Képviselőházi napló, 1884. V. kötet • 1885. február 27–április 21.
Ülésnapok - 1884-102
Í02. országos ülés prilis 13. 1SS5. 279 merheti az egész országnak népét, kell, hogy az illető indentitását bebizonyítsa közjegyzői vagy hatósági bizonyítványnyal. De még a bizonyítvány sem elegendő, mert azt ellophatja valakitől. A végconelusio az, hogy tanukkal kell oda mennie, a kik megerősítik, hogy ez csakugyan N. N., ismerem és erre elfogadják tőle a betétet. Ugyanily procedúrát kell követni, ha az illető egy pár forintot ki akar venni, mert hiszen ha névre szól a betét, biztosítani kell, hogy más valaki ki ne vehesse azt, kell, hogy bebizonyítsa azonosságát és hogy ha időközben más helyre megy és egy pár forintra rászorul, kell, hogy keressen két embert, a ki őt ismeri, hogy igy neki lehetővé tétessék, hogy a postáról pénzét kivegye. Másfelől tekintetbe kell vennünk népünknek természetét. Meglehet némi részben másutt is ugy van, de én sehol sem tapasztaltam annyira, mint épen a mi népünknél azt a hajlamot, hogy szereti elrejtve tartani a mi kevés pénze van. Nem ritkaság, hogy faluhelyeken szalmazsákba varrj a a pénzét, nem szereti, hogy csak a szomszéd is betekinthessen vagyoni állapotába, tudja, hogy ennyi és ennyi forintja van. Ha már most a törvény kimondja azt, hogy ha valaki ezen új takarékpénztárnak hasznát akarja venni, nem élvezheti azon előnyt, melyet minden más takarékpénztár az országban nyújt, hogy tudniillik a betét bármely névre betehető, hanem tudtára adatik más embernek is, hogy ő most mennyi pénzt fog a takarékpénztárba betenni és valahányszor ki akar venni, akkor tanukra kell hivatkozni, ugy hogy erről mintegy nyilvános könyv vezettetik : én megvallom, nagyon tartok attól, hogy ezzel visszariasztjuk népünket attól, hogy e jótékony intézménynek hasznát vegye. De absolute szükségét sem látom ezen intézkedésnek. Azt mondják és mondták a pénzügyi bizottságban, hogy ellenkezőleg épen azon körülmény, hogy ennyire meg lesznek kötve a betéti könyvek, hogy csak névre szólhatnak, nagyobb biztosítékot nyújt a betevőnek, nagyobb lesz a bizalom a takarékpénztárak iránt, következőleg annál szivesebben adják oda filléreiket. Hiszen a ki ebben biztosítékot lát, ezt megnyerheti másutt is, legalább minden jól rendezett takarékpénztárnál meg van az optio, ha valaki kivánja, hogy a nevére legyen betéve, ezt felírják s feljegyzik, hogy csak neki személyesen vagy meghatalmazottjának adják ki a pénzt. Ezen lehet segíteni a nélkül, hogy obligatorie ki legyen mondva, hogy csak az illető nevére szólhat a könyv. A pénzügyi bizottságban nem volt nálam valamennyi adat, bár meglehetősen el voltunk látva, sőt elismerem, hogy annyira fel volt szerelve a törvényjavaslat, a mint az nálunk ritkán történik, de mégis utána néztem más országok ide vonatkozó törvényeinek, s meggyőződtem, hogy nem szól mindenütt névre a betét, a mint a pénzügyi bizottságban állíttatott. Hollandiában nem obligatorius, Olaszországban szintén nem, azon különbséggel, hogy itt megfordítva járnak el, mintsem a hogy én óhajtom. A helyett tudniillik, hogy általában au porteur szóljon a könyv s hozzá legyen téve, hogy a ki kivánja, annál névre szóljon a könyvecske, Olaszországban általában névre szól a könyv, de felhatalmazás van adva arra is, hogy au porteur szóljon. Minthogy tehát absolute nem látom szükségét a jelzett intézkedésnek, sőt másfelől veszélyt látok abban s félek, hogy ezáltal tönkre tehetjük magát az intézményt, a mit őszintén sajnálnék, ezt oly fontos kérdésnek tartom, hogy már most óhajtottam a ház figyelmét rá felhívni. Nagyon természetes, hogy ez nem képezhet köztünk pártkérdést. Ezzel senkinek sem juthat estébe kormányt buktatni akarni. Ha a ház egyik másik szónoka képes lesz engem az ellenkezőről meggyőzni, szívesen megadom magamat, de minden esetre szükségesnek tartom, hogy e pont tüzetesen megvitattassék, mert kapcsolatban áll az intézkedések egész sorával, melyek később kerülnek elő és ha ezt megváltoztatjuk, akkor úgyszólván az egészet meg kell változtatnunk. A másik irá-,y, a melyre czéloztam, az, hogy a kormány, a mint látszik, nemcsak azt a czélt látja ezen intézményben, hogy a takarékossági hajlamot ébreszsze fel népünkben, hanem jövedelmi forrást is akar biztosítani magának belőle. Ezt nem találom helyesnek ; igenis a mennyiben észszerűen össze lehet kötni a czélt, szívesen belenyugszom, sőt helveslem is; de szerintem az államnak ebből több hasznot nem szabad vennie, mint azt, hogy saját országunkban helyezi el állampapírjaink nagy részét. Ez magában véve igen nagy előny, olyan, melyet szívesen üdvözlök, mert egyfelől használ a kincstárnak, de másfelől az országnak is, mert minden ország akkor érzi legkevésbé adóssága terheit, ha magának tartozik. Ebben én nagy előzményt látok, ha a pénzügyi administratio új forrást nyit magának a papírok elhelyezésére, hogyne kelljen mindig idegenpiaezramenni. De hogy olyan módon is akarjon intézkedni és nyerészkedni, mint itt, hol a törvényjavaslat néhány szakasza akként intézkedik, hogy 1,000 frt erejéig az illető kapván az ő 37«7 0-át,a kormány, illetőleg a takarékpénztár, az összes 1,000 írtig befolyó pénzeket en masse értékpapírokba ruházza be s igy igen természetes, hogy itt nagy különbözet áll elő, az, mely van a 3V*°/o és azon százalék közt, mondjuk ez idő szerint 57 2 7« közt, melyet kapni az értékpapírokból. Nem szólok most róla, sok-e ez, vagy kevés; ez a részletekre tartozik, hanem jelezni akarom, hogy itt már igen nagy tér nyilik a kincstárnak a túlságos nyereségre. Azt hiszem, ha méltányosak akarunk lenni
