Képviselőházi napló, 1884. III. kötet • 1885. január 15–február 4.
Ülésnapok - 1884-58
238 fis ' ««*ágo8 fiiéi j*H*ár 27. 18^.5. állam által teljesítendő oly kötelességet, a mely elől kitérni nem szabad, nekünk ezen nyilatkozatban megnyugodnunk nem lehet. Reméltem, hogy a t. cultusminister urnak tavaly tett kijelentéséhez képest, mely elég határozott volt, ez idén az ügy előbbre haladását fogjuk constatálhatni. Sajnos, hogy ennek ellenkezője következett be. Az ügy ma rosszabbul áll, legalább a parlament előtt, mint a múlt esztendőben. Treforton Ágost, vallás-és közoktatás Ügyi minister: Dehogy áll rosszabbul! Sehogy se áll! (Felkiáltások: Épen ez a fiiba!) Rakovszky István : Tegnapi nyilatkozatában a t. cultusminister ur megelégszik azon kijelentéssel, hogy „egyébként fogok vele tovább is foglalkozni", holott most körülbelül egy esztendeje, 1884. január 24-én az ez iránt tett felszólalások folytán ekként méltóztatott nyilatkozni: „Egyébiránt a jövő évi költségvetésben eoneret alakot fogok ennek az ügynek adni." Ez a múlt esztendei kijelentés, összevetve a tegnap tett kijelentéssel, most már csakugyan nem biztatás arra, hogy minél előbb elérjük az óhajtott czélt. S én, ámbár nem kételkedem, hogy a t. cultusminister ur egyéni nézeteinek, hajlamainak és buzgalmának megfelelőleg ezen ügyet sem hanyagolja el, mégis tegnap tett nyilatkozatában némi visszhangját és befolyását látom annak, a mit sajnosán kellett tapasztalnom a pénzügyi bizottságban és a sajtóban is, hogy épen azért, mert a kérdés megoldása késik, most már — nem ugyan ellenségei, mert ellenségei ezen ügynek nem lehetnek — de legalább is ellenzői támadnak, kik azt hirdetik, hogy ezen kérdés nem a törvényhozás elé való, hanem társadalmi téren oldandó meg, a kik hirdetik, hogy bizonyos tekintetben, a szónak szűkebb értelmét véve, törvényhozási tekintetben luxus volna ma, annyi más égető kérdéssel szemben, épen ennek megoldásával foglalkozni. Én pedig azt hiszem, hogy az ez'irányban létező bajjal szemben, melynek egyes részleteit Bende t. képviselőtársunk is ecsetelte, a midőn 20—22 ezer ember existentiájáról van szó, a midőn arról van szó, hogy évenként 600— 1000 folyamodással szemben csak 10— 14-nek tudunk helyet adni; a midőn a nem folyamodók közt is mintegy kétezer tanköteles gyermek existentiájának megmentéséről van szó : ilyen viszonyok közt a törvényhozásnak kötelessége közbelépni és egy ilyen calamitást, mert calamitásnak mondható, tovább nem túrni. (Helyeslés.) Annál kevésbé t. ház, mert az én igénytelen nézetem szerint és ugy, a mint az ügy jelenleg áll, nagy anyagi áldozatokat e kérdés megoldása az országtól nem követel; nem pedig azon egyszerű oknál fogva, mivel nemcsak azokról van szó, a kik ingyen vétetnek fel és képeztetnek ki, de légiója van olyanoknak is, a kik szívesen áldoznának saját erszényükből, hogy szerencsétlen gyermekeiket neveltethessék és taníttathassák. Hogy többet ne említsek, pl. V'áczott az idén is 40-nél több oly egyént voltak kénytelenek elutasítani, a kik hajlandók voltak megfizetni a tandíjat és a többi költséget; de nem lehetett őket felvenni, mert nincs hely az intézetben, de még arra sem, hogy legalább mint externusok részesülhessenek az oktatásban. T. ház! Ez maga oly szám — ha ennél több nem is volna, pedig több van, mert csak azokról szólottam, kik fölvétel végett jelentkeztek s hol vannak még azok, a kik előre tudván a jelentkezés sikertelenségét, elő sem állottak — mondom ez maga oly létszám, mely mellett egy intézetet fentartani lehetséges. {Igaz! Ugy van! több oldalról.) De, ismétlem, a helyett, hogy ezen ügy előrehaladását tapasztaltam volna, a tavalyi általános helyesléssel szemben most már kénytelen voltam ellenvetésekkel találkozni ugy a pénzügyi bizottságban, mint a sajtóban és minthogy az igen t. cultusminister ur tegnapi nyilatkozata azon aggodalmat kelti bennem, hogy azon ellenvetéseknek nagyobb befolyása van az ő jóakaratánál, legyen szabad ezekre röviden reflectálnom. {Halljuk ! Halljuk!) Az első azon ellenvetés, a melyről már tavaly is szó volt, az, hogy addig, mig az egészségeseknek neveltetéséről az egész országban teljes mértékben gondoskodni nem tudunk: addig a betegekre nem áldozhatunk. T. ház! Igénytelen nézetem szerint ellenkezőleg áll a dolog. Az egészséges még akkor is, ha nem képes magát tanintézetben neveltetni, ép érzékei mellett saját erejéből felküzdheti magát, érvényesítheti anyagi és szellemi erejét és emberré fejlődhetik. A beteg és különösen a siketnéma ezt nem teheti; neki szüksége van tanintézetre, a hol érzékei kiegészítést nyernek, a hol az által, hogy legalább a némaságot megszüntetjük nála, munkára és gondolkozásra képes emberré és mint a t. cultusminister ur is mondotta, a társadalomnak igen hasznos polgárává nevelkedhetik, (Helyeslés.) De anomáliának tartom azt is t. ház, hogy mig mi birsággal sújtjuk azokat, kik tanköteles gyermekeiket iskolába nem küldik, itt ezerszámra engedjük sínylődni azokat, kiket szívesen küldenének iskolába, kiknek ez forró óhajtásuk, de nem tehetik, mert az állam azt; mondja: nem tudok neked helyet adni. És ha azon adatokat nem is említem, a melyeket Bende t. képviselőtársam felhozott, hogy más államok mit tesznek e téren, mit nem, legyen szabad csak arra hivatkoznom, hogy Németországban a törvénynek egy külön intézkedése kötelezővé teszi, hogy mrnden siketnéma gyermek tanintézetbe küldessék és azt hiszem, hogy a mi törvényeink alapján is fennáll ezen kötelesség, a mely azonban nem teljesíthető, mert mi nem felelünk meg azon mérvben kötelességünknek, a mint ezt a nemzet tőlünk eultiuralis tekintetben megvárhatja. (Helyeslés.)
