Képviselőházi napló, 1884. IV. kötet • 1885. február 5–február 26.

Ülésnapok - 1884-80

35 % 8

&- ország** ülé* Elnök: Szólásra senki sincs feljegyezve. Hogy ha tehát szólni senki sem kivan, a vitát bezárom. Tisza Kálmán ministerelnök: T. ház! Én azt hiszem, hogy nem szükséges bővebben nyilatkoznom a t. képviselő nr módosítványa ellen; mert hiszen Í'Z ő módosítványa tisztán kifolyása azon nézetnek, a melyben a t. ház nem osztozott, hogy az egy kamara rendszer bir egyedül jogosultsággal, a két kamara rendszer egyáltalában elítélendő és rossz; épen azért mondom, hogy nem szükséges hosszasabban erről nyilatkozni. Egyet megjegyzek azonban, mert a t. képviselő ur a történelemre hivatkozik, hogy a ki a történelmet igazán és elfogulatlanul, komolyan tanulmányozta az, nem hiszem, hogy még mindenütt reá ne jött volna arra, hogy még köztársaságban is az egy kamara rendszer mellett soha állandóság nem volt és a meddig fennállott, addig sem volt szabadság, hanem volt az egy kamara többségében ülők általi elnyomatásnak uralma, (Ugy van! a jobboldalon.) Sem állandóság, sem szabadság szempontjából tehát az egy kamara rendszert indokolni nem lehet. De ismétlem, nem tartom szükségesnek, hogy bővebben foglalkozzam vele, mert mint a képviselő ur is mondotta, a háznak csak egyetlen tagja volt, ki az ő nézetében osztozott, épen azért én a képviselő ur érveléseivel és hogy ugy fejezzem ki magamat, támadásával nem foglalkozván, kérem a t. házat, hogy a szakaszt megtartani méltóztassék. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök! Az első szakasz ellenében Hermán Ottó képviselő ur kifejezést adott nézeteinek, de nem adott be módosítványt, azonban mégis kérdenem kell a t. házat, elfogadj első szakaszt? A kik elfogadják, méltóztassanak felálíani. (Megtörténik.) A ház többsége a szakaszt elfogadja. Következik a 2-ik szakasz. Zsilinszky Mihály jegyző {olvassa a 2-Ut szakaszt). Szalay Károly: T. ház! Ha a tegnapi szavazás eredményét összevetjük a t. ministerelnök ur nyilatkozatával, ugy hiszem általában nincs senkinek szüksége prófétai szellemre, hogy a törvényjavaslat sorsát részleteiben is eltalálja. És ha én azon érvekben gazdag, mondhatnám tán megdönthetetlen, fényes, ragyogó beszédek után szót emelek, minden távolabb ál] tőlem, mintsem hinném, hogy az én gyenge szavam rést üt a túloldal meggyőződésén, melyet a pártkötelék vérttel látott el. De teszem ezt azon érzelemben, a mint a katona a vesztett harcz után nem hagyá oda az ütközet terét, hanem védekezik lépésről lépésre hátrálva. Es teszem azért, mert épen az érintettem beszédek után, igen rövid ideig szükséges igénybe vennem a t. ház figyelmét, midőn indokolni akarom, hogy a 2-ik szakasz c) pontjának rendelkezését el nem fogadom. (Halljuk!) f«*r»ár 24. 18S6. T. ház! Á túloldal egyik szónoka a törvényjavaslatot az opálhoz hasonlította, én ez összehasonlítást elfogadom és engedje meg a túloldal, ha a tegnapi szavazás eredményének legalább egy részét ezen hasonlat színének tulajdonítom, mely mindent rózsás szinben tüntet fel; de az összehasonlításban még tovább megyek s azt mondom, ha ezt nyugodtan tekintjük, ha nem nézzük semmiféle szemüvegen, mert akkor azt látjuk, hogy az opálnak az értéket csak a képzelődés tulajdonítja, magában pedig semmi más, mintegy értéktelen kövecske, oly haszontalan, hogy még utcsinálásra sem jó. Az előttem, az általános vitánál felszólalt t. képviselőtársaim ez oldalról bőven, megdönthetetlenül indokolták a választás előnyét a kinevezés felett s különös, hogy a túloldal t. szónokai ez érvek ellenében majd mindannyian egyben összpontosították érvelésüket s ez mintegy elismerését képezte annak, hogy a kinevezés legalább is nem egészen helyes, hogy hivatkoztak arra, hogy az helyesen fog alkalmaztatni. Ha a logika szabályai szerint arról, a mi megtörtént, arra, a mi történni fog, szabad következtetni : én nem tudom, hogy azon kinevezés, illetőleg a koronának a ministerium előterjesztésére tett azon elismerései, hogy ugy mondjam, melyekben egyiket vagy másikat az országban addig részesített, oly általános megelégedésre, oly általános elismerésre találtak volna, hogy ez arra nézve, hogy a t. ministerelnök ur kit fog ajánlani az örökös tagságra, oly nagy megnyugvást szülhessen. Én bennem legalább a tett tapasztalatok után tökéletesen ellenkező meggyőződés él. A választás ellen általában felhozatott, hogy az a particularismusnak kedvez. Megvallom, nem tudom megérteni, mi lenne a particularismusban, mely a megyék választásaiban nyerne kifejezést,. oly véghetetlen veszedelmes az országra, különösen akkor, mikor a ministerelnök ur sem fél a személyi particularismustól, de még a választástól sem. Felhozatott az is, hogy a nemzetiségek ekként utat találnának a felsőházban. Kérdem én, ha van nemzetiségi kérdés az országban, mi veszedelmesebb : az-e, ha ez künn a közönség közt űz veszedelmes izgatást, a vagy az, ha napfényre kerül a felsőházban és ott alaptalansága kitűnik? De mondom, nem akarok foglalkozni azokkal, mik a házban már annyiszor elmondattak. Hanem a t. ház figyelmét kérem egy körülményre (Halljuk!) és ez az, hogy ha általában egyik legfontosabb kérdés az alkotmányos életben a jelenleg fenforgó, mennyivel fontosabb az, mi különleges viszonyaink közt akkor, midőn az annyiszor minden oldalról emlegetett 48 nemcsak a democratiát jelenti, de jelenti Magyarország függetlenségét is. Én nem abban találom a veszedelmet, nem magában a kinevezés elvében, mert kineveztetnek a főispánok is, hanem találom azt az örökös és élet-