Képviselőházi napló, 1884. IV. kötet • 1885. február 5–február 26.

Ülésnapok - 1884-80

3iO SS. erssftgM iJés február 24. ISSÍ. % azt az igazságot t. ház, a melyet nekünk minden körülmények közt bátran és nyíltan ki kell mondanunk, azt eddig ebben a parlamentben nem mondta ki, mert talán kimondani nem merte senki. Hát t. képviselőház, én mindazon előjogokat, mindazokat a privilégiumokat, mindazt a fényt és mindazt a hatalmat, melyet bizonyos rendek követelnek magoknak a mi társadalmunkban is, nem akarom levezetni onnan, honnan Pulszky Ferencz t. képviselőtársam levezette, ki rámutatott a labanczvilágra. Hanem kimondom azt, hogy nemcsak képzelhetek boldog nemzetet, hanem ismerek is boldog nemzetet, mely minden aristocratia és minden kiváltságos rend nélkül boldog, nagy és fényes. De nem ismerek sem aristocratiát, sem koronát, mely nemzet nélkül akár fényeskedhetnék, akár hatalmas volna. T. ház! Ezt okvetlenül egyszer ebben a házban is ki kell mondanom. Én igen jól tudom, hogy onnan, hol ma Amerika áll, hol ma Svájcz áll, hol elfogadják a favágót, ha van esze, van szive és van tudása, hogy az embereket attól a szégyenfolttól, a rabszolgaságtól megszabadítsa és létesítsen egy igazán nagy és független államot, melynek nincs aristocratiája, melynek vezetője azageniális favágó; tudom, hogy onnan mi még messze vagyunk. De t. ház, magára a kormányra való tekintetből is mindig az a törekvés, hogy ne a szakszerűség, ne a tudomány, ne az értelem, hanem a rang sorakozzék a kormány székei körül és én éreztem és érzik mindenesetre t. képviselőtársaim közül sokan, hogy még magában e házban is nem mindig az a kérdés, hogy mit mond egyik vagy másik képviselő, hanem a kérdés mindig az, hogy ki mondja és azon gyenge szónak, melyet néha az aristocrata itt kiejt, sokkalta nagyobb súlya és tekintélye van, mint azon erős szónak és igazságnak, melyet az egyszerű polgári származású képviselő ebben a házban kimond. (Ugy van! a szélső baloldalon.) T. ház! Én itt ezekkel a magam részéről tisztában vagyok. És ezek azok, melyek engem indítanak és indítottak arra, hogy e törvényjavaslathoz szavazatommal hozzá nejáruljak. Mert előrelátható az t. ház, hogy a főrendiház intézménye, különösen ily alapokon, melyek az 1. §-ban ki vannak tüntetve, a törvényhozás két factorát sem parallel irányban nem fogja vezetni, sem egyiket a másiknak correctivumává nem fogja tenni, hanem előbb-utóbb összeütközést fog mind a kettő között előidézni. És ha én azt a lappangó czélzatot, mely e törvényjavaslat behozatalánál még külön is meg van, helyesen látom, ugy az semmi más, mint az, bogy a t. ministerelnök ur akként tekinti a maga hatalmát — mert csak az ő hatalmáról beszélek ma, minthogy csak annak fentartása a túloldalon az érdek — hogy a törvényhozás másik factorát teljesen kezébe, markába kapva, abbanaperczben, melyben akarja, megakaszthatja a magyar törvényhozás működését. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Hiszen, t. ház, egy csak kinevezettekből, egy nagy érdekekhez kötött méltóságokból és öröklöttekből álló testület természetesen csak akkor és ott érezheti magát jól, a mikor és a hol a kormány neki kell és a hol megszerzi az ő fényének összes teltételeit és ha ez az alsóház, ez a képviselőház talán a nemzet közvéleményének nyomása alatt egyszer felocsúdik és követelni fogja azokat a reformokat és azokat a jogokat, melyek e nemzetet megilletik: akkor arra való lesz az a másik factor, mely a kormánynak teljesen kezében van, bogy az itt megszavazott törvények érvényesülését ne engedje meg. De több (Halljuk!) az egymást felváltó nuntiumok során mi lesz a következés? Az, hogy a ministerelnök ur, ha megéri, azt fogja mondani, ezen képviselőházzal tovább kormányozai nem lehet. Én Tisza Kálmán ministerelnök nem abdicalok, hogy a helyemre más jöjjön, ki tud tovább menni, hanem feloszlatom a parlamentet és választatok mást. Nem akarom állítani, hogy ez a tendentia valósággal benne van és hogy e törekvés valósággal a t. ministerelnök ur törekvése, de egész politikai eljárását, hatalmának gyakorlását véve alapul, a character valósággal az, hogy ez be fog következni. T. ház, én régig hallgattam e hosszú vitát é» annak eredményeként kimondhatom azt, hogy én bámultam egyáltalán ezt a nagy összekoczczanást, bámultam, hogy a pártok itt voltakép vitatkozni tudnak. Bocsánatot kérek, e képviselőháznak melyik pártja az, mely szigorúan elvi alapon állna ? Hiszen ma ezen törvényhozásnak összes pártjai az opportunitás álláspontjára helyezkedtek, nem pedig elvi álláspontra. Hiszen itt a t. szomszédaim, a mérsékelt ellenzéken még a kinevezést is elfogadják mérsékelve s igy következnék inkább az, hogy egy hosszú vita helyett találkoztak volna a pártok egy neutrális téren és ha opportunitásról van szó, egyeztek volna meg mindenik a maga részéről kis concessioval, a mint meg tudnak egyezni. Én e helyen mindig azt tartom szem előtt, hogy bizonyos évszámokat és elveket ne vegyek szájamba, ha nem tudok azokért azon perczben helyt állani. Constatálni kívánom azt, hogy a ház minden oldaláról egy darab idő óta e szó 1848. és annak dicső vívmányai hangzanak szerteszét innen ki az országba. Én, t. ház, azt tartom, hogy a ki a democratiáról beszél, a ki az 1848-iki vívmányokat valósággal szivén hordozza, annak ilyen fontos, az alkotmány revisióját érintő kérdésben az opportunitás terére lépni nem szabad, annak megalkudni nem szabad, hanem kell követelnie azt, a mit az 1848. valósággal követel és kell levonnia a eonsequentiat. A t. ministerelnök ur volt az, a ki a helyeset kimondotta tegnapi beszédében, hogy az | 1848 nem az itt contemplált és másutt contemplált