Képviselőházi napló, 1884. III. kötet • 1885. január 15–február 4.
Ülésnapok - 1884-56
' SS. orsRúgas ttíés had egyház intézményével megbékéltesse.De mondhatja valaki, ilyformán az autonómia nem contempláltatik, ily állapotot a hazában senki sem akar előidézni. Megengedem — elhiszem — de megengedi viszont mindenki azt, hogy lehetetlen tudni bizonyos alapj okban véve talán üdvös áramlatok, bizonyos hatások és ellenhatások nyomása alatt meddig mehetnek és hol is állapodnak meg talán épen az egyház kárára, melyért küzdünk. Azután az autonómia kérdésének megoldásával szemben egy lényeges nehézség van|a katholikus egyháznak Magyarországban ama fényes attribútumában, melynél fogva, az kezdettől fogva az apostoli Felség, szent István törvényes utódának fő védnöksége,;fő kegyurasága alatt áll. Alig van az autonómia keretében megoldandó oly kérdés, mely ne ütköznék azonnal e nagy, e szentesített jogba. Nem mondom azt, hogy megoldhatatlan nehézségek előtt állanánk, de mégis oly nehézségek előtt, melyek nagyon komolyan megszívlelendők. Megszívlelendő mindenesetre, t. ház, ama coneret tény, hogy az apostoli Felség egyben Magyarország királya, a legmagasabb kegyúr koronás feje a magyar államnak. A két különnemű jogkörnek egy és ugyanazon személyben való összpontosítása még nehezebbé tette az egyház autonómiájának óhajtott szervezését és pedig azon körülménynél fogva, hogy hazánk alkotmánya a parlamentarismus al; pján felelős kormányzatot nyert. Ebből folyólag beállt ama tény, hogy ö Felsége felelős ministere, névleg a cultusminister hivatalos gyakorlat köre magára a Felséges ur kegyúri jogaira is kiterjedt. Megvallom, hogy e tény aggályt támaszthat nem a jelen, hanem a jövőben és az autonómia óhajtását igazolni látszik, a körülmény, nem ugyan magának a rendszernek, a parlamentarismusnak miatta, hanem bizonyos feltételezhető áramlatok és az intézkedő személy egyéni elvei, érzelmei j miatt. Keletkezhetnek oly irányok, jöhetnek oly kezek, melyek ellenséges törekvéssel fognak benyúlni féltett örökségünkbe. Ámde itt is megszívlelendő a jelenleg kor- • Hiányon levő férfiaknak, magának a jelenlegi cultusminister urnak jóakarata és itt engedje meg i a t. ház, hogy beszédem fonalát félbeszakítva, j Zimándy és Komlóssy képviselő urak felszólalásaira refiectáljak. (Halljuk! Halljuk!) Ezzel nemcsak pártomnak tartozom, hanem bizonyos tekintetben állásomnak, sőt. magasabb elvi szempontból egyházamnak is, melynek én is egyik csekély igénytelen szolgája vagyok. Tartozom ezzel az igazságnak is, azon netalán általánossá válható bálhiedelem ellen, mintha azon ellenséges áramlat, mely a legújabb időben épen a t. cultusminister ur ellen támadt, melynek egyik kifejezését e napokban hallottuk magában a házban, mintha, mondom ilyféle áramlat magából a j*aoár 24. 1885. ]39 katholikusok egyetemlegéből, vagy azok egy nagy részéből indult volna ki, vagy ezek közmeggyőződését képezné. De el akartam hárítani ama gyanút is, mintha mi katholikusok az irányunkban tanúsított jóakaratért, méltánylásért hálásak lenni nem tudnánk; hálásak lenni nem hizelgésből, nem alacsony kegykeresésből, melyek azon magasztos ügynek, melynek szolgálatában állunk, méltóságához és saját állásunkhoz nem férnek, (Élénk helyeslés a jobboldalon) hanem azért, mert a hála nemes lelkek tulajdona és annál könnyebb, minél kevésbé szorultunk igazaink érdekében kegyekre. De a t. minister ur sem szorult az én dicsvagy védbeszédemre. Eddig kifejtett bámulatos tevékenysége, igazaink iránti méltányossága, sőt érdekünkben nem egy esetben kifejtett munkássága a leghatalmasabb apológia, valamint a jövőben is tettekben gazdag, irányunkban a jövőben is méltányos hivatása, buzgalma leend részére a legmagasztosabb igazolvány, melylycl hazája eléléphet, melyet tetteinek annyi balhatatlan emlékeivel gazdagított. (Tetszés a jobboldalon.) Nem szándékom a támadások részleteibe bocsátkozni, ezekre a t. minister ur adhatja meg legilletékesebben a kellő felvilágosításokat. Az alapjaink és alapítványaink helyzetére nézve jelenleg elég; garantiát találok az ellenőrző bizottságban és a püspöki kar kötelességszerű éber figyelmében. Mig ezek nyugodtak, nyugodt vagyok én is. Ha íelszólalnának,bizonyosan reclamálnék én is, ezt elhiheti mindenki, a mint hogy szabad legyen felhoznom a közoktatási törvényjavaslatnál teljes tisztelettel, mások jogai iránti kellő méltányossággal, de katholikus igazaink érdekében határozott nyíltsággal fellépni kötelességemnek tartottam. Igaz, vannak még teljesen meg nem oldott kérdéseink, vannak nehézségeink; de azok oly körülmények hatalma alatt állnak, melyeket egyszerre megoldani, hogy ugy mondjam, egy lehelleire elfújni, sem a ministernek nincs hatalmában, sem nekünk katholikusoknak, Sem pedig legkevésbé oldhatják meg az oly személyeskedő invectivák és szenvedélyes felszólalások. (Élénk helyes!és a jobboldalon.) A mint hogy eddig is a kölcsönös jogtisztelet és a gyanútól ment bizalom tette békéssé egyházunk helyzetét a hazában, azt hiszem, a jövőben is épen ezek adandják meg a kulcsot a függő kérdések megoldására. És most visszatérve, megszívlelendőnek mondám a jelenlegi kormányférfiak jóakaratát, kik a békét az egyház és állam között a közjó érdekében fentartani akarják és egyházunk jogait csorbít ni nem akarják. Ily állapot mellett a kormánynak, sőt magának a háznak is ily jellege mellett mereven álláspontot foglalni, egy hosszabb időig gyakorlatban levő joggyakorlatot egy különben nagyon üdvös és nemes czél érdekéből egyszerre eldecretálni,