Képviselőházi napló, 1884. III. kötet • 1885. január 15–február 4.
Ülésnapok - 1884-59
264 SS. ersságts ülés január SS. 1886. den sürgetése a reformnak csak phrasis s hogy minden előretörekvés nem egyéb, mint ellenzéki viszketeg. Végre is t. ház, minden ország, mely sorsa felett szabadon rendelkezhetik, oly justitiäval bir, mint a minőt kivan és a minőt megérdemel és ha Magyarország a justitia azon berendezésével, mely tényleg létezik, meg van elégedve, helyesebb talán nekünk ellenzéki jogászoknak is megnyugodni azon elvnél fogva.hogy „non datur saltus in natura", mintsem hiu panaszokban lamentálni a fölött, hogy nem hallgatnak reánk. Azt azonban, méltóztassanak elhinni, hogy minálunk, a kik éveken át az igazságügy vezetése miatt felszólaltunk, korántsem az ellenzéki viszketeg volt az irányadó, hanem az aggódó vagy esetleg a méltán felháborodott ügyszeretet. De ha végre az ország képviselőinek többsége justitiánk mostani állapotával meg van elégedve vagy ha az eddigi reformokat is már untig elegendőknek tartva, a mostani stagnatiói kívánatosnak s üdvösnek találja s ennek érdekében igazsá ürügyünk vezetésére még továbbra is ő excellentiáját dr. Pauler Tivadar urat találja leginkább Mvatottnak,ugy t. ház,én is kijelentem, hogy ily viszonyok között egészen közönyös reám nézve, hogy ki üljön justitiánk szerencsétlen vehiculumának a kormányán, sőt ez esetben megvallom a „quieta non movere" elvénél fogva magam is inkább dr. Pauler Tivadar ő excelletiáját óhajtom a vörös karszékben ülve látni, már csak azért is, mert jól mondja a német, hogy >es kommt selten was Besseres nach". (Derültség jobbfelől.) Már ezzel is ugy hiszem, eléggé jeleztem, hogy e most meginduló vitában csak igen szerény részt s igen kevés időt fogok igénybe venni, (Halljuk !) szorítkozva néhány egészen tárgyilagos megjegyzésre, melyek vajmi kevéssé vannak öszszefüggésben irányelvekkel, reformkezdeményezéssel s alkotási feladatokkal. És ez az önmegtartóztatás nem épen csak az én békés hajlamomra vezethető vissza, hanem egyenesen folyománya a dolgok és a helyzet kényszerűségének. A dolog ugyanis ugy áll, hogy mindaz, a mi igazságügyünkre vonatkozólag elmondható és elmondandó volna egy általános vitában: mindaz már évek előtt, nagyban, részletekben, apróra szedve, már rég elmondatott a scala minden hangnemében (Igás! a baloldalon) s minthogy azóta egyáltalában semmi, de semmi lényeges változás nem történt, most az idővesztegetés vádja nélkül valami újat mondani akarni bárki is hasztalan kisérlené meg. (Igás! balfelől.) Az 1879-iki budget-vita alkalmával egészen Tüzetesen voltam bátor justic-administratiónkról szólani s kimutattam, hogy az complicált, kicsinyes és épen azért nyomorúságos. Daczára a minister ur akkor tett ígéretének. [ mely szerint változtat rajta s egyszerűsíteni fogja, hogy behozandja a pauschalis rendszert, maradt minden ugy, a mint elébb volt. Vájjon mit beszélnénk most újra hasztalan mindezekről ? Egyre azonban mégis szabad legyen figyelmeztetnem az igen t. minister urat s ez az, hogy a többek között tekintettel Magyarország földrajzi szélességi és hosszasági viszonyaira a különböző évszakokat még se engedje oly simpliciter ignorálni, mint a hogyan ez most tényleg történik. Mert, ha például az a szegény börtönőr és hivatalszolga, kiket ő excellentiája saját ressortjában ruhával lát el, békével elszenvedi is azt, hogy a törvényben biztosított ruhapénz helyett a minister ur kevesebb értékű silány anyagi libériát ad neki, azt még sem lehet tőle kívánni, hogy jó képet vágjon hozzá, ha nyári vászonkittlij ét a zúzos deczemberre ugy karácsony körül, téli mondurját pedig épen kánikula idejére kapja meg. (Derül ség.) A clima t. minister ur, nagy hatalom. És ha a tél hidege tönkre tudta tenni a nagy Napóleon armádiáját, ugy az is nagyon felfogható dolog, hogy a ministeri építkezések idejéül nem épen czélszerűen van elfogadva a téli évad sem. Novemberben—deczemberben kezdeni a börtönök építéséhes, tatarozásához, aligha egészen ezélszerű és pedig nem épen egyedül műszaki tekintetből nem az, hanem kiváltképen azért is fatális, mert az a provinciális józaneszű nép, mely azt tartja, hogy mindent a maga idején, az ily eljáráson hamar megütközik s a mint legközelebb magam is tapasztaltam, oly gunynyal kiséri a központi kormányzat ilyen extravagantiáit, a melyek épen nem használnak a koztekintély érdekeinek. De nem szeretném, ha félreértetném. Nem általáb an a börtönépítés ellen van észrevételem, hanem az építés idejének megválasztása ellen, sőt örülök, ha a minister ur épít; csak építsen inkább télen is, mint épen nem, vagy soha. Mert a börtönökkel csakugyan furcsán vagyunk. Minden kisebb, tehát minden törvényszéki fogház, túl van tömve. Fegyencz, rab, fogoly, inquisitus, egyik a másik hátán. Több helyen a rendes létszám kétszerese, sőt háromszorosa is össze vím már zsúfolva. A megyék, városok tele vannak aggodalommal és panaszszal s remegve gondolnak valamely ragály esetére. És valóban, már itt is volna ideje, hogy az igazságügyminister ezen a nyomorúságon végre valahára segítene, mert ezen csak ő segíthet. Az igazságügyministerium azonban ez irányban való mulasztásaiban csakugyan elérte már a netovább végső határait. Ha ez így marad továbbra is, akkor a büntető törvénykönyv egész büntetési rendszere ad absurdum van vive s ezen felül a fogházak ma-holnap a vidék rémületeivé fognak válni és a járványok góezpontjainák és tűzhelyeinek fognak tekintetni. Pedig ezek a fogházak
