Képviselőházi napló, 1884. IV. kötet • 1885. február 5–február 26.

Ülésnapok - 1884-70

70. «r.4zás?os élés február !2. ISSä. 119 hogy Beksics képviselő ur azért nevez-e minket nem-democratáknak és reactionariusoknak, mert az iparosok és kereskedők, a tudomány és művészet képviselői köréből is akarunk képviselőket bevinni a senatusba. Én nem hiszem, mert a kinevezési rendszert a kormány azzal indokolja, hogy közéletünk valamennyi ágából akar a felsőházba vinni képviselőket. Kérdem, ha azt-egyáltalában elismeri, hogy szükséges a legkülönbözőbb elemeket ott képviseltetni, vájjon kifogja ezeket jobban megválasztani, a minister nr-e vagy azok, kik a maguk körebeii kitűnőségeket minden esetre sokkal jobban ismerik nálánál. Vájjon nem ismeri az egyetem saját tanárai közül azt, a ki leginkább érdemes arra, hogy a felsőházban üljön; vájjon az ipar-és kereskedelmi kamara nem tudja, ki azon kereskedő és iparos, ki a műveltség olyan fokára emelkedett, hogy leghelyesebben tudná érdekeiket képviselni. Bármelyik oldalról tekintem a dolgot, ugy látom, hogy a választás mellett minden szól és minden a kinevezés ellen fordul. De akadt egy bátor férfiú, megint Beksies képviselő ur volt, a ki azt a hivatást vállalta magára, hogy ő védelmezni fogja a kormány javaslatát. Milyen szempontból? Szabadelvfíségi szempontból, mert hiszen nála kinevezés, eensus tiszta szabadelvűségi szempont. Es ezen alkalommal mondta nekünk, hogy mi, már tudniillik vele szemben, nemcsak nem vagyunk radicálisok, nemcsak nem liberálisok, hanem egyenesen reactionáriusok, tisztelt szomszédaink pedig retrogradok. Én nem tudom, hogy milyen értelmet tulajdonít ő e szónak : „szabadelvűség", a melyen annyit lovagol, mióta szerencsénk van hozzá. Azt tudom, hogy minden szónak az a jelentősége van, a mely annak a társadalom által, mely ama szóval él, annak tulajdoníttatik. Magyarországon, a mennyire én tudom, a „szabadelvű" epithetont mindig csak oly férfiúra vagy oly pártra ruházták, a ki, vagy a mely az ország és a nemzet számára minél nagyobb szabadságot akart és e téren a jogoknak minél nagyobb mérvét akarta a nemzet számára kivívni .• ezt nevezték szabadelvűnek, a többi conservativ volt. Ez igy volt minálunk és egy általaiban minden országban, mindaddig, mig az országnak teljes önállósága és függetlensége ki lett víva. Én nem tudom, hogy Olaszországban például elismerte volna e Beksics képviselő ur 1859. év előtt szabadelvűnek azt, ki az osztrákkal conspirált az olasz ellen. Ott szabadelvűnek azt ismerték el, a ki az olasz szabadságra, az olasz egységre törekedett. Most már, hogy ez ki van vive, igenis a szabadelvűség áttért a belügyre, a mint áttér mindig akkor, midőn az országnak szabadsága már megvan. De^ minálunk t. képviselőtársam, hogy áll a dolog? Én nem tagadom azt, hogy Magyarországnak igenis van szabadsága és én itt az egyéni sza- ! badsággal teljesen beérem. Be a mely perczben én magamat nemcsak egyénnek, hanem polgárnak is érzem; a mikor magamat egy nagy nemí;et-teat tagjául érzem és a midőn szeretném büszkén azt mondani, a mit mondott az a római: „civis ILomanus sum", akkor érzem fájdalommal, hogy nem vagyok szabad, (Élénk helyeslés és tetszés a szélső baloldalon), mint e nemzet tagja nem érzem magamat szabadnak. (Igaz ! ügy van! a szélső halon) Ha tehát van párt ez országban és e teremben, a mely méltán vindicálja magának a szabadelvű nevet, ez az a párt, a mely kezdettől, eredettől fogva az ország szabadságáért küzdött. (Élénk helyeslés a szélső balon.) Érintenem kell még t. ház, két más eltérést a mi határozati javaslatunk és a t. kormány javaslata között, a melyek meglehetős fontossággal bírnak legalább elvi tekintetben. (Halljuk!) A kormány javaslatában fel van véve a eensus, mint egyik feltétel arra, hogy valaki a főrendiháznak örökös tagja legyen. Hát én azt nem fogadom el már tisztán szabadelvűségi szempontból sem. Én és t. elvbarátaim mindig elleneztük a virilismust, elleneztük minden alakjában, elleneztük, mikor a választási törvénybe behozták; elleneztük, mikor a közigazgatási választásnál behozták. Mi egyáltalában a pénzt nem akarjuk összezavarni az erkölcsi jogokkal, a politikai jogokkal. (Elénk helyeslés a szélső baloldalon.) De itt helyesen mondotta Hermán Ottó t, barátom, hogy ez egy új kiváltság, melyet az eddigiekhez adunk. És én nem habozom kimondani, hogv ha nekem választanom kellenekét kiváltság, a születési és vagyoni kiváltság között: feltétlenül inkább fogadnám el a születési kiváltságot, mint a vagyonit. (Helyeslés és tetszés a szélső baloldalon.) Először azért, mert ennek legalább el tudom képzelni a raison d'etre-jét. Én nem tagadhatom azt, hogy a ki jó családból való, a kinél összes családi íraditiói nemes tettekre emlékeztetnek, ebben némi buzdítást talál arra, hogy erkölcsi úton járjon, hogy minél inkább kitüntesse magát polgártársai közt, hogy érdemesség tegye magát arra a névre nézve, melyet visel. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Én azért nem teszem magamévá ezen elvet, csak azt mondom és ne botránkozzék meg rajta Hermán Ottó t. barátom, hogy ezt meg tudom magamnak magyarázni, ennek van valami értelme. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Tovább megyek t. ház. (Halljuk!) A születési kiváltság sérti ugyan a jogegyenlőség elvét, de csakis ezt sérti; holott a vagyoni kiváltság mig egyfelől a jogegyenlőségetép oly mértékben sérti, meglehet, hogy egyúttal még az erkölcsi érzetet is sérti. Mert amaz első, a születés, jogtalan kiváltság ugyan, mert hiszen nem érdem, hanem véletlennek az eredménye; de ha nem is érdem, azt sem lehet mondani, hogy érdemtelenség; —