Képviselőházi napló, 1884. III. kötet • 1885. január 15–február 4.

Ülésnapok - 1884-48

48. országos ülés január 15. 18S5. íí Brassóban is iparkodnak divatos kelméket előállítani; mint specialitást űzi ezt Brassóban egy gyár és Szebenben is egy gyár, de az eladási tér oly kicsi, hogy lehetetlen ezzel az iparággal haladni. A ki divatos kelmét akar előállítani, annak nagy tömegekben kell dolgozni, nagy piaczczal birni és nagy tőkével rendelkezni. Én azt hiszem, hogy nem tennék jól a szebeni és brassói gyárosok, ha erre a czikkre adnák magukat. Egynehány gyáros megteheti, de összesen nem, mert az eddigi eladási hely Románia, a hol ezen czikknek századok óta keletje volt, nem a divatos kelmét, hanem a durva, erős posztót kedvelik ott. Erre nézve meg van a piacz mindamellett, hogy hatalmasan concurrál az angol és a franczia ipar. Nagyobb baj ennél, hogy a nyerstermény beszerzésére oly kedvezőtlenek a viszonyok és oly kisszerű a kormány eljárása. De iparunk hanyatlása nem ebben fekszik, hanem azon általános conjuneturában, melyben jelenleg Európa minden állama van, abban, hogy a nálunk meghonosodott kisipart a nagyiparra való átmenetel megrázkódtatta, különösen a mi népünknél, mely democraticus j ellemű. A hanyatlásnak egyik oka fekszik továbbá az általános elszegényedésben, azon nagy adóteherben, a mely egyrészt megbénítja az ipart, de másrészt elvonja a fogyasztó közönséget, különösen a földmívest azon kis feleslegétől, a melyből eddig képes volt vásárolni: a vevőképesség hanyatlott, ennélfogva hanyatlott az eladás is. Ezek után legyen szabad arra a szempontra utalni, a mely a most szóban levő vidéknek egy speciális keleti áruforgalomra vonatkozó közlekedését illeti. Igaz, hogy a Eomániával való kereskedés jelenleg pang. Az általános okokat már felhoztam, legyen szabad egyszersmind a speciális okokra is felhívni a t. ház figyelmét. Különösen most tartom ezt kötelességenmek, mert reménylem, nemsokára meg fognak kezdődni a tárgyalások, a melyek Romániával egy új kereskedelmi szerződés megkötésére fognak vezetni, tehát időszerű most ezen pontokra figyelmeztetni. A Romániával való áruforgalomban jelenleg egyik legfőbb akadály az, hogy eltekintve attól, hogy a vámtételek már magukban véve nagyon súlyosak és túlhaladják a régebben megszokott arányt, t. i. az 5-— 87o-át az árú értékének, a román közegek hazafiúi feladatuknak tartják a mi bevitelünket a hol csak lehet akadályozni. Oka ennek az, hogy Romániában jelenleg szintén fejlődött az ipar s Romániában oly lendületet kapott a gazdaság, hogy Románia e tekintetben is önálló állammá válhatik. A kormány a gazdag magán embereket, különösen az aristokratiát kötelességének tartotta hazai iparért fellelkesíteni; ez dicsőségükre válik, e fölött panaszkodnunk nem lehet, de ez tény, melylyel számolnunk kell. És ha ott ki van adva a jelszó, a gazdaság és az ipar fejlődése, az idegen beözönlés meggátlása, érthető az, hogy az a vámkezelő tiszt is román hazafiul kötelességének tartja, hogy mindenféle zaklatással visszaszorítsa árúinkat. Ezt pedig ugy, hogy a vámszabályoknak nem egészen világos voltánál fogva azon czikkeket, melyeket mi beviszünk és melyek mind a közönséges czikkek sorába volnának teendők, a finom czikkek közé sorozza. így például az ismert tulipános ládákat, melyek különösen a, székelyföldről nevezetes kiviteli czikket képeznek, a román tisztviselők nem közönséges, úgynevezett komisz árúnak veszik, hanem finom árúnak és terhelik oly vámtétellel, mely az árúnak csaknem egész értékével fölér. Az ily eljárást a mi kormányunk csakugyan nem nézheti összetett kézzel. Ismeri a bajt régebben, mert tudomására hoztuk ; a magunk emberségéből iparkodtunk a kormány hozzájárulása vagy legalább tudomásával orvosolni a bajt ugy, hogy azon árúknak, melyek kivitel tárgyát képezik, egy hiteles mintagyüjteményét készítettük több példányban és kieszközöltük, hogy a határszéli álló • másokon ez szolgáljon zsinórmértékül a vámtételre nézve. Most tehát meg volna adva a lehetőség, hogy a nem kellőleg betanított és begyakorlott román határszéli tisztviselők ismerjék fel az árú mivoltát és vámolják meg azon tarifa szerint, a mely szerint azt megvámolni kell. De ők látva, hogy a mi kormányunk nem fejt ki semmi erélyt, a mintagyüjtemények daczára a régi szokást követik, sőt tovább mennek a megszorító irányban és pedig azt hiszem, a román kormány tudtával, sőt talán helyeslésével. Létezik Romániában bizonyos neme a kereskedelmi adónak, a patent-adó, melyet azon kereskedők fizetnek, kik nem bírnak állandó teleppel, hanem az országban szerte járnak és ugy adják el árúikat. Ezen adó tisztán és határozottan csak román polgárokra nézve van behozva, de a mi Romániába menő kereskedőink is kénytelenek ezen adót megfizetni, holott ez iránt a nemzetközi szabályok szerint, melyek az 1876-ban Romániával kötött vám- és kereskedelmi szerződésbe vannak foglalva, azon kereskedők és iparosok, kik saját országukban már megfizették a megfelelő adót, ha bemennek árúikkal Romániába, ott mentek minden adótól és viszont a román kereskedők, ha hazai adójukat megfizették, nálunk adómentesek. Mindennek daczára minden kereskedőtől és iparostól, ki árúkkal Romániába megy, követelik e nagy adót, mely személyenkint 30—50 francot tesz. P. o. egy szegény magyar fuvaros néhány láda árúval megy Romániába, ott kereskedőnek veszik, megadóztatják, ha pedig visszafelé egy kis búzát vesz, azt mondják, hogy terménykereskedő és újból megadóztatják. Ezek tények t, ház és a kormány tudtával