Képviselőházi napló, 1884. IV. kötet • 1885. február 5–február 26.

Ülésnapok - 1884-69

69. oraxágos ülés február 11. 1884. fi 5 melynek lordjaitól a politikai belátást a ministerelnök ur sem tagadja meg, elvetette a tömeges kinevezést, mi értelme volna annak, hogy mi azt alkotmányunkba átplántáljuk ? Angliában maga a fejedelem belátta, hogy a tömeges kinevezés— noha ahhoz kétségtelen joga lett volna — az egész alkotmányt képzeletivé tenné és a bajnak ily eszközzel való orvoslása következtében még nagyobb sebek keletkeznének. A mely okból tehát Angliában a tömeges kinevezés elvettetett, ugyanezen okból nem volna szabad nékünk e veszélyes rendszerhez folyamodni. Mert az világos, hogy egy oly testületben, melynek egy harmada közvetlen kinevezettekből áll, a másik két harmadának egy negyedénél csak egygyel van többre szükség, hogy a kormány hatalma — mely az alsóház többsége által különben is támogattatik — korlátlanná váljék. Tegyük fel, liogy a ministerelnök ur felsőháza 390 tagból áll. E közt lesz 130 kinevezett. A másik két harmadb ól tehát — a mely mint szintén aristoeratieus elem, a dolog természeténél fogva különben is a kormányhoz áll közelebb —• a kormánynak csak egy csekély részt kell megnyernie, hogy állandó többsége legyen. Hol lesz azután egy ily testületben feltalálható a felsőház mérséklő jellege V hol lesznek feltalálhatók a jelleg biztosítékai? Hogyan várhatunk azután egy ily testülettől •— szemben az alsóház többségével — mérséklő képességet, melyben oppositio még csak nem is támadhat és a mely az alsóház többségének csak egyszerű viszhangja lesz? (Ügy van! a szélső baloldalon) de még csak jogosultsága sem forog fenn t, ház, e rendszer meghonosításának. A zsidóliázassági törvényjavaslat felett támadt conflictns legalább erre okot nem szolgáltat. Azt még a ministerelnök ur sem meri indokolásában őszintén bevallani. Az legfeljebb csak a zsidók és a minister elnök ur megtorlás! vágyának szolgálhat kiindulási pontjául.mely belőle egy rabbinus alakjában kikandikál. (Élénk derültség a hal és szélsőbal különböző padjain.) A javaslat azon indoka: „hogy a kinevezésen kivül más mód nincs conflictus elhárítására", igen alkalmas ürügy lehet ezen törvényjavaslat keresztül erőszakolására, de mindig csak ürügy marad. Az igazi ok a megbukott zsidóházassági törvényjavaslat képében — bármely oldalról tekintsük e javaslatot — felette mindig ott lebeg és a ministerelnök ur sértett becsvágya. Azt mondja a ministerelnök ur az indokolásban, „hogy Angliában a közvélemény évek hosszú során át követelte a reformot; és a mozgalom a tettlegességig ment és a forradalom szélére ragadta az országot." Angliában tehát nagy, komoly kérdés, a parlamenti reformkérdés miatt támadt a conflictus, nem holmi zsidóházasság* miatt. Es csak egy ily nagy,igazi komoly kérdésszolgáltat • hatott arra okot, hogy tömeges kinevezéshez, mint végső eszközhöz, akartak folyamodni. De ebből még sem következik az, hogy a mit ott akartak, de nem tettek, mi azt megtegyük. Angliában a közvélemény évek során át követelte a parlament reformját, minálunk ugyan a zsidóházassági törvényért a ministerelnök ön kivül senki sem rajongott. Sőt a sajtózsidók kivételével azt még maguk a zsidók sem óhajtották, a közvélemény pedig — mint a tömeges kérvényezések bizonyítják — határozottan ellene nyilatkozott, a főrendiháznak adott igazat. (Élénk helyeslés a balés szélsőbal közti padokon.) Angliában a reform-bili felett támadt coflictus izgalomban tarthatta a nemzetet, minálunk a zsidó házassági törvényjavaslat elvetése a ministerelnökön kivül ugyan senkinek nem okozott boszúságot. Azt pedig, hogy a mozgalom a tettlegességig ment volna, vagy hogy a forradalom szélére vitte volna az országot, azt hiszem, maga a ministerelnök ur sem fogja állítani. Hazánk békéje tehát a zsidóházasság elvetése miatt egyáltalán nem lőn megzavarva, épen ugy, mint nem volna megzavarva, ha ezen szőnyegen lévő reformjavaslat szintén a zsidóházassági törvényjavaslat sorsában részesülne. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Annálfogva tehát nem gondolom, hogy komoly ok forog fenn arra, hogy a ministerelnök urnak a conflictusokra vonatkozó theoreticus aggodalmait alaposaknak tarthassuk. És igy valószínűleg szükség sem igen van reá, hogy lord Grey torzalakjával, az élethossziglani kinevezéssel főrendiházunkat és egész törvényhozásunkat megnyomorítsuk. Mert hiszen világos, hogy az által a magyar törvényhozás elveszíti azon ellensúlyozó erejét, meíylyel az a főrendiház mai szervezete mellett bir. Teljesen a kormány hatalma alá kerül s annak terhe alatt mintegy tehetetlen tömeg roppantul fog nehezedni a mérlegre és súlya alatt a nemzet előbb-utóbb visszaesik a leghatártalanabb despotismusba. Ha a ministerelnök ur oly parlamentet óhajt, mely az ő hatalmával szemben csak árnyék-parlament lesz, melynek működését tetszése szerint vonhatja hatalmi körébe, melyet egy adott pillanatban tetszés szerint lefegyverezhet, e czélra alkalmasabb eszközt valóban nem találhatott volna, mint oly szervezetű felsőházat, minő a javaslatban foglaltatik. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Egy ily felsőházzal azután a ministerelnök urat semmi sem fogja akadályozni abban, hogy a nemzetre minden akaratát reáerőszakolhassa, hogy zsidóházassági törvényt, 6 éves országgyűlési tartamot, kivételes rendszabályokat életbe léptessen, hogy a hatalom fészkévé vált parlament ölében az álliberalismus és ministeri önkény valamennyi sárkánytojásait kikölthesse; de annak a ministernek. a ki azt hiszi, hogy a magyar nem-