Képviselőházi napló, 1884. III. kötet • 1885. január 15–február 4.

Ülésnapok - 1884-61

328 6!- •«***•» *!«• jinvár 30. 1SS5. midőn a folytonos adóemelések sem képesek az államháztartásnak rendszeressé vált hiánylatait clenyésztetni. De különben is t. ház, a mostani közösügyes rendszer kétes értékű morálja nagyon előtérbe hozta a magán haszonhajhászatot; önök alkalmazkodó politikája egy oly nemzedéket, egy oly bureaucraticus kasztot hozott létre, melynek szivéből kiveszett az a nemes ösztön, a honszeretetnek az a magasztos versenye, mely szerint a haza jóvoltán való ingyen munkálkodás nemes szenvedélye hevíté a kebleket s a mely szép nemzeti tulajdon tette volt e hazát nagygyá és szabaddá a múltban. Ma, fájdalom, mindenki bérért dolgozik, mindenki igyekezik az állam által minél drágábban megfizettetni magát. Nem azt nézik, mi üdvös a hazára, hanem, hogy mi hoz többeta konyhára, (ügy van! a szélső baloldalon.) Innen ered, hogy vannak családok, amelynek minden tagja két-három hivatal mellett még egy csomó presens-márkos alkalmazást is élvez s igy 40— 50,000 friját emésztik fel évente az államnak. A mi idegen érdekek szolgálatában álló kormányunk látván azt, hogy a nemzet elfordul tőle: igyekezik minél több embert az érdek, a haszonvágy kötelékei által magához csatolni s ekként teremtett meg egy oly bureaucratiát, egy oly hivatalos nemzedéket, a melynek keblében érző sziv helyett tintatartó van s a mely a hazára nézve káros vak engedelmességnek lelkiismereti furdalásait minél nagyobb haszonkeresésseí igyekezik elaltatni, az önzés hínárjába fojtani. A kormány, hogy azokat kellőleg kihasználhassa, nem mulasztja el ez anyagszenves vágyaknak a lehetőleg kielégítést adni, de a midőn a kormányzat ez íízérszellemét, az emberi gyengeségekkel űzött specülatióját elítéljük: nem nyithatunk tért arra, liogy a hivatalnokok haszonvágyuk kielégítését önmaguk is tetszésük szerint fokozhassák. Már pedig erre nyitunk szabad tért a bírósági napidíjak engedélyezésével, mert a biró bölcs belátására van bízva az, hogy helyszíni vizsgát tarthasson, hogy a tanukat a helyszínén hallgathassa ki. Az emberi gyarlóság, a fennebb kifejtett kormánypolitika és közösügyes Dressirungból önként következik a haszonvágynak előtérbe nyomulása s igy természetesen gyakran fordulnak elő oly túrói kiszállások és kiküldetések, a melyek a külön napidíjakban találják magyarázatukat. Erre nézve semmi ellenőrzés, semmi mérséklés, semmi visszatartás nem létezik, a minister ur innen a központból, ha akarná sem tudná az ily napidíjak jogosságát és szükségét megítélni és ellenőrizni. Az egyenesen a bírák, törvényszékek és kir. ügyészségek bölcs belátására vap bízva, e bölcs belátás pedig gyakran lehet és van is alárendelve az egyéni és emberi gyarlóságokból kifolyó önérdeknek: nem egy esetet tudok, hogy holmi apró-cseprő kihágás, verekedés vonta maga után a bírósági apparátus mozgósítását, mert hát azok a 8 és 10 frtos napidíjak és fuvarilletékek igen hasznos járulékait képezik a rendes fizetéseknek, hallottam olyanforma okoskodást is, hogy hiszen a ministerek, főispánok, mások is elfogadnak traktálásra destinált illetékeket, de azért nem tractálnak, (Derültség és helyeslés a szélső bálon) miért ne lehetne az alantas hivatalnokoknak is ilyenszerű mellékjövedelmecskét teremteni. (Helyeslés a szélső balon.) Én a rossz példát és visszaélést jöjjön az felül ró'L. avagy találjam azt lent, egyaránt elítélem. Az igazságügyér ur azt az ellenvetést tette

v hogy ha a biró a vidékre kimegy, azért szállása a központon megmarad s falun neki rendesen más szállást kell fogadnia. Hát t. ház, ily kiküldöttek rendszerint éjjelre vissza szoktak térni székhelyeikre, de ha falun maradnának is, ott ingyen szokták elszállásolni; de különben is faluhelyen a szállás oly olcsó szokott lenni, hogy egész évre sem kerül pár frtnál többe. A minister ur azt mondja továbbá, hogy az ily kiszállások alkalmával külön kell az illetőnek magát élelmeznie; de t. ház, miután az ily hivatalnok is csak egy gyomorral van ellátva, csak egy helyt fogyaszt és e fogyasztás sokkal kevesebbe kerül faluhelyen, mint a mennyit a központon elköltene, sőt nálunk a nép vendégszeretete nem is engedi meg, hogy az ily kiszálló biró élelmezésére költsön, mert mindenütt van valamely birtokos vagy vendégszerető lelkész, a ki erővel is letartóztatja a községében megforduló ily értelmes embert, de ha nincsen ily birtokos, hát maga a községi elöljárág szokta díjtalanul ellátni az ily küldöttet és az bármily lelkiismeretes legyen is, kénytelen e vendégszeretetet igénybe venni, miután faluhelyen ritkán szokott oly vendéglő lenni, a hol ellátásban részesülhetne. Nem költ tehát az ily kiküldött többet, hanem rendszerint meggazdálkodj a azt is, a mit a városban kiadna. T. ház! Nem csekélységről, hanem pár százezer forint indokolatlan elpazarläsáról van itt szó s nekünk nem szabad szemet hunynunk akkor, a midőn épen a legközelebbről letárgyalt cultus budgetnél merült fel azon valóban elszomorító és elszégyenítő jelenség, hogy a cultusminister ur a néha csak pár ezer forintot igénylő legégetőbb szellemi szükségletekkel szemben is kénytelen volt a pénz hiányával mentegetődzni. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Egyáltalában az igazságügyi ministerium költségvetésében roppant nagy latitude van engedve főleg a törvényszékek és királyi ügyészségeknél, hol a mint az általános vitánál részleteztem, mintegy 450 ezer frtnyi oly általánosságban tar-