Képviselőházi napló, 1884. V. kötet • 1885. február 27–április 21.

Ülésnapok - 1884-104

322 104. országos ülés április 14, 1885 sek felfogni, kik régóta tudjuk, hogy a t. ministerelnök urat elv és meggyőződés nem vezérelte soha. (Ugy van! ügy van! szélső halfelöl.) Mert minden törekvése sohasem volt egyébre irányozva, mint hogy a hatalmat megszerezze és hogy azt bármi eszközökkel magának megtartsa. Ez alkalommal meg akarta szilárdítani hatalmát az által, hogy majd teremt ő olyan főrendiházat, melyben minden ellenzéki velleitást csirájában meg lehet fojtani. Ez nem sikerült neki. Most már, hogy e kudarczot kiköszörülje, hogy a situatiónak e veszteség mellett is hasznát vegye, azt kizsákmányolja, meg akarja szerezni az olygarchák barátságát, szövetségét. De hogy mely hasznát fogja venni annak, miután azok már most vérszemet kaptak és megismerték, kivel van dolguk, azt csak a jövő fogja megmutatni. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Minden esetre oly üzelmek ezek, t. ház, a melyek bizony nagyon szomorúan jellemzik a magyar képviselőházat, En ezen üzelmek sikeréhez az által, hogy elfogadjam a főrendiházi reform-javaslatot, járulni nem fogok. A többségtől függ, akarja-e ez üzelmek sikerének megszerzését lehetővé tenni az által, hogy elfogadja azt, a mit a bizottság jelentésében kivan. E jelentés szellőztetésébe, taglalásába én részemről bocsátkozni nem fogok. Nem egyéb az, mint a sophistikának majdnem sajnálatot gerjesztő kínos vergődése: meg nem történtté akar tenni olyanokat, a mik megtörténtek, el nem mondottakká tenni azokat, miket itt egy tizenkét napig tartott vitában maga a t. előadó ur és a túloldal sok jeles szónoka elmondott. Ám tegye a t. többség, a mit jónak Ját; itt minden esetre a képviselőház reputatiójáról, a parlamentaris rendszer hiteléről, általában a közélet tisztességéről van szó. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Az a kérdés, a t. többség tagjai oda akarják-e rakni mindazt annak a lábaihoz, ki megakarja hurczoltatni azon támogatást, melyben régóta oly lelkesen részesítik. Nem fogadom el a javaslatot. (Élénk helyeslés és éljenzés a szélső baloldalon.) Vadnay Károly: T. képviselőház! A törvényjavaslat, ugy a mint a főrendiház módosításával hozzánk visszakerült, három tényt csattanósan bizonyít. Először is teljesen alaptalannak bizonyítja be az ellenzék körében élesen és sűrűn hangoztatott ama vádat, mintha a kormány elnökének egyéb ezélja sem volna a főrendiház átalakításával, mint hatalmi apparátusának tetemes gyarapítása. íme. midőn beleegyezett — noha nem tartá javításnak — abba, hogy a főispáni kar kimaradása mellett a kinevezendő tagok számát a túlságig leszállítsák: nem győzött-e meg mindenkit arról, hogy épen nem párthatalmi érdek vezeti, hanem az a hő óhajtás, hogy e reformmunkálat — bár engedmények árán •— törvényerőre emelkedjék. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon!) S ma már ebből láthatja az ország, mennyire nem bírnak belső súlylyal ama hangban és szóban súlyos vádak, melyeketa kormányelnök személye ellen gyakran csak személyi indulatból emelnek. (Zajos ellenmondások a szélsőbalon. Helyeslés a jobboldalon.) Bebizonyult másodszor, hogy az ékesszólás amaz explosiója, melyről megíratott, hogy e ház falait megrengeté, mily gyér viszhangra talált a másik házban, noha tulajdonkép ahhoz volt intézve, erős bizakodással és reménykedéssel, hogy a főrendiek csupán a törvényhatósági választásokkal kiegészítendő felsőházat fogják elismerni a nemzeti szellem, jogfejlődés és korszükség törvényes gyermekének. Ma már tudjuk, hogy az ékesszólás e fénye csupán tűzijáték volt, mely kápráztatott és elpattogott s korántsem virult ki tőle a vetés, mint a termékenyítő napsugaraitól szokott. (Zajos helyeslés a jobboldalon. Derültség a szélső balon.) De bebizonyult végül az is, hogy még a leghiggadtabb a n megfontolt, minden jó érdekre méltányosan tekintő reformmunkálatot is nálunk mily nehéz néha a maga teljességében keresztülvinni, a főrendekkel szemben, kik — mint látszik — a maguk körében *ma is idegenek, ma is idegenkednek még a modern fejlődés új elemeinek nagyobb számától, sőt ez idő szerint is ragaszkodnak még ama minden esetre ősi hagyományhoz, mely a vallási jogegyenlőség követelménye előtt soha sem szeretett meghajolni, a mint ezt a magyarországi protestánsok történelme eléggé hirdeti, a mai időről pedig más példa fogja hirdetni. E gondolkozással szemben, mely a képviselőház által elfogadott törvényjavaslaton sajnos nyomokat hagyott, bármily igénytelen tagja legyek is e háznak, lelkiismereti kötelességnek tartom szót és némi figyelmet kérni, hogy kiemelhessem röviden a szempontokat, melyek szavazatomra döntőleg hatnak. (Halljuk! a jobboldalon.) Hogy a főrendiházban jelentékeny módosításokat fognak érvényesíteni, arra el lehettünk készülve már akkor, midőn a javaslatot itt első izben tárgyaltuk. Kormányunk mélyen t. elnöke ugyanis őszintén kijelenté, hogy ebben a kérdésben a nagyobb módosítások megvitatását inkább tartja a főrendiház elé valónak, nem titkolva el azt sem, hogy esetleg bele is fog egyezhetni oly módosításokba, melyek nem ütköznek a munkálat alapelveibe. A mi pártunkat az sem nyugtalaníthatja, hogy a főrendiek mentül inkább igyekeztek megóvni házuk aristoeraticus jellegét, mert hisz ép a mi oldalunkon jelenté ki számos szónok, hogy nem a felsőház az, hol a democratieus elemek képviseI lésének túlságos érvényesítését kell sürgetnünk,