Képviselőházi napló, 1884. III. kötet • 1885. január 15–február 4.
Ülésnapok - 1884-48
16 48. országos ülés január 15. IS85. ellenünk zúduló verseny lenyomja kiviteli terményeink legfőbbjeinek árát, egészen az előállítási árig, vagy még azon is alul s midőn másfelől fogyasztási piaezaink vámsorompókkal rekesztik el magukat előlünk; képzelhető-e hátrányosabb helyzet, mint a mely akkor előáll, midőn Ausztria egyedül áll a versenytéren, mint egyedüli piaczunk, egyedüli vásárlónk? Képzelhető-e, hogy most oly nagylelkű lesz irányunkban, mint mi voltunk 1866-ban az ő irányában. Képzelhetni-e azt, hogy nem fog igyekezni a maga javára kizsákmányolni a helyzetet és oly szerződést dictálni, mely neki minden képzelhető előnyt biztosít, nekünk azonban minden képzelhető megkárosításokkal jár, de melyről mégis azt fogja gondolni, hogy mi neki „aufGnadeund Ungnade" átadva, kénytelenek leszünk azt elfogadni. (Helyeslés a szélső halon.) Nem volna a magyar politikusnak szabad t. ház, egy pillanatnyira sem elfeledni, hogy a vámközösség a mi részünkről azért fogadtatott el, mert feltételezte, hogy az igy előálló vámterület a szabad kereskedelem politikáját fogja folytatni. Én emlékezetemet felfrissítendő, újra olvastam ezen tárgyalásokat. Azokat a politikusokat, kik ezen szerződést elfogadták, tudat, az a hit, az a feltevés vezérelte, hogy mi és Ausztria a szabad kereskedés politikája által kijelölt irányban haladjunk. Ha ők azt föltételezhették volna, hogy Ausztria bennünket a védvámos politikába fog sodorni — én azon meggyőződést merítettem ama beszédekből és nyilatkozatokból — hogy ezt a szerződést, a vámközösséget már akkor nem fogadták volna el. De ime bekövetkezett az, a mit akkor még csak feltenni is perfidiának tartatott. Védvámok védik Ausztria iparát és a külföldi államok repressáliákat gyakorolnak — mi ellenünk Magyarország ellen, a nyerstermelő ország ellen. És most, mikor ennyi felől fenyeget a pusztulás, a ministerelnök ur dogmaként állítja elő a vámterület közösségének sérthetetlenségét és Ausztriával szemben kiszolgáltat bennünket, miután annak sikerült oly politikát űzni, hogy egyedül maradt meg vevőnknek és melynek akaratát a mostani amatilis vámközösség mellett is nem tudom mással illustrálni, mint hivatkozással a pozsonyi marhavásár meghiúsítására tett kísérleteire. No de a vámközösség és külön vámterület közti álláspont nem most fogja megvívni döntő csatáját a házban. En remélve azt, hogy mire az a pillanat elkövetkezik, igen sokan lesznek nemcsak a házban, kiket a tények meggyőző ereje fog oda vezetni, hogy jelen álláspontjukat tarthatatlannak ismerjék fel s legalább ebben a pontban velünk kezet fogva, Magyarország gazdasági önállását kiküzdeni segítsenek, áttérek némelyekre, melyek e vita folyamán itt fölhozattak. T. ház! A szőnyegen levő tárgy fontossága előtt Magyarországon egyetlen államférfiú sem, a ki ezen nevet megérdemelte, el nem zárkózhatik, Igen sokan voltak épen a legnagyobbak közé tartozók, kik e tárczában és a vele kapcsolatos közlekedésiben keresték azon archimedesi pontot, melyből Magyarországot elmaradt gazdasági és talán alárendelt politikai helyzetéből is kiemelni lehetséges. És csakugyan felölelve találjuk összes anyagi érdekeinket e két tárcza keretében ;s épen a szőnyegen forgó tárcza van hivatva arra, hogy szilárdabbá tegye, hogy ugy mondjam azon hátgerinczet, mely az állam egész testét hordozni van hivatva. De ha mindig fontos volt ez a tárcza, a jelenlegi külföldi és belföldi anyagi és politikai constellatiók folytán kétszeres fontosságúvá válik az. Hisz tudjuk t. ház, domináló szerepet vitt e vitában a minket Oroszország és a tenger felől fenyegető concurrentia, az ennek folytán beállt gabonaválság. E gabonaválság első sorban közvetlenül mezőgazdaságunkat fenyegeti. Ily fenyegető válság más országban is érzékeny következményeket vonhat maga után; még sokkal fejlettebb culturállamok is megéreznék azt; de ott a válság nem volna oly mélyreható, mint minálunk. (Igás! Ugy van ! a szélső baloldalon.) Abban nem érthetek egyet gróf Keglevich István képviselő úrral, hogy a deperditát, mely mezőgazdaságunknál előfordul, az ipar és kereskedelem pótolni vagy enyhíteni valamikép képes ne volna. Igenis a válság nem lehet oly érzékeny az oly államokban, melyekben az egész mezőgazdasági rendszer nem áll, hogy ugy mondjam féllábon mint nálunk. (Igaz! Ügy van! a szélső "baloldalon.) A mi a helyzetet még súlyosabbá teszi, az, hogy mezőgazdaságunk maga is egyoldaiú. többnyire magtermelésre, búzára van szorítva. Arra még mi nem gondoltunk, hogy valamiben minden nemzetnek excellálni kell a többi nemzetek fölött, ha ezek között állást akar magának megtartani s azon nemzet, mely másokénál nagy obi; vitézségével szerezte meg magának a hazát, később is kénytelen valami módot keresni, melyben felülmúlja a többi nemzeteket. És itt nálunk a mezőgazdaság kínálkoznék olyannak. Ez volna olyannak kijelölve, ez kínálkoznék olyannak, a melyben a többi államokat felülmúlnunk kellene, melyeknek utóvégre a mezőgazdaságon kivül egyéb jövedelmi fórrá-a is lévén, nem kénytelen egyedül mezőgazdaságára szorítkozni. Azonban mi még ebben is oly helyzetben vagyunk, hogy a nyugati államok culturában előrehaladottabb mezőgazdasági fejlődésére csak irigykedve tekinthetünk. (Igaz! "Ugy van! a szélső baloldalon.) A mi eddig mezőgazdaságunk javítására történtrészben csak kezdet, részben csak terv, sőt részben még nem is terv. És ebben a félig kész, de
