Képviselőházi napló, 1884. III. kötet • 1885. január 15–február 4.

Ülésnapok - 1884-57

216 57. orsíügos ülés január 23. 1SS5. parlamenti szónoklatokba még sem szeretném behozni azt, a mit az ügyvéd gyakorol a törvényszék előtt. Azt hiszem, a parlamenti vitában felelősségre vonható, megróható, gúny tárgyává tehető valaki positiv alapon, tudniillik azon szavainak alapján, a melyet mond, a beleértelmezésnek nem vagyok barátja. így nekem nem ezzel van dolgom, hanem azzal, hogy a képviselő ur véleménye abban culminál, hogy tekintetbe kell itt venni a szerzett jogot és a kárpótlást Mind a két szó beszédében foglaltatik. Sem a szerzett jogokat, sem a kárpótlást meg nem támadom a hol azok léteznek és igazságosak, hanem én a culturalis intézményekben kissé máskép szoktam tekinteni a dolgokat, jelesen nálunk tekintettel a culturalis életre és a mozgalmak összegére. Állítom bátran és határozottan, hogy Magyarországon culturalis téren áldozp.tok nélkül egyáltalán valami üdvöst létrehozni még igen bajos. Magának a költségvetésnek szűk kerete már egyenesen reá utal, hogy ínég a társadalom részéről — és minthogy bizonyos functionariusok, akik intézeteknél vannak alkalmazva, szintén részesei a társadalomnak, az áldozatkészséget, méltányosságot kizárnunk nem lehet, nem szabad. Én, t. ház, coneret példára akarok hivatkozni. Én tudok egy oly intézetet, a mely igen nehéz körülmények között hivatva volt az ország bizonyos részében az absoiut korszak végén magyar tudományos életet megállapítani és fejleszteni igen szűk eszközökkel és korlátolt mértékben. Az csak ugy vált lehetségessé, hogy annak az intézetnek különösen egy elsőrangú alkalmazott tisztviselője, a szerzett jogról, mely az ő fizetésére nézve intacte fennállott, bizonyos részről lemondott, hogy kevéssé dotált, gyengébben álló erő támogattassék és ez által éressék el az, hogy nagyobb tudományos eredményt vívjon kis egyszersmind a solidaritás még szorosabban fűződjék, mint különben lehetséges lett volna. Én tudok egy más tudományos intézetet, a mely már most az alkotmányos korszakban állami kezelésbe ment át és igen nevezetes factora a magyar tudományos életnek, a hol a tisztviselők bizonyos része, a kik jobban voltak situálva, vagy a kiknek más keresetük volt, a szegényebb, rosszul dotált collegáik érdekében lemondtak az útiköltségekről, utaztak a maguk költségén, volt szerzett joguk az útiköltségekre. T. ház! Én azt is tudom, hogy például a polytechnicai tanári kart is ez vezette, mikor ö a tanpénzjövedelemnek 18%-áról a magántanárok javára lemondott. Én azt hiszem, hogy egy ily eljárásnak a mi culturalis viszonyaink közt, ha keresünk jelzőt, ez más nem lehet, mint hogy nemes collegialitás. Már most t. ház, szemben azzal a nagy jövedelmekkel, melyeket én kimutattam, szemben azzal a ténynyel, hogy mostani tanrendszerünk, a mely nem tűri a tanszabadságot, a mely tehát kötelező és nem kötelező tantárgyakat állít fel, sőt tudva azt, hogy a tudományegyetem egészében mindig vannak, lesznek tantárgyak, a melyeket természetüknél fogva igen kevés hallgató fog hallgatni és mondom, bámulom, hogy ennyire előtérbe tolassék a szerzett jog és illetőleg a kárpótlás, mikor itt tisztán csak collegialitásról és az ebből kifejlődő valóságos összhangról, melyet a tanári testületnek mindenütt ápolnia kell, van szó s hogy ennek hiánya képezzen akadályt, hogy az egyetemi tanárok közt egyáltalán ne legyen összhang, hanem legyen proletár és legyen nábob s a nyomán járó visszavonás. Hát t. ház, ez az álláspontom Szilágyi Dezső képviselő ur fejtegetésével szemben és már most áttérek a második Ciceróra, Pulszky Ágost képviselő úrra, a ki a dolog érdemére nézve elvégre sem tudott egyebet felhozni, mint csak azt, hogy a külföldön is ugy van. T. ház! Mi nagyon szeretünk a külföldre hivatkozni. Mi hivatkozunk Németországra és Angliára, de az ily dolgoknál és rendesen megfeledkezünk arról, hogy Németországban igen fejlett tanügy van, hogy ott a tanügyet óriási irodalmi tevékenység támogatja, szóval hogy ott szellem van és megvannak a források, melyek ezen szellem fentartását, megmaradását biztosítják. Hát még Anglia! T. ház! Ha már velem szemközt a tanpénzek ötletéből felhozatik Németország és Anglia, bocsánatot kérek, én most nem fogom a t. ház türelmét próbára tenni, hanem fentartom magamnak a következő budget tárgyalásának alkalmára, hogy a magyar tudományos egyetem értékét ne a tanpénzek alapjáról bírálgassam, hanem meg fogom azt bírálni a tankönyvek és azon erők alapjáról, melyek a tudományos egyetemből az életbe kilépve, ott állást foglalnak s akkor én ki fogok mutatni egész sorozatokat, egész disciplinákat, melyek képviselői igen nagy dotatiókban részesülnek az egyetemen, de tankönyvek tekintetéből és a társadalomban működő erők, tudniillik voltaképen a tudományos iskolák tekintetéből vajmi szegényesen állanak ott. Tehát t. ház, én ebből az ötletből most még nem fogom a t. ház türelmét próbára tenni, mert ez olyan dolog, mely az önálló fejtegetést minden esetre megérdemli. Csupán csak egy reflexiót óhajtanék tenni, tekintettel arra. hogy a sajtó a kérdéssel élénken foglalkozott, sőt mondhatom, a társadalom a maga egészéhen nagy érdeklődést tanúsít e dolgok iránt. A collegialitást véve és azt a hatást és annak értékét, melyet némely budapesti egyetemi tanár kifejt, én felhívom a t. ház figyelmét arra, hogy például a 10 forinttal meglátogatott Torma Károly