Képviselőházi napló, 1884. IV. kötet • 1885. február 5–február 26.

Ülésnapok - 1884-80

Sö. orsaágoí tlés február 24.18S5. S5í iölgot követeli, hanem a senatust, mint a másik I választott kamarát. Én, t, ház, azokra nézve, a miket mondottam, már azért is, mert akár senatus, akár felsőház létesüljön, akár maradjon az, a mely ma van, csak akként látom a dolgot, hogy egy másik kamara egyáltalán a népképviseleti rendszer lényegével össze nem egyeztethető és hogy az soha sem lesz mérséklő és üdvös hatást gyakorló, hanem vagy lesz egy csupán csak forma szerint szereplő testület, mint a mostani főrendiház, vagy pedig minthogy ott ugyanazok a nagy érdekek zsufoítatnak össze, mint a népképviseletben, de ott egész más a szempont és a látkör, előbb-utóbb a két kamara közt az összeütközés kikerülhetlen lesz. Ennélfogva én, t. ház, ezt a szakaszt nem szavazom meg és ezennel kijelentem, hogy a javaslat többi szakaszához sem hozzá szólni, sem hozzá járulni szándékom nincs. Minthogy azonban már felszólaltam, engedje meg a t. ház, hogy a magam részéről még egy személyes dolgot igazítsak el. (Halljuk!) Ezen személyes ügy köztem és gróf Keglevich István közt folyik (Halljuk!) és én, t. ház, azt nem avval a fegyverrel fogom viszonozni, a melylyel rám méretett, mert ettől egyszerűen eltilt az én foglalkozásom, hogy tudniillik néha a természet históriával is SBzoktam foglalkozni. Én a dolgokat nem tekintem a rang és a név fényességének magaslatáról, hanem tekintem akként, a mint előttem állanak, mint a természetnek egy-egy tényét. A t. képviselő ur túlozta azt, a mit én első beszédemben az aristocratia keletkezésére nézve egyáltalán mondottam. Erősebben fejezte ki azt nálamnál Pulszky Ferencz, midőn a labancz szót kiejtette. (Derültség.) O erősen túlozta azt is, hogy én már irtásra akarok menni, hogy én már a tolvajságról és nem tudom mikről beszéltem, a mi teljességgel nem állott. De az ő legerősebb csapása, melyet nekem szánt, okvetlenül az akart lenni, a midőn azt mondta, hogy én nézeteimet bizonyosan Németország azon litteraturájából merítettem, a mely „für die reifere Jugend" van szánva. A tisztelt gróf képviselő urnak hadakozási módját ismerve, ez a németországi jelző okvetlenül reám vonatkozott (Derültség) s minthogy Ő azt már rám mérte, én a dolgot ezennel ekként fogom fel. Egy dolog bizonyos: hogy Árpád bejövetele idejében sem a Keglevichek, sem a Hermanok nem voltak annak táborában. (Nagy derültség.) S hogyha t. ház, én koponyámat egyszer talán Virchownak fogom testálni és ő azon a méreteket fogja eszközölni: hát minden bizonynyal származás szerint oda fog engem helyezni valahová a teutoburgi erdőkbe, aholahires Cheruseus fejedelem megverte Varus hadait; mert az egyszer bizonyos, hogy az ember a koponya alkatáról nem tehet s hogy az typust represental és az gnthropologia útján azután tudjuk arra a helyre tenni a koponyát, a honnan az egyáltalán az ismeretlen ősök során került. Mert én az ősök ismeretére nem sokat adok; én I. Napóleonnal tartok, a ki azt mondta: minden ember saját magának őse tettei szerint. (Derültség.) Hanem t. ház, ha én azután t. képviselőtársam koponyáját odaküldeném Virchownak, (Halljuk.!) akkor bizonyosan oda kerülne aBalkánféiszigetre, a hol, nagyon sajnálom, de sem a teutoburgi erdő sörivó ivadékai, sem Kantok, sem Schillerek, sem Göthék nem támadtak, hanem a hol még ma is, fájdalom, nagyon grassál az orr- és a füllevágás. Hát én, t. ház, mindig gyönyörködöm, hiszen magam is gyakorlom, hogy ha valaki, bármi neve legyen, kitünteti itt Magyarországon igaz magyar hazafiságát. Én örvendek, ha egy gróf teszi azt, örvendek, ha egy egyszerű polgár teszi azt, örvendek, ha egy német nevű ember teszi és örvendek, ha egy horvát nevű ember teszi, csak azt az egyet követelem és várom meg tőle, hogy tegye valósággal őszintén. Másodszor vigyázzon jól, hogy ha valakinek származását szemrehányja és annak német neve után indul el akkor, mikor őt magát sem Bocskaynak, sem Rákóezynak nem hívják. Ezt kívántam többek között személyes kérdésben a t. képviselő úrral szemben megjegyezni és remélem, hogy máskor szavaimat nem fogja túlozni, hanem megmarad azoknak értelménél és ha már nem akarja komolyan venni azokat, a miket én jóhíszeműleg e házban előadok, ne méltóztassék azokat olyanra felhasználni, a milyenre fel szokták használni azok, a kik magukat mint emberek, másoknál sokkal magasabbra tartják. A t. képviselő urnak csupán még csak egyet kívánok figyelmébe ajánlani, a mi engem azután összehoz gróf Apponyi Albert t. képviselő úrral, kinek mondása szerint senki az exelusivitásban annyira nem megy, mint gróf Keglevich képviselő ur; hát én ki fogom fejteni azt, hogy azok a teutoburgusok, a kik ma Németország társadalmában valósággal nagy tevékenységet fejtenek ki a tudományok terén és egyebütt, egészen másneműek, tudniillik tiszta fajból valók és nem olyanok, mint azok, a kik az ők másnemű tevékenységüket, például Poroszországban fejtik ki. Es bennünket az anthropologia arra tanít, hogy ez a poroszországi tünet, az úgynevezett Junkerthum egyenesen a szláv vérnek a németbe való beszivárgásából ered és constatálni merem azt, hogy ismerek számos magyar előkelő urat, valódi magyar aristocratár, a ki ispánjával, béresével és velem is szóba áll és érezteti velem a valóságos magyar uri modort; de ezeknél sohasem tapasztaltam azt az exclusivitást, j amelyet az igen t. grófúr velem szemközt ép ugy, mint a társadalomban nálam még magasabban álló férfiakkal szemben tanúsítani szokott. Nem foga' dom el a javaslat első szakaszát. (Helyeslés a szélső j baloldalon.)