivel több a korona által kinevezett tag politikai kitűnőségek köréből. És ezek ott közös jogok és közös kötelességekben egyesülve a rendi elemeknek bennülő részével gyakorolják a felső kamara törvényhozási és ellenőrzési jogát. Ne képzeljék azt, hogy ez nem lényeges, nem szabadelvű reform lett volna. (Élénk helyeslés balfelöl.) Ez oly elemet vitt volna be a főrendiházba, mely a maga imponáló erejében — mert örök igaz alapelvekre támaszkodik — és fejlődés-képességében megadta volna a természetes utat azon természetes átalakulásra, melynek minden örökös kamara, minden hereditárius eleinekbői álló kamara előbb-utóbb alá van vetve. És hogy mi ezt tettük, ebben vezetett bennünket azon meggyőződés, hogy nem eltaszítani, de megnyerni akartuk a mérsékelt, democraticus iránynak az aristocratiát és nem azt akartuk felállítani, hogy egy mindent elseprő, nivellirozó democratia az, melynek nevében a mai viszonyok között a főrendiházat reformálni akarjuk: de akartunk azon őszinte hajlamunknak és törekvésünknek — a mely bár soha ki ne veszne e nemzetből — kifejezést adni, hogy mi az összeolvasztásnak, a jogok és kötelességek közösségének irányától semmi körülmények között eltérni nem akarunk, (ügy van! balfelöl.) És mikor minden fiiakban vissza lett utasítva az a leglényegesebb eszme, midőn ennek ellenében a főrendiház ugy T fogta fel feladatát, hogy a privilégiumot csorbítatlanul kell fentartani, de vegye át annak gyakorlatát egy olygarchicus kisebbség: akkor kérdem én: lehete ezen ténynyel szemben egyebet mondani, minthogy a javaslat teljesen felforgatja azt az elejtett eszmét, melyet 48 óta mindenki, minden párt sajtóban, irodalomban és parlamentben egyaránt, mint elengedhetlent oda állított. (Helyeslés a baloldalon.) Én jól látom, hogy megteszik azon kísérletet, hogy ezen tény nyomása alól meneküljenek. Én ugyan megvallom őszintén, hogy helyesebbnek tartottam volna a tényt őszintén bevallani és saját érdeme alapján annak védelmezését megkísérteni és nem akarni fátyolt vonni a nemzet szemére.
