Képviselőházi napló, 1884. IV. kötet • 1885. február 5–február 26.

Ülésnapok - 1884-82

82 országos ülés febrcár 2fi 1S85. 383 nincs kifogásom az ellen, hogy a katholikus és a keleti megyés püspökök a felsőházban maradjanak, de ahhoz, hogy a protestáns püspökök is bevezettessenek a felsőházba, részemről semmi alakban, semmi szín alatt hozzájárulni hajlandó nem vagyok. Nem vagyok hajlandó ehhoz járulni t. ház, hogy a protestánsok legyenek eszközlői annak, hogy a felsőházban a különben is túlságosan nagy egyházi felekezeti elem szaporittassék, nem akarom, hogy a protestánsok is eszközlői legyenek annak, hogy az egyház és állam elválasztásának elve ellenébe új akadály gördittessék, nem akarom, hogy a protestánsok is hozzájáruljanak, hogy egyházpolitikánk egyáltalán oly irányba tereitessék, mely egyenesen ellentéte annál;, a mit én egyedül tartok helyesnek az egyházpolitika iránya tekintetében. Micsoda czímen akarják bevenni a protestáns egyház képviselőit, nevezetesen a protestáns püspököket? Az mondatik, hogy a jogegyenlőség alapján. Erre nézve bátor voltam már megjegyezni, hogy a jogegyenlőség ily módon való érvényesítését a protestánsok soha nem initiálták és azt tartom, hogy a jogegyenlőség most is csak ürügy, a "valóságban egész más intentiók azok, melyek ez alkalommal mérvadók. A kormány részéről, én ugy gondolom, a valódi intentio az, hogy a protestánsokat csalják ki az autonómiának azon csigahéjából, melyről oly gúnyosan emlékezett meg tegnap Kovács Albert t. képviselőtársam. Mert a kormánynak egyenesen beleillik rendszerébe az, hogy alteráltassék az a tiszta vizű protestáns autonómia, mely az ő centrálisaié törekvései közt egyenesen anachronisniust képez és abba egyáltalán nem illik. A mi pedig azon jelenséget illeti, hogy a katholikus clerus részérül egyáltalában nem talált ellenzésre a protestánsoknak a felsőházba való bevezetése, felemlítette tegnap Kovács Albert t. képviselőtársam, hogy ő ezt mennyire méltányolja és hogy ez csak öregbíti azon tiszteletet, melyet ő a katholikus clerus iránt érez és annyira ment lelkesedésében, hogy mindjárt ő maga indítványozta a szerzetes rendek behozatalát. Én teljesen osztozom azon tiszteletben, melyben a katholikus clerus iránt viselteti]?, de ennyire lelkesedni még sem tudok, sőt azt mondom szemben ezen előttem feltűnő jelenséggel: „timeo Danaos et dona ferentes!" Göndöcs Benedek t. képviselő ur is felemlítette, hogy lám ők nem ellenzik a protestánsok behozatalát a felsőházba és ők nem türelmetlenek. Azt kérdeztem magamtól, a mint ezt hallottam: honnan egyszerre az a rendkívüli nagy türelmesség? Azt hiszem, nem a türelmesség, nem a nagy nagylelkűség, hanem — a mi szintén nagy tiszteletet és elismerést érdemel — igen bölcs és előre látó politika, az, a mely oka annak, hogy a katholikus clerus részéről a protestánsok képviselete a felsőházban nem elleneztetik, mert a t. katholikus clerus érzi a kor szelleme érintését és azt hiszi, hogy a protestánsok bemenetelében támaszt fog találni saját ott maradhatására hosszabb időn keresztül; czélszerünek tartja, hogy a protestánsok is belevonassanak az érdekközösségbe, hogy azután az ily Deák Ferencs-féle nézetek vagy egyáltalában nem, vagy minél későbben érvényesüljenek. Méltóztassék megengedni t. ház, hogy még egy rövid észrevételt tegyek Kovács Albert t. képviselő urnak egy nyilatkozatára. A t. képviselő ur reflectálva az én szavaimra, melyeket az általános tárgyalás alkalmával mondottam, azt állította, hogy az államnak az egyháztól való elválasztása sem nem magyar, sem nem protestáns elv. Ezzel szemben bátor vagyok azt mondani t. képviselőtársamnak, hogy igenis magyar protestáns elv, mert hát kérdi, hogy mi a protestáns autonómia, a mely mellett már századok óta élünk ez országban. Ez az autonómia nem egyéb, mint az államnak az egyháztól való elválasztásának legteljesebb keresztülvitele és megvalósítása. Ugy látszik t. képviselőtársam más nézetekkel bír a protestáns autonómiáról. 0 arról gúnyosan emlékezett meg és azt mondta, hogy az a merev ragaszkodás a protestáns autonómiához voltakép nem egyéb, mint a szolgai állapotnak megszokottsága, bátor vagyok t. képviselőtársamhoz azt a kérdést intézni, hogy a szabadság érzetének mi felel meg leginkább: az-e, ha én mint protestáns azt mondom, én megmaradok a magam egyszerűségében, de teljes mértékben fenn akarom tartani felekezetem önkormányzati szabadságát, vagy pedig inkább az, hogy ha azt mondom: szűrjük össze a levet az-állammal, fogadjuk eí püspökeinknek felmagasztaltatását, talán majd kapunk egy kis dotatiót is számúkra, mert tudvalevő dolog, hogy magunk erejéből nem vagyunk képesek őket a fentartás kellő eszközeivel ellátni és isten tudj.!, ennek következtében mi minden világi javakban való részesülés fog érni és ezzel szemben azután hunyjunk szemet, hogy ha autonómiánk itt-ott megcsorbittatik. Azt mondom, hogy ez utóbbi nem a szabadságnak, hanem a húsos fazekaknak politikája, (Ugy van! szélső balfelöl) a mely bir követőkkel minden téren, minden körökben. Én ezen politikának erkölcsi értékéről szólni nem akarok, csak arra vagyok bátor figyelmeztetni t. képviselőtársamat, hogy ez nagyon fonák politika, mert a mint jelenlegi körülményeink állanak, nagyon valószínű az, hogy majd elvesztjük az autonómiát, de a húsos fazekakat nem kapjuk meg. Kinevezik, beviszik püspökeinket a felsőházba, de ha pl. azt mondják: te állam, a te gymnasiumi törvényeddel lehetetlenné tetted azt, hogy a protestáns iskolák magukat fentartsák, adj se-