Képviselőházi napló, 1884. V. kötet • 1885. február 27–április 21.

Ülésnapok - 1884-93

03. oräiág6& ülés máreaiBs 12. 1SS6. 171 De az általam előadandó okoknál íogva kérném, hogy magukra a távirászokra nézve se méltóztassék elfogadni ezen szakasznál a kérvényben foglalt kivánságot.Méltóztatik tudni,hogy a távirdai szolgálat minden esetre még olyan új minálunk, hogy annak évtizedekre szóló következményeit Magyarországon megítélni alig lehet. (Ugy van! jobbfelől.) Azon kivül, ha a t. ház a halálozásra, betegségi viszonyokra stb.-re vonatkozólag a kérvényben felhozott adatokat alapul akarja venni, nemcsak igy egyoldalúlag előadva kell azokat meghallgatni, hanem meg kell vizsgálni, össze kell hasonlítani a más szolgálati ágazatoknál előforduló hasonló adatokkal. Ez még ma meg nem történt, hanem az adatok egyoldalúlag- az illető érdekeltek által vannak összeállítva. Azonkívül épen a t. előadó ur hivatkozott arra, hogy a távírászok bizonyos előnyben vannak a három évenként beálló fizetés-javítás folytán, továbbá, hogy a távirászati szolgálatot mindenesetre fiatalabb korban lehet megkezdési, mint más szolgálati igazatokat és igy a teljes nyugdíjat a 40 évi szolgálat letelte után mindenesetre fiatalabb korban érhetik el az illetők, mint más tisztviselők. És még van egy nevezetes momentum és ez a legfontosabb. Hogy a távírászok helyzetén igenis segíteni kell, azt a kormány belátta és azon adatok alapján, a melyek felemiitettek, a kormány a bajon segíteni kíván; de más módon, nem a 40 évi szolgálati időnek 80 évre való leszállításával, hanem például ugy, hogy a távirászati tisztek száma szaporittassék. Ez a kormánykörében már megbeszélés tárgyát képezte. Hogy melyik neme a segítségnek fog jónak bizonyulni, az még megállapítva nincs, hanem a kormány foglalkozik a kérdéssel és igy magam, mint a közlekedési minister nevébe kijelenthetem, hogy e kérdéssel továbbra is foglalkozni fogunk és ugy az állam érdekét, mint az illetők érdekét szem előtt tartva, meg fogjuk tenni az előterjesztést a segítség módja iránt. Kérem ennélfogva méltóztassék a szakaszt változatlanul elfogadni és a szolgálati időnek azon nagymérvű leszállítását, a mely proponáltatott, ne méltóztassék elfogadni. (Helyeslés jobbfelől.) Kovács Albert: T. ház! A pénzügyminister urnak előbb kifejezett nézete a felekezeti középiskolákról és azok tanárairól, mutatja, hogy a kormány körében rövid két év alatt mennyire megváltoznak az elvi felfogások, vagy legalább, miként módosulnak a pillanatnyi szükséghez képest. Ezelőtt két évvel, mikor a középiskolai törvényjavaslat tárgy altatott, indítvány tétetett, hogy az állam gondoskodjék nyugdíj által a felekezeti középiskolai tanárokról; és akkor a cultusminister ur megígérte, hogy mikor az általános nyugdíjtörvényt a kormány be fogja terjeszteni: a felekezeti középiskolai tanárok azon nyugdíj szabályzatba fel fognak vétetni. Most nem jelent meg a cultusminister ur ezen törvényjavaslat egész tárgyalása alatt; lehet talán, hogy e kellemetlen visszaemlékezés gátolta, azonban a pénzügyminister urat a kormány két év előtti nyilatkozata nem gátolja, hogy egészen más felfogást nvilvánítson a felekezeti középiskolákról. A jelen törvényjavaslat czíme az állami tisztviselőkről szólván, ezen ezím által a felekezeti középiskolai tanárok ugyan ki vannak zárva annak keretéből, de az indítvány a mi itt tétetett, nem is megy oly messze, hanem csak anynyit kivan, hogy ha a felekezeti középiskolai tanárok állami szolgálatba átvétetnek, a felekezeti iskola mellett töltött szolgálati éveik & nyugdíj alapjául beszámíttassanak, ugy, mintha valamely állami intézetben töltötték volna az időt. Erre a pénzügyminister urnak két észrevétele van: egyik, hogy nem lehet, mert a kölcsönösség és viszonosság nincs meg; a másik, hogy nem lehet, mert ez felekezeti felfogás. A mi a kölcsönösséget és viszonosságot illeti, azt elismerem, hogy a felekezetekre nem lehet rádikíálni, hogy nyugdíjintézményeiket kiterjesszék az állami szolgálatban volt tanárokra; ámbár azt hiszem, hogy ha az állam kezdeményezi, egyetlen egy felekezet sem marad hátra példája követésében, ugy hogy egy negyedév alatt a kölcsönösséget a maga részéről mindenik kimondja. De ezt mindenesetre kezdeményezni kell a két fél közül valamelyiknek s nagyon méltányos volna, hogy az állam kezdje, mert az állam kezdeményezésének van valami reális értéke, mig a felekezetekének talán semmi sincs. Mert ha kimondatnék is a kölcsönösség, az az állami tanárok javára fictionál egyéb alig lenne, miután tudomásom szerint az összes felekezeti iskolák között, egyedül a nagyenyedi collegium az, mely professorait jobban fizeti, mint az állam a saját tanárait és igy egyedül ez lehet abban a helyzetben, hogy állami tanárokat vegyen át szolgálatába, mig a többi felekezeti gymnásium ezt soha sem fogná tehetni, mert kevesebb fizetést ad a tanároknak, mint az állam. E szerint t. ház, azon ellenvetés, hogy itt a kölcsönösség és viszonosság nincs meg, nem egyéb, mint oly hang, mely első hallásra is birni látszik valami tartalommal, de tényleg reális tartalom benne egyáltalán nincs. De ha volna is, kezdeményezni csak kellene valamelyiknek egy ily kölcsönösségi viszonyt és pedig a méltányosság azt követeli, hogy az állam kezdeményezzen. A mi a t. minister urnak azon észrevételét illeti, hogy az, a mit Körösi t. képviselő ur mondott, vagy talán maga az egész dolog — a zajban alig tudtam kivenni — felekezeti felfogás: erre nézve bátorkodom egyszerűen megjegyezni, hogy ha Magyarországon az az állapot volna, hogy az