Képviselőházi napló, 1884. IV. kötet • 1885. február 5–február 26.

Ülésnapok - 1884-68

SS. országos ülés február 10. ISSä. 53 lesznek, kétségtelenül igen kényes kérdést képez. Mindazonáltal erős meggyőződésem, hogy fajunk egyik legszebb erényének és legnagyobb politikai bölcseségének, a vallási türelemnek és a felekezeti jogok kölcsönös tiszteletének sikerülni fog e kérdést is szerencsésen megoldani. Mindent összefoglalva tehát az egyházi méltóságok ezentúl is egy nevezetes elemét fogják alkotni a felsőháznak. Bármily súlylyal birjon azonban ezen elem, már korunk világias iránya sem engedheti azt, hogy az új felsőház legkiválóbb lényegét benne keresse. Az az elem, a melyre egy első kamara legkiválóbb súlyát fektethetjük, csak a harmadik elem, az örökletes tagok lehetnek. A históriai fejlődés ezen természetes rendjétől eltérni, a főrendiház ezen leginkább érintetlen elemét mellőzni és a helyett egy mást keresni, veszélyes kísérlet lenne, melyre nem nyújt semmi alapot a múlt. De nemcsak a történelmi fejlődés, még az elmélet szempontjából is az örökletes elem képezi általában az első kamarák legtermészetesebb alkotó elemét, mely azoknak súlyát és lényegét megadja. És itt vár reánk azon szerep, hogy számot adjunk magunknak arról, hogy tulajdonképen mit várunk mi a megalkotandó első kamarától. A törvényhozásnak, mely a jelen feladatait tartja szem előtt, a jövő mellett tekintettel kell lennie a múltra. A törvényhozásnak, mely a nép igazi és állandó érdekeit tartja szem előtt, igyekeznie kell ugyan behatolnia a legalsóbb rétegekbe is, hogy nagy munkájához erőt merítsen a népszerűségből, de a mellett gondoskodnia kell a nélkülözhetetlen következetességről és óvatosságról is; igyekeznie kell, hogy független legyen fölfelé, midőn a nép érdekeinek lankadatlan védelméről van szó, de gondoskodnia kell arról is, hogy elegendő tekintélye is legyen lefelé szembeszállni a pillanatnyi szenvedélyekkel, a helytelen útra tévedt izgatással. Ha a jövő érdekei a népszerűségből folyó erélynek s az ezzel járó függetlenségnek fölfelé megvan a maga természetes képviselője az alsóházban: kell hogy a múlt érdekeinek, a hagyománynak, a politikai óvatosságnak és megfontolásnak, egy szóval a lefelé való függetlenségnek is legyen egy természetes képviselője a felsőházban. Egy ily felsőház valódi alapját azonban csak az örökletes aristokratia képezheti. A történelem tanúsága szerint csakugyan az örökletes aristocratiára alapított felsőházak feleltek meg leginkább feladatuknak. Mert nemcsak az angol felsőház, hanem a restauratio-korabeli franczia pair-kamara a legközelebb állanak azon eszményhez, melyet a nagy alkotmányos irók a felsőház fogalmával összekapcsoltak, A pusztán kinevezésre alapított felsőházak hátrányairól e teremben, hol alig lesz egy pártolójuk is, egészen felesleges megemlékezni, de annyit talán megjegyezhetek, hogy ezen alakra csak ott tértek át, hol az örökletes aristocratia elvesztette tekintélyét vagy befolyását. Többen lesznek úgy az országban, mint e teremben, kik egy választásra alapított felsőházat óhajtanak és ebben látják a felsőház azon alakját, mely egy felső kamara eszményének főleg democraticus korunkban legjobban megfelel. A felsőház eszménye minden időben a mérséklet és megfontolás, az állandóság és következetesség és ezen követelményeknek egy választott felsőház mindég kisebb mértékben tud megfelelni, mint bármely más. Az ismeretesebb államok választott felsőházai között egyedül az Egyesült-Államok senatusa az, mely feladata magaslatán áll, de ezen senatus tulajdonképeni czélja az egyes államok individualitásának biztosítása, a központi hatalom centrálisaié erejével szemben és azért is bir benne minden egyes állam, akár kicsiny, akár nagy, egyenlő szavazattal. Ezen czélzattal azonban ugy hiszem, senki sem akar hazánkban választott felsőházat. Ha a többi ismertebb államok választott felsőházait, a franczia és belga senatust tekintjük, kénytelenek leszünk bevallani, hogy minden pártküzdelem, mely a képviselőházban mutatkozik, hasonló erővel érvényesül a felsőházban is s habár ugy a franczia, mint a belga választási törvény majd az activ, majd a passiv választási jog különböző módosításával kétségtelenül arra törekedett, hogy más elemeket vigyen a senatusba, mint a képviselőházba, az eredmény az, hogy mindazon pillanatnyi áramlatok és szenvedélyek, melyek a képviselőházat mozgatják, hullámzásba hozzák a senatust is. Minden ily esetben a felsőház tehát csak újabb tápot ad az izgalmaknak, nem hogy csilapítaná azokat, pedig tényleg ez volna hivatása. A felsőház egyik legfőbb rendeltetése, hogy correctívumul szolgáljon a képviselőházzal szemben, midőn az csak pillanatnyi áramlatok befolyása alatt áll. Ha erre nem képes, nem áll feladata magaslatán. Egy választott senatus azonban soha nem lesz arra képes, mert az egészben véve ugyanazon befolyások uralma alatt áll, mint a képviselőház. S ha lehetséges volna bármi üg}^es combinátiók által más eredményt elérni; ha lehetséges volna választás útján elentétes ellenieket és ezzel ellentétes érdekeket hozni a senatusba és a képviselőházba, az nézetem szerint még nagyobb veszély volna. Egy örökletes felsőház szembe szállhat ugyan a képviselőházzal; de soha azzal az erélylyel, mint egy választott senatus. Ha egy örökletes felsőház megakadályoz oly intézkedést, melyet a képviselőház pillanatnyi szenvedélyektől elragadtatva követelt s a melyet később maga a közvélemény is károsnak ismert fel: akkor ezen örökletes felsőház csak kötelességét teljesíti, csak azon feladatnak tesz eleget, melyet eléje szabtak. Ha azonban az