Képviselőházi napló, 1884. III. kötet • 1885. január 15–február 4.

Ülésnapok - 1884-56

\ 84 66. országos ülés január 24. 1885 azon, a vita folyama alatt felmerült egyes kérdésekre fogok refleetálni, melyek okszerű megoldásától várom én is a közjólétnek oly őszintén óhajtott előmozdítását. (Halljuk!) Nem lehet szem elől tévesztenünk t. ház, hogy nekünk még sok előítélet, százados mulasztások, ősi rendszerünkben megizmosodott oly szokásokkal kell megküzdenünk, melyek kiirtásánál egyenest a baj gyökerére alig illeszthetjük a fejszét. Fajunk átidomítása, a eultura, a közmívelodés, a népnevelésben keresem e szerint én is azon egyik panaceát, mely szerény felfogásom szerint egyedül üdvhozó, a nemzet regeneratiójának nagy munkájában, szívesen járulok tehát oly kiadások megszavazásához, melyek áldozatképen a közmívelodés oltárára hozatnak. Hisz tudjuk azt t. ház, hogy az államnak, mely nem egyéni önkényből, hanem magából az életből fejlődött, hogy, mondom, az államnak hivatása, rendeltetése népeit igazságosság és jóllét által a társadalmi lehető boldogsághoz elvezetni, de a társadalmi boldogság alapját, annak első szegletkövét a eultura és a munkaszeretet képezik. De ez csak ott képzelhető t. ház, hol a népek párhuzamos haladást tartanak más népek eulturájával, hol nem hagyják magukat túlszárnyaltam! oly előnyök által, melyek a culturának és az értelmes munkának természetes következményei, mert valamint az irodalom képezi egy nemzet míveltségének mérvfokát, ép ugy képezi az értelmes munka a vagyonnak, a jobblétnek zálogát és az állam egyedüli biztosítékát. (Helyeslés jobbfelöl.) Nagy súlyt fektetek e szerint én a közmívelődésre, a népnevelésre, az okszerűen berendezett szak- és kereskedelmi iskolákra, hogy nevelhessünk az országnak oly iparos- és kereskedői osztályt, mely a kor követelményeinek megfelelőleg együttesen karöltve hasson és működhessék a közjólét előmozdítására, ezen két factor van hivatva: a kereskedelem az ipart, az ipar a kereskedelmet teremti. Legyen szabad ez alkalommal egy t. képviselőtársam által e házban tett azon megjegyzésére refleetálni, hogy Magyarországnak a jelenben kereskedői-osztálya nincsen és csakis szatócsai vannak — bocsánatot kérek, de ez egy kissé merész állítás volt — az igaz, hogy a jelen törvények szerint, nincs határvonal a kereskedő és szatócs közt, azok, fájdalom, egy fazékba dobattak és ez okozza részben azon közönbösséget, melylyel a kereskedői téren találkozunk. Ma ott állunk, hogy egy elbocsátott colporteur vagy szolgálatát megunt inas elmegy az illető hatósághoz, bejelenti hogy üzletet akar nyitni, megfizeti a taksát — ez a fő — és az engedély megadatik, ha van, ha nincs szellemi és erkölcsi qualificatio; ily elemekből állhat részben azon szatócs-osztály, melyre a hivatkozás történt Van hála istennek hazánkban még mindig egy értelmes és hivatását felismerő kereskedői osztály, ezek vannak hivatva az ország productumainak piaezot szerezni és biztosítani és hogy ezt sokszor a legnagyobb erőmegfeszítés és áldozatok árán is teljesítik, azt a statistikai adatok eléggé bizonyítják, természetes, hogy azon hatalommal nem rendelkeznek egész világrészeket meghódítani, gyarmatokat teremteni, ezt tehették a gazdag augol lordok, kiknek egész hajórajaik jártak a tengeren, de Magyarország kereskedelme még annyira nem fejlődhetett. Nem rendelkeznek azon hatalommal bizonyos huilámzatot, árcsökkenést megakadályozni, meggátolni a versenyt, vagy az árakat megszabni; az árakat a viszonyok, a szükséglet és fogyasztás határozzák meg. Van azonban, t. ház sajnálattal constatálom és nem tétovázom kijelenteni, hogy van egy oly osztály is a kereskedők közt, de ezt végre a társadalom minden rétegében feltalálhatjuk, mely osztály nem a soliditás jelszavát írja czégére, hanem felhasználja állását, vagyonát, Összeköttetéseit oly üzleti míveletekre, melylyel egy egész piaezot képesek discredittálni, felhasználja oly visszaélésekre, melyeket megakadályozni, az ellen a kellő óvszert megteremteni a törvényhozás, az ilyféle embereket elitélni a társadalom van hivatva. Súlyt fektetek továbbá a szakiskolákra azért, hogy nevelhessünk oly iparos osztályt, mely nyersterményeinket a lehetőségben idehaza dolgozza fel és igy mindazon előny, mely abból háramlik, az országban marad. Nem szenved kétséget, hogy az ipar fejlesztése által a belíogyasztás is a kellő arányban szaporodni fog, ennek előnyét, üdvös hatását ismét a mezőgazdaság fogná érezni. Nagy súlyt fektetek e szerint, mint mondám, a szak- és kereskedelmi iskolákra, szívesen járulok tehát oly kiadások megszavazásához, melyek nemcsak hogy kárba nem vesznek, hanem egy oly szellemi tőkének vetik meg alapját, melynek gyümölcsét a nemzet, a haza polgárai hasznosan fogják élvezni. (Élénk helyeslés jóbbfelöl.) Áttérve már most t. ház, a napirenden lévő és a nemzet egyik fő literét képező kérdéshez, a közoktatásügyi tárczához. Zimándy t. képviselőtársam (Halljuk!) tegnapi beszédében Széchenyire, mint mesterére hivatkozott, ugy látszik azonban, hogy a tanítvány a nagy mesternek tanait vagy nem tanulta meg, vagy azokat végkép elfeledte, hisz Széchenyi oly kiváló érvekkel küzdött a pozsonyi országgyűlésen mindazon nagy eszmékért, melyekért a nemzet kegyelete emlékszobrot állított. Zimándy t. képviselőtársam a törvényhozás e pantheonjában érvek helyett íäokszor sze-