Képviselőházi napló, 1884. IV. kötet • 1885. február 5–február 26.

Ülésnapok - 1884-69

•8. ensüáges ülés február 11.1885. gg báróvá kineveztetik; miután ily esetben a törvény- i javaslat több qualificatiót nem kivan csupán anynyit, hogy az illető 3,000 frt adót fizessen és magyar honpolgár legyen. De hogy a honpolgárság megszerzése előtt ki volt és mivolt, hogy tisztességes vagy tisztességtelen foglalkozást üzött-e, hogy vagyonát törvényesen, vagy törvénybe ütköző módon, tisztességesen vagy tisztességtelenül szerezte-e? mindezen erkölcsi kellékekről és biztosítékokról a t. ministereluök ur törvényjavaslata mélyen hallgat. (Felkiáltások a bal- és szélső baloldal különböző padjain: ügy van !) Bejuthat továbbá kinevezés útján vagyonra és osztályra való tekintet nélkül, ha a közélet bármely ágában érdemeket szerzett. De hogy minők legyenek ezen érdemek ? arról a törvényjavaslat szintén mélyen hallgat. Hogy a ministeri szemek előtt igen sok esetben minők szoktak lenni ezen érdemek? arra nézve a legutóbbi idők kitüntetéseiből, érdemrendek és nemesítések osztogatásából, fájdalom, eléggé tájékozva vagyunk. (Felkiáltások balfelöl: ügy van !) Ezek mind oly részei a törvényjavaslatnak, a melyeken keresztül a t. ministerelnök ur annyi zsidót juttathat be a felsőházba, a mennyi csak elegendő lesz a felsőháznak az ő szájaize szerinti magyar állami jellege megóvására (Felkiáltások a bal- és szélső baloldal egyes padjain: ügy van!) és hogy e jellegnek ilyetén való megóvása annak idejében szokatlan nagy keserűséget ne okozzon, ízlelítőül egy izraelita hitfőnököt a felekezetek sorában egyelőre tényleg be is csúsztatott. Annyiban némi leleményesség jellemzi a t. ministerelnök ur ezen eljárását, hogy mivel a zeidóházassági törvényjavaslatot a főrendek által elfogadtatnia nem sikerült, tehát a főrendeket házasítja össze a zsidókkal. (Elénk derültség.) A szent frigy megkötése végett egy rabbinust közéjük viszen, kár hogy még egy saktert is nem proponál. (Derültség.) így legalább, ha egykoron sikerül a ministerelnökség súlyos gondjaitól megmenekülnie — ő maga is nagyobb kedvvel pályázhatna a felsőházi tagságra. Az előbb említettem irodalmi mozgalmon kivül t. ház, létezik egy másik irodalmi mozgalom, mely a zsidóházassági törvényjavaslat elvetése után keletkezett és a zsidósajtóban nyert kifejezést. Egyáltalán nem is csudálom, hogy a ministerelnök ur nem a magyar nép szivével, hanem a sajtó kifakadásaival érez együtt, mert hiszen a vallott kudarcz nemcsak a zsidóság, hanem a ministerelnök ur becsvágyát és hatalmi érdekét is mélyen sértette. De ha a ministerelnök ur azon sajtónak nemtelen boszúval tett szidalmait és keleti vad kifakadásait irodalmi mozgalomnak tekinti, atkor igazán még saját pártja is tisztába lehet a ministerelnök ur szabadelvűségével, azon szabadelvuséggel, mely hadat üzen a magyar birtokos osztálynak, mely a választásoknál a zsidósággal szövetkezve lép actióba, mely localis'

T és partialis érdekeknek rendeli alá a haza közérdekét és hogy többségét megszerezhesse, kisebb és nagyobb tanintézetek ígérgetésével még a közművelődést is korteseszközzé alacsonyítja, (ügy van! a bal- és szélső baloldalon) azon szabadelvűseggel, mely e házban az ország színe előtt kijelenti, hogy maholnap tisztességes ember az esküdtszékek elé nem léphet, mert a rágalmazót felmentik, (ügy van! a bal- és szélső baloldal némely padjain.) Annyi bizonyos, hogy ezen nyilatkozatban a ministerelnök ur szabadelvűségének legalább is annyi része van, a mennyi elegendő volt arra, hogy vagy saját kormányzatának erkölcsi hatása felett tört pálczát, vagy az alaptalan vádaskodást a tisztességek sorába alkotmányosan felszentelte. Ha a zsidóházassági törvényjavaslat elvetése után nyomban megindult zsidósajtó-inozgalomra, mint irodalmi mozgalomra támaszkodik a ministerelnök ur, akkor valóban értein, hogy a magyar felsőháznak oly szervezetet ad, melynek keretében a zsidóság rabbinusával együtt elfér. De mi antisemiták, mindaddig, mig azt látjuk, hogy az állami és társadalmi rend ellen irányuló üzelmek és merényletek legnagyobb contingensét a zsidóság szolgáltatja, mindaddig, mig ezredéves állami létünk alapját, a magyar földet — melyen élnünk s halnunk kell — inogni és ezredéves állami létünk egyik oszlopát, a magyar közép birtokos osztályt roskadozni látjuk és mindaddig, mig a zsidóság nemzetközileg szövetkezett plutocraticus túlsúlya alatt népünk erkölcsi és anyagi erőit sorvadozni látjuk: sem a ministerelnök ur timoleoni, sem a Timoleouok kameleoni bölcsessége nem fogja velünk elhitetni azt, hogy a zsidóság akár a gentry helyét pótolni és hivatását betölteni, akár a magyar felsőházban a magyar főúri állás követelményének megfelelni képes és jogosult legyen. (Helyeslés a bal- és szélsőbal némely padjain.) Egyébiránt t. ház, megjegyzem, hogy a ministerelnök ur a rabbinus felsőházi tagságát külön egyetlen szóval sem indokolja; azon indokolásból pedig, mely általánosságban a felekezetekre vonatkozik, a zsidókra nézve az 186?: XVII. t.-cz. által, világosan ki van zárva. Az 1867: XVII. t.-cz. ugyanis a zsidóknak polgári és politikai jogok tekintetében való egyenjogosításáról szól, de hogy az ő vallásuk, melynek a felebaráti szeretet elveit sértő tanait velünk szemben ugyan tagadják, de minden látható jelek szerint híven követik, (ügy van! a bal- és szélsőbal némely padjain) az államilag elismert vallások sorába fel volna véve, azt egyetlen törvény sem decretálja. Ennélfogva a zsidóság, mint külön felekezet, szent István birodalmában közjogi átalakulások alkalmával számba sem vehető.