Képviselőházi napló, 1884. III. kötet • 1885. január 15–február 4.

Ülésnapok - 1884-48

48. orsiságos tíléa Jaaufir 15. 1885. f A mi itt felhozatott, hogy Oláhországból és Szerbiából bevitetett ennyi meg ennyi búza, az nem bizonyít e tekintetben semmit, mert hiszen a t.'előttem szólott képviselő ur maga azt mondta.hogy ezen bevitel a kivitelnek egy heted részét képezi, tehát ez által nincs bebizonyítva, hogy ezen külföldi búza, mely ide hozatott, nem vitetett-e ki, a mint az tényleg történt. Hiszen főczélunk az, hogy a kereskedelmet a keleti tartományokból, Romániából, Szerbiából idetereljük és hogy épen Magyarország, főleg Budapest góezpontját képezze azon kereskedelemnek, mely azelőtt, mielőtt vasúti összeköttetéseink voltak, elkerült bennünket és ez az úgynevezett transito-kereskedelem tényleg ma is nagy szerepet játszik hazánkban. Ide hozatik a gabona s más termény mind Romániából, mind Szerbiából, innen megy a külföldre. Nem akarom tagadni, hogy egyes malmok imitt-amott ezen búzát felhasználják, de ez minden időben történt és talán nagyobb mértékben, mint ma és mindig is fog történni. Mert lisztgyártásunknak épen legnagyobb előnye és érdeme, hogy a vegyítés titkát fel birta fedezni, hogy egy hasznavehető, minden tekintetben megfelelő liszt gyártására a hazánkban és a közel szomszédságban létező minőséget helyes arányban tudja vegyíteni és felhasználni és ép ennek köszönhetjük, hogy most sem kell félnünk, daczára a létező válságnak, a verseny nagy hatalmától; mert e tekintetben semmiféle verseny sem fog bennünket felülmúlni, hogy oly különböző minőségű búzát vegyítene és ily gyártmányt előállítana, mint mi. Szükségesnek tartottam ezt kijelenteni azért, mert attól tartok, ha oly állítások felhozatnak itt a házban, a milyent említettem és válaszra nem találnak, nem rectificáltatnak, a versenyzők ezt felhasználhatnák arra, hogy gyártmányaink értékéi leszállítsák. (Általános helyeslés.) Zay Adolf: T. ház! Nem volt szándékom felszólalni, mert őszintén megvallom, azon theoreticus fejtegetések, melyek meghonosodtak, ámbár nagyra beesülendők, hogy ha maguk helyén és idején érvényesülnek: mégis itt valami nagy gyakorlati jelentőséget azoknak nem birok tulajdonítani. Azokat meghallgatja vagy talán nem is hallgatja meg a t. ház, elhangzanak a levegőben és gyakorlati érvényesítésük igen ritkán történik. Czélszerübbnek tartanám, ha ily eszmecserék, ily megpendítései az eszméknek nem az általános vitákban történnének, hanem vagy akkor, ha a kormány részéről egy ide vágó concrét indítvány tétetik, vagy iparkodnának érvényesülni önálló concrét indítványok és törvényjavaslat alakjában. Ez szerény nézetem s ezért nem is óhajtottam volna az általános vita alkalmával felszólalni, hanem indít engem erre egy más támadás, mely a vita elején történt! és mely sem a tárgy, sem a megtámadottak által semmikép sem provokáltatott és indokoltatott. A vita elején Horváth Gyula t. képviselő ur azt állította ugyan, hogy ép ezen tárcza azon tér, a hol párt és nemzetiségi különbséget nem kell feltüntetni, de annál inkább feltüntette saját jóhiszeműségét és megbízhatóságát az által, hogy kijelentette, hogy ép az állami működésnek ezen téren nemzetiségi politikát kell űzni a kormánynak az által, hogy intézkedéseit azon czélból tegye, hogy assimiláljon. Tehát compromittálta Horváth Gyula képviselő ur a kormánynak különben talán egész elfogulatlan közgazdasági törekvéseit az által, hogy lealázta az assimilatio eszközévé. Fel akarom tenni a t. kormányról, hogy legalább arra nézve nem inspirálta Horváth Gyula képviselő urat s hogy legalább nála a közgazdasági törekvések még tisztán állnak, valódi hivatásuk polczán és hogy a kormány nem akarja lealázni hivatását és működését azon fokig, melyet Horváth Gyula képviselő ur neki tulajdonítani iparkodott. Én azt hiszem, hogy talán maga Horváth Gyula képviselő ur érezte azt, hogy azon körökben, a melyekre ő czélzott s melyeket ő támadott, az ily természetű közgazdasági törekvések bizonyos féltékenységgel és bizalmatlankodással fogadtatnak s legyen meggyőződve, hogy ha ő vagy mások ebből a czélból bárminemű gazdasági kezdeményezést próbálnának nálunk, nem kellene csodálkozniok, ha tapasztalnák, hogy „manninerkt die Absieht und wirdverstimmt." Azt hiszem, hogy bizonyos lehangoltsággal találkozik Horváth Gyula képviselő ur ez iránti törekvése és legyen meggyőződve ő és a hason nézctűek, hogy mi bármennyire fektetünk súlyt gazdasági fejlődésünkre, bármennyire iparkodunk szerény tehetségünkhöz képest anyagi erőinket fejleszteni, azon szerény erőt, melyből nemzetünk szemefényét: culturintézményeinket tartjuk fenn és bármennyire iparkodunk óvatosan kikerülni minden terméketlen súrlódást: mindezek daczára vagy talán épen ezért szemeink előtt fognak mindig lebegni a költő szavai: „Dass Weisheit nicht das Recht begraben, noch Wohlstand es ersetzen mag." Van közgazdasági törekvésünknek és fejlődésünknek bizonyos jelleme és ezt meg nem fogjuk tagadni soha. Ezt érezte Horváth Gyula t. képviselő ur RJZ iránti titkos, vagy nem titkos törekvésénél és ezért ő is le van hangolva és ez iránti lehaugoltságának kifejezést adottat, házban talán azért is, mert érezte, hogy a Királyföldön valóban pang az ipar és földmívelés, pang az egész gazdasági fejlődés, de tudja ő azt is, hogy mért pang, ismeri a kormánynak e tárgyban mulasztásait, bizonyos érdekek elhanyagolását, tudja talán okát is és azért tartotta szükségesnek a kormány védelmére kelve egy bűnbakot találni és ezen pangás megmagyarázására minden scrupulus nélkül a szász képviselőket vádolta, vádolta az úgynevezett hierarchiát, vádolta az összes királyföldi keres-