Képviselőházi napló, 1884. V. kötet • 1885. február 27–április 21.

Ülésnapok - 1884-94

186 94. országos Ülés márczius 13, 1885. Ka én ilyen körülmények között ministeri nyugdíjat meg nem szavazok. Fenyvessy Ferencz: T. ház! Azzal kezdem beszédemet, a mivel e vitának első szónoka, Gajáry t. képviselő ur felszólalását kezdette, helyeselvén azt, hogy a kormány e kérdésből nem csinált pártkérdést és e vitába nem avatkozott bele, nehogy a vita ez által személyes jellegűvé váljék. Kijelentem én is, hogy helyeslem a kormány ezen eljárását; de bátor vagyok egyszersmind kérni, hogy a mik más oldalról e kérdésben mondatnak, vagy legalább a mit én felhozni bátor leszek, ne méltóztassék a t. kormánynak azt szemé lyileg maga ellen mondottnak venni, hanem olyannak méltóztassék tekinteni, mint a mi tisztán tárgyilagos szempontból és általánosságban a vita tárgyilagosságának megóvására való tekintettel mondatik. (Helyeslés. Halljuk!) T. ház ! Távolról sincs szándékomban ezúttal a kérdésnek nagyszabású elvi jelentőségére fektetni a fősúlyt, csak azok kapcsán leszek bátor néhány megjegyzést tenni, a mik az imént e kérdésre vonatkozólag elmondattak. Gajáry t. képviselő ur a szabadság, a democratia szempontjából védelmezte e szakaszt. Miként t. ház, a szabadságot mindig azok szokták emlegetni, kik a szabadság nevében a hatalmat akarják megszerezni: ugy azt hiszem, hogy az oly democraták, kik a szent hazára esküdvén, a nyugdíjat a szent hazától elfogadják, furcsán értelmezik és tisztelik meg a democratiát. És nem ismerhetem el azt sem, a mi felhozatott, hogy milyen furcsa lenne az, hogy egy önzetlen nagy ember nyomóiban haljon meg. Hat.ház, egy minister, midőn állásáról lemond, bármily szegény ember volt, ha az ambitio nemes tüzén kivül a tehetségnek, a talentumnak kétségtelenül nagy mértékével rendelkezett és ha lemondása után az életnek annyi ezerféle nyilvánuíásában nem talál magának kenyeret, nemcsak hogy nem érdemelte meg, hogy másként, mint nyomorban haljon meg, de azt sem érdcmlette meg, hogy mint minister élhetett! (Mozgás.) Mindig hivatkoznak idegen példákra, Angliára és más államokra. Hanem ezzel is nagyon furcsán vagyunk. Ha van valami, a mit valaki akar és ez megvan más európai államban, hivatkoznak reá, hogy ott is megvan. Ha pedig az, a mit az illető nem akar, de az megvan valahol, erre azt mondják, igaz, hogy ez, meg ez is megvan Angliában, megvan Belgiumban, de a mi speciális magyar viszonyaink nem engedik annak alkalmazását. (Tetszés balfclöl) Tehát az európai államokra való folytonos hivatkozásnak értéke bizony édes-kevés, mint ezt az a példa mutatja, melyet Ernuszt Kelemen t. képviselőtársunk e perczben humoristicusan elmondott. Ha tehát az a kérdés, hogy adassék-e nyugdíj a ministereknek és államtitkároknak, bensőbb meggyőződésem azt feleli, hogy nem. Ne adassék sem ugy, a mint Gajáry t. képviselő ur előadta, de ugy sem, a mint Beöthy Ákos t. képviselő ur óhajtotta. Az a példa, a melyre Beöthy t. képviselő ur hivatkozott, hogy vannak esetek, midőn szegény ember a nyugdíjat mégis igénybe veheti olykép, hogy ő kinyilatkoztatja, ime szegény ember vagyok, reá vagyok szorulva a nyugdíjra, az az eset rést üt az elven, mely nem fog állani azután oly tisztán, a mint azt Beöthy Ákos t. képviselő ur kifejtette. Mert ha ezen elven rés van ütve, nem lehet majd mondani, hogy a democratia vívmánya nem terjedhet addig, hogy anyagi segély biztosittassék, akkor nem lehet azt kérdeni, hová lett a közélet tisztasága és önzetlensége ? Ha a mai viszonyokat veszszük, mit látunk? Azt látjuk — és ez igen jól lett kifejezve — hogy a volt ministerek találnak alkalmat — és helyesen, hogy biztosítsanak maguknak életmódot. Az államtitkárokról pedig mi az eset? Jól tudjuk, hogy a mit a ministerelnök ur, mint óhajt kifejtett, az létesítve väo. Egy-két államtitkár ma is nem mint politikai államtitkár van alkalmazva, hanem mint helyettes államtitkár és ezzel nyugdíja biztosítva van. Tehát azon, hogy ha szegény ember jut a magas hivatalba és ezen hivatalt elveszti, segítve van az által, hogy mint helyettes államtitkár megkapja a nyugdíjat. A mi azon módot illeti, a melyet Beöthy t. képviselő ur előadott, én azt nem fogadhatom el két okból. Először, mert erős hitem az, hogy az a bizonyos enuntiatio, melyet a minister fogna tenni, hogy tudniillik szegény ember és reá szorul a nyugdíjra, az nem lesz egyéb mint üres forma, olyan mint a jövedelmi adó bevallásának formulája, mely bár becsületszóra történik, de még sem szokta a valóságot tartalmazni. A másik ok az, hogy például a népképviselők épen a democratia magasabb szempontjából kapnak napidíjat, hogy tudniillik képviselő szegényebb ember is lehessen. És mégis mit látunk? Azt, hogy a leggazdagabb képviselőtársaink is felveszik a napidíjat. És ezt helyesen teszik, nehogy különbség támadjon népképviselő és népképviselő közt. A mi pedig azt illeti, a mit Beöthy t. képviselő ur ajánl, ebből az fogna kifejlődni nálunk, hogy még a leggazdagabb minister is, nehogy megsértse társait, csupa formalitásból beadná a nyilatkozatot és ebből az lenne, hogy midenki kapna nyugdíjat. [Elénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) És a példa, a melyre a t. képviselő ur hivatkozott, szintén nem szerencsés. Én ugy tudom, hogy DTsraeli csakugyan nem szorult arra a nyugdíjra. Mindenki tudja, hogy DTsraeli felesége oly gazdag volt, hogy a profanus világ szemében bizony nem szorult nyugdíjra. És ha épen DTsraelinél volt az eset, hogy a parlament elnéző volt iránta, csakhogy kiteljék az a bizonyos egy-két hónap, a mely után nyugdíja