Képviselőházi napló, 1884. III. kötet • 1885. január 15–február 4.

Ülésnapok - 1884-58

58. ©rezágos ülés Január 27. 1885. 255 szabad gyakorlatának megfelelőleg ezen középkorú felfogáson alapuló balállapotot megszüntette, akkor természetesen kimondta azt, hogy ő Felsége gondoskodni fog az illető lelkészek kártalanításáról. És meg is jelölte a kártalanítás forrását közvetve. Mást a t, kormánytól jelenleg sem kivan senki, Az idézett törvény kimondja, hogy a kártalanítás ugy történjék, hogy sem az államkincstár, sem az adózó nép ne terheltessék. Ebben az értelemben már e törvény formai létrejöttét megelőzőleg megkezdettek az előmunkálatok. Megtörténd a törvény után 1802-ben és 1806-ban a parochiák generális eonscriptiója és kimondatott az az elv, hogy a katholikus lelkészek eongruája a szenvedett veszteségek fejében, kiegészíttessék. Honnan? Arra is megfelelnek a királyi rendeletek: a vallásalapból. Az államkincstárt a törvény egyenesen kivette e teher alól, mert ez felforgatása lett volna a törvényben szentesített azon elvnek, hogy minden felekezetnek magának kötelessége lelkészeit eltartani, egyenesen a vallási alapot értették és ugy is fogták fel a végrehajtó rendeletek, hogy a vallási alapnak első sorban az a rendeltetése, hogy a katholiktis lelkészek jövedelmeiben mutatkozó hiány ezen vallási czélra rendelt alapból pótoltassák. (Élénk helyeslés halfelől.) Én csak azt az egyet nem foghatom fel i. ház, hogy mi iránt van kétség? Miként van megengedve az, hogy oly doetrinák és tanok egy sarkalatos törvényt kiforgassanak értelméből, melyeket 1824dien a fejedelein szeméryes eldöntése már egyenesen visszautasított, melyeket a Baeh-kormány is átallott elfogadni. Mi az oka, hogy a Curia háta mögé akar menekülni a kormány és oly dolgot akar azzal elvileg eldönteni, mely már rég el van döntve és melynek elvi eldöntése a Curiához nem is tartozhatik, (Élénk tetszés balfelöl) melyet az ország kormányának tudnia és foganatosítania kell. (Helyeslés halfelől.) A Curia a legsajátságosabb helyzetbe jut, mert a ministerium intézkedései ellentmondók, maga a cultusminister ur legutóbbi válasza, egy téves, a magyar közjoggal teljesen összeférhetlen felfogást foglal magában: egy oly kérdésben, mely nagy közjogi elvet foglal magában és messzeható politikai horderővel bir, a kormány eleinte habozott, legiijabban pedig az 1791 óta szentesített gyakorlattal ellenkező állást foglalt el: az ő háta mögé, az ő eldöntésének ürügye alá akar menekülni, akkor, midőn ily közjogi viszonyok és ily közjogi törvények értelmezése felett birói szervezetű alapelvei szerint a Curiát elvi döntés nem is illeti. (Élénk helyeslés halfelől.) Megvallom t. ház, hogy ha a dolog kellő módon elintézve nem lesz — mert a jóakaratot nem tagadom meg a t. cultusminister úrtól — én fentartom magamnak, hogy ha kell, interpellatio vagy más alakban az egész ügyet a ház elé hozzam ; most csak azon kérelmemet fejezem ki a t. minister úrhoz, hogy az 1882. márczius 22-én kelt rendelete a ministeriumnak, melyben azt mondja, hogy „ezen párbérügyekbe, midőn azon peressé vált kérdés eldöntése válik szükségessé, vájjon birtokhoz kötött, vagy személyes járandóság-e a congrua, azontúl a rendes bíróság vétessék igénybe", alapjában hamis, mert azok után, a mik kiderültek, teljesen kételkedni nem lehet, hogy a párbértartozások nem az ingatlanon nyugvó reálterhek. És a mit semmi főhatóság végéryényfí elvi eldöntésében annak nem tekintett: szabad-e vitássá és kétessé tenni ezt a magyar szabadelvű ministeriumnak? (Tetszés halfelől. Mozgás jobb felöl.) Szabad-e visszacsavarni — nem szándékosan, hanem csak tényleg — a felfogásokat oda, hogy a törvények minden értékük, becsük és elvi keresztülvihetőségük alapjától megfosztassanak? Jól tudom, hogy vannak és lehetnek esetek, midőn az ilynemű tartozások felett a bíróságok hivatva vannak Ítélni. Itt jogi szabadsággal ez alkalommal ez esetek körét megjelölni nem szándékozom. De az a kérdés, hogy a canonica visitatio átváltoztatja-e reálteherré a párbértartozást, valamint a közjogi alapon nyugvó párhérperlekedések már elvileg nem tartoznak a bíróságok elé. Bátor vagyok e kérdést majd megvilágítani. (Halljuk!) Lehetséges az, hogy valaki, a ki aparochiális kötelékben benne van, eladja birtokát egy katliokusnak (Egy hang halfelől: Zsidónak!) vagy egy zsidónak, ez is különben katholikus. És magánjogi szerződésben kiköti, hogy azt a szolgáltatást a mivel ő tartozik, mint a parochialis kötelékben bennálló, egy határozott ideig, az a harmadik személy fizesse a katholikus papnak. Mindenki a más tartozását átvállalhatja magára, valaki még a más adótartozását is átvállalhatja; de ily magánjogi átvállalása egy köztehernek, mely közjogi viszonyon nyugszik, sem azzal a hatálylyal nem bir, hogy a közjogilag kötelezettet teljesen mentesíthetné, sem azzal a hatálylyal, hogy az ingatlan reálterhévé változtatná, át a parochialis köteléken nyugvós abból eredő nemélyes kötelezettséget. Ha már most az illető, a ki ennek teljesítését magára vállalta magánjogi szerződésben, ezt a magánjogi szerződést teljesíteni nem akarja, megengedem, hogy ezen szerződés alapján vétessék igénybe a bíróság. Ezek az esetek igen ritkák és kivételesek , de ily alakulása miatt az eseteknek, a curiára tolni azon rég megoldott és eldöntött elvi kérdés újólagos elintézését, hogy a párbértartozás a parochialis köteléken nyugvó személyes teher-e vagy az ingatlanra súlyosodó reál-tejaer: semmi / / / /