Képviselőházi napló, 1884. III. kötet • 1885. január 15–február 4.
Ülésnapok - 1884-61
61. országos ülés január 30. 1885. 337 Elnök: Én mint Magyarország országgyűlése egyik házának elnöke kénytelen vagyok nyilvánítani, (Halljuk!) hogy a képviselő ur tévedni méltóztatik, {Hosszantartó zajos általános helyeslés.) Közjogunk értelmében igenis Osztrák-Magyar monarchia létezik; de ez épen annyi, mint osztrák birodalom és magyar birodalom. Ezt — ismétlem — kötelességemnek tartottam a képviselő ur nyilatkozatával szemben, mint e ház elnöke kimondani. (Általános helye lés. Felkiáltások a szélső baloldalon: Tertia!) Körösi Sándor: Hivatkozom az 1878. V. t.-cz. 127-ik szakaszára, a mely igy hangzik: „A felségsértés bűntettét képezi azon cselekmény is, mely arra van irányozva, hogy: 3- a magyar államnak vagy az OsztrákMagyar monarchia másik államának területe, vagy ezeknek valamelyik része erőszakkal idegen uralom alá jusson, vagy azon államtól, a melyhez tartozik, erőszakkal eiszakittassék." Ha tehát ugy fejeztem ki magamat, nem én tévedtem, hanem a magyar törvényhozás, mert én ezt a kifejezést az említett törvény 127-ik szakaszából vettem. Ennyi az, a mit meg akartam jegyezni. (Zaj. Felkiáltások a szélső baloldalon: Quartát érdemel, nem Tertiát!) Helfy Ignácz: T. ház! Mindenekelőtt legyen szabad megjegyeznem arra, a mit a ház igen t. elnöke mondott, miszerint ily mellékes rovat alkalmával ne szólaljanak fel a t. képviselők oly nagy fontossága kérdésekben, hogy az igen t. elnök ur vagy félreértette t. képviselőtársam szavait, vagy ő nem fejezte ki magát talán a legvilágosabban. Itt codifieatióról van szó, Haviár t. képviselőtársam pedig idézvén a Taubinger-féle esetet, az iránt szólalt fel, hogy mennyire szükséges, hogy a t igazságügyminister ur a katonai büntető törvényjavaslatot a ház elé terjeszsze. E kérdésben tehát Haviár t. képviselőtársam alkalmasabban alig szólalhatott volna fel másvalahol. Elnök: Én nem szóltam erről egy szót sem; végighallgattam az illető képviselő urat; mert azt, a mit ama képviselő ur erre nézve mondott, tökéletesen a dologhoz tartozónak vélem én is. De hogy a hitbizományok kérdése e tételnél tüzetesen tárgyaltassék, az ellen volt megjegyzésem, {Helyeslés jnbbfelöl.) Helfy Ignácz: Bocsánatot kérek, nincs szokásomban, hogy a ház t. elnökével polemisaljak; hanem legyen szabad annyit megjegyeznem, hogy a hitbizományok kérdése igenis szoros összeköttetésben van a készülőben levő törvénykönyvvel, egyáltalában a codificatióval. Miután már felszólaltam, legyen szabad néhány rövid megjegyzést tennem az igen t. igazságügyminister ur tegnapi és mai felszólalásának csak egy passusára. KÉPVH. NAPLÓ. 1884—87. III. KÖTET. Habár én magam is azon tisztelettel, őszinte becsüléssel és kegyelettel viseltetem Deák Ferencz iránt, a melylyel minden magyar ember viseltetik emléke iránt és örülök, hogy a magyar nemzet minden pártjában, táborában nagy jellemekkel dicsekedhetik, mindazonáltal őszinte örömmel tapasztalom, hogy egy idő óta nemcsak a túloldalon, hanem még a ministeri padokon is kezdik már azt a nevet akként tractálni, mint a kinek művei előtt nem szükséges olyannyira meghajolni, mint a mennyire önök meg szoktak hajolni legnagyobb műve, a közösügyes alkotmány élőt:. (Ugy van! a széUő baloldalon!) A múlt napokban Trefort minister ur volt az, a ki azt mondotta, hogy Deák Ferencz, ha ma élne, nem állítaná — gondolom — a katholikus autonómia tekintetében azt, a mit akkor állított. Mosta t. igazságügyminister ur azt mondja, hogy azok más idők voltak, akkor igen helyes volt az, a mit Deák Ferencz mondott, de azért nem retrográd irány az, ha valaki alkalmazkodik a viszonyokhoz. Erre először is azt jegyzem meg, hogy ily felfogással lehet indokolni és igazolni minden reactiót a világon. (Igaz! Ugy van! a szélső balon.) És én nem ismertem még reactionariust a történelemben, a ki mint ilyen mutatta volna be magát, mindig csak számolt a viszonyokkal és a viszonyokhoz alkalmazkodott. Egyébiránt én ezen tünetet jegyzékbe veszem és felkérem a túloldalon levő t. képviselő urakat és különösen a t. minister urakat, hogy jövőre ne riadjanak vissza oly nagyon, ha mi Deák Ferencz legfényesebbnek híresztelt műve ellen határozott harezot vívunk. (Helyeslés a szélső balon.) A mi azt a passust illeti, melyre röviden reflectálni akarok, ez az volt, midőn a minister ur tegnapi beszédében elősorolta a nagy alkotásokat, nemcsak az övéit, hanem általában a kormányéit és többek között még a honosítási törvényt is szükségesnek találta újabban védelme alá venni. És ez alkalommal kettőt mondott, először hivatkozott arra, hogy őseink minden időben nagyon szigorúan jártak el az absentismussal szemben. Az igaz t. ház, hanem ez nem a honosítási törvény mellett, hanem épen ellene szól. Régi törvényeink ugyanis súlyos birsággal sújtották azokat, kik távol voltak a hazától. Mi volt tehát a törvény szándéka ? Az, hogy minél több magyar állampolgár legyen; a honosítási törvénynek pedig főczélja az, hogy minél könnyebben veszthesse el valaki állampolgársági jogát; (Helyeslés a szélső balon)de mondjuk ki határozottan, módot keresett arra, hogy Kossuth Lajost hontalanná tehesse. (Ugy van! Ugy van! a szélső balon.) És a midőn ez igy áll és a minister ur azzal fejezi be felszólalását, hogy azt mondja, hogy ítélje meg a közönség, vájjon az, a ki még érdemesnek sem tartja, hogy 10 év alatt egyetlen egyszer kijelentse akár községében, akár 43
