Képviselőházi napló, 1884. IV. kötet • 1885. február 5–február 26.

Ülésnapok - 1884-68

K. orsstágos Élés február 10. 1885 55 Igen t. ház, én kívánom, hogy a vezérszerep | ez országban a demoeratiáé legyen; de ennek biztosítását nem keresem a felsőházban, hanem itt e teremben; keresem különösen abban, hogy a legfőbb politikai hatalom, a kormánybuktatás joga egyedül, pusztán és kizárólage házat illeti; (Helyeslés jobbfelöl) s ép azért nem látok semmi okot arra, hogy a felsőházban ne adjuk meg a magyar aristocratiának azt a kiváltságos helyet, mely őt ugy a históriai fejlődésnél, mint a társadalmi és politikai érdekeknél fogva megilleti. (Helyeslés jobbfelől.) Midőn igy a felsőháznak súlypontját az örökletes főnemességre fektetjük, nevezetes változást idézünk elő közjogunkban, a mennyiben a régibb főrendiházban a kinevezett s a koronától és kormánytól függő elemeken feküdt a ház tulaj donképeni súlya. Midőn a magyar főnemesség politikai tekintélyét ekkép növeli s alkotmányunk egyik sarkalatos alapkövéül fölavatjuk, természetesen számot kell vetnünk a változott visszonyokkal is, melyek következtében a főnemességnek nem minden tagját ruházhatjuk föl ily kiváló előjogokkal, nem csak azokat, kiket a társadalom már különben is ily súlylyal felruház. A mily helytelen gondolat volna a felsőházi jogosultságot pusztán vagyoni ismérvekhez kötni, ép annyira helyes, hogy azokra, kik a hagyományt képviselik, bizonyos vagyoni mértéket alkalmazzunk, mint a mely társadalmi állásuk természetes előföltételét képezi. A határ, hogy meddig lehet e tekintetben elmenni, vita tárgyát képezi, de maga az elv kétségtelenül helyes, már csak azért is, mert minden más mód sokkal több visszásságokkal járna. Ha például magára az aristoeratiára biznók a választást saját tagjai közül, könnyen megérthetnék, hogy a számszerű többség ép a vagyontalanabb és befolyásban szegényebb elemeket vinné be a felsőházba. Még nagyobb előnye azonban ez intézkedésnek, hogy igy senki sem veszti el jogát teljesen, mert az a főrendi, ki ma vagyona hiányában ki is marad a felsőházból, azonnal tagj'alesz, mihelyt a megkívánt vagyoni képesítést elérte. Ez által a felsőház a folytonos felfrissülés egy forrását biztosítja magának, szerenesés ellentétben azon rendszerrel, mely a majorátussal igyekezik a főrendiház tagjainak vagyoni állását fentartani és biztosítani. Midőn azonban a felsőház alapjául az aristocratiát szemeljük ki, számolnunk kell azzal a körülménynyel, hogy a magyar aristocratia hosszabb idő óta nem vett oly tevékeny részt a közügyekben, hogy egymaga teljesen képviselhetné a politikai és kormányzati ismeretnek és jártasságnak, nemkülönben a hagyománynak azon nagy tőkéjét, a mely nélkül a fehőház tekintélye nem képzelhető. E körülmény már egymaga elkerülhetetlenné teszi, hogy a felsőházba az örökletes aristocratián kivül egyéb elemeket is kell felvenni. Ugyanezt követeli azonban még egy más körülmény is. Azon erények és érdemek mellett, melyeknek a históriai aristocratia eredetét köszöni, napjaink egyéb erényeket és érdemeket is ismernek. A hősiesség, melynek ma is tisztelettel adózunk, vannak az értelmi munkának számtalan fajai, a melyek képviselői nem kevésbé használnak a közügynek s a kiket ép ezért hasonló tisztelettel vesz körül a modern kor. Midőn maga a históriai aristocratia is csak ugy képes öröklött tekintélyét fentartani, ha a múlt nemes hagyományait a jelen erényeivel egyesíti: nagyon természetes, hogy a felsőház is csak ugy felelhet meg feladatának, ha a históriai aristocratia mellett érvényt szerzünk azon elemeknek is, melyek a jelen igényeit és szükségeit, a modern kor eszméit és törekvéseit képviselik a legtisztultabb alakban. A politikai élet azon kipróbált bajnokait, kiket immár fáraszt a mindennapi küzdelem, de a kik még mindig meleg érdeklődéssel kisérik a közügyek menetét és a kiknek gazdag tapasztalatait és hazafias bölcsességét szívesen meghallgatja a közvélemény minden emlékezetesebb mozzanatnál; a nemzeti cultura különböző ágainak kimagasló díszeit, a kiknek szava nyomatékkal bir a közügyek terén akkor is, ha egyéniségük nem tud a napi politika hullámzó pártküzdelmeibe belemerülni: a politikai bölcsesség s a culturalis érdem ez elemeit bizonynyai senki sem akarja nélkülözni a felsőházból, habár azok legnagyobb része nem birna is azon sajátságokkal, a melyek következtében az örökletes tagok közt foglalhatna helyet. A főkérdésben itt is egyetértünk, csak abban térünk el egymástól, hogy mely eszközt tartjuk alkalmasablnak ezen kitűnőségek kiszemelésére : a választást vagy az élethossziglan való kinevezést. (Halljuk!) A kinevezés ellen leginkább azt hozzák fel, hogy az nem adja meg a kellő függetlenséget, Nem szabad azonban feledni, hogy a felsőház függetlenségét nem is ez elem van hivatva első sorban biztosítani, hanem az örökletes aristocratia. En igen jól tudom, hogy a pusztán kinevezett paire-ek házai, csak ugy, mint a napóleoni senatusok soha nem voltak függetlenek fölfelé. Ezek közt a testületek közt és az általunk szervezett felsőház közt azonban egy lényeges és nagy különbség van, az tudniillik, hogy nálunk a ház függetlenségét már az örökletes aristocratia túlnyomó volta biztosítja még akkor is, ha esetleg a kinevezésnél a váltakozó kormányok csak a pártérdeket tartanák szem előtt. S ha az élethossziglan való kinevezés nem ad függetlenséget, az időhöz kötött választás bizonynyal még kevésbé alkalmas e czélra; mert a választás, kivált ha gyakran ismételtetik, szintén flíggővé lenné a felsőház e részét, csakhogy más elemtől, ugyanattól, a melytől függ a képviselőház. A felsőház ilynemű függése azonban teljesen ellenkezik annak lényegével