Képviselőházi napló, 1884. IV. kötet • 1885. február 5–február 26.

Ülésnapok - 1884-69

gg 69. országos Blét zetnek és koronás királyának egy ily parlamentre van szüksége, vagy végtelen félreértésben kell lennie az alkotmány szelleme és a nemzet missiója iránt, vagy végtelenül gyűlölnie kell nemzetét. (Igaz! Ugij van! a bál- és szélső baloldal némely padjain.) A magyar nemzetnek és koronás királyának nem oly gyönge parlamentre van szüksége, mely csak a ministeri hatalmat növeli, hanem oly erős parlamentre, mely a nemzet és korona hatalmát a világ minden ministeri hatalmának fölibe emelje. Nem fogadom el a törvényjavaslatot, hanem ugy a magam, mint elvbarátaim nevében van szerencsém határozati javaslatomat benyújtani. Elénk helyeslés a hál- és szélső baloldal különbőz? padjain.) Jíagy István jegyző (olvassa): „Határozati javaslat. Miután a főrendiház függetlensége és keresztény nemzeti jellege a törvényjavaslat által biztosítva nincs, a ház azt általánosságban a részletes tárgyalás alapjául sem fogadja el. Beadják: Onody Géza, Istóczy Győző, báró Andreánszky Gábor, dr. Komlóssy Ferencz, Csúzy Pál, dr. Nendtvieh Károly, Ráth Ferencz, Zimándy Ignácz, Vadnay Andor, dr. Hácz Géza." Dárdai Sándor: T. ház! (Zaj. Halljuk!) Valóban nem értem, hogy a t. előttem szólott képviselő ur miként hozhatta összefüggésbe ezen törvényjavaslatot a zsidóházasság kérdésével, mert hiszen alkotmányunk helyreállítása óta egy reformjavaslat sem lett annyira longa mann előkészítve, mint a felsőház reformja, mely a koronázás idejétől kezdve mindegyik ministerium munkaprogrammjába befoglaltatott, de azután egyik sem találta égető szükségnek, hogy a kényelmesnek bizonyult felsőház szervezetéhez nyúljon, mindegyik attól tartván, hogy reformatio in pejus találna kisülni. Határozottan valótlanság, sőt malitia lenne azt állítani, hogy a felsőháznak utóbbi időben tanúsított magatartása idézte volna elő a kormány jelen előterjesztését; de kétségtelen, hogy azóta a situatio nehezebbé vált. Azonban a korszerű reform mulasztásának igazolására s mentségére ép oly kevéssé szolgálhat azon körülmény, hogy a mi felsőházunk egy ideig mintegy önmagát nullificálta, a mint másrészről a jelenleg netalán feltornyosuló nehézségek nem menthetik fel a törvényhozást a kérdés megoldásának kötelessége alól. Én ugyan azt hiszem, hogy azon időben, midőn egy hosszú tespedés korszaka után tér nyílott a mulasztások jóvátételére, könnyebben sikerült volna a felsőházban szunnyadó elemeket a megváltozott viszonyoknak megfelelő életképes szervezetté átalakítani; de hiszem és reménylem, hogy még most sem késő, mert maga a felsőház érzi leginkább a reform szükségét és annak többszörösen adott kifejezést válaszfelirataiban. Lehetetlen is, hogy át ne legyen hatva annak érzetétől, február 11. 188$. hogy a történelmi traditión kivül elenyésznek kebelében avagy háttérbe szorulnak mindazon hatalmi tényezők, melyek részére a modern államban is biztosíttatik az Őket megillető méltó hely, tudniillik azok számára, kik nemcsak a múltnak traditiója folytán tényezői közéletünknek. A rendi szervezet megszűntével 1848-ban az egész nép felemeltetett a nemesek sorába, avagy jobban mondva jogkörébe s most a főrendek közjogi állása forog kérdésben. Nem fogok politikai elméletekbe mélyedni, mert rossz ízlésre mutat, ha valaki e helyen iskolai bölcseletet fitogtat. Röviden jelzem tehát, hogy a kormány álláspontjának elfogadásával én is fentartatni kívánom a felsőházat azért, mert főrendi nemességünket nemzeti politikánk becses factorának tartom. De a rendi szervezet megszűntével természetesen meg kell változnia a főrendi nemességnek mint rendnek közjogi állása s a főrendi memességnek azon része csak rövidlátást tanúsít, kik az eddig élvezett előjogot oly monopóliumnak tekintik, mely az ő magánügyük. A főrendek közjogi állása nem az ő magánügyük s a modern államban egyáltalán a nemesség és főnemesség csak mint a nemzeti politikának factora tarthat igényt közjogi jelentőségre. Ott hol a nemesség, mint nálunk s Angliában, még mindig tényleg uralkodik, ezen uralmat nem gyakorolja többé régi rendi vagy feudális nemesség tulajdonságában, hanem uralkodik mint a nemzeti erőnek legfőbb tényezője. E részben nagyon hasonlítanak a mi viszonyaink Anglia közéletéhez s valóban alig tudnék Anglia és Magyarország kivételével még egy államot megnevezni, melyben a nemesség mint olyan becses politikai factornak vétetnék. így például Ausztriában a nemesség s főnemesség csakúgysm particularis, mert ott majdnem mindegyik „Kronland"-nak meg van a maga aristocratiája, mely saját nemzetének vagy tartományának történelmében gyökerezik, míg a szoros értelemben vett osztrák nemesség csak az úgynevezett Beamten- und Soldaten-Adel. Legjobb esetben is legalább cseh, lengyel s német aristooratiát kell megkülönböztetnünk, a mely lehet ugyan föderalisticus érzelmű, de a magyar főnemesség azon nagy előnynyel bir, hogy egységes s már ezért is nagyobb politikai jelentőséggel bir. A nagy német birodalomban a főnemesség viszonyai még ziláltabbak, mert a bajor népnek például, nincs aristocratiája, de van a bajor udvarnak, volt a hannoverai királynak s van Szászország királyának s e mellett kivált Poroszország nemessége, mai napon is még oly feudális érzelmű, a mily autocraticus Muszkaország főnemessége, mely ép ezért nem is érez egyet a néppel, hanem azzal inkább hadi lábon áll s ennélfogva valóban