Képviselőházi napló, 1884. III. kötet • 1885. január 15–február 4.

Ülésnapok - 1884-53

1 lg SS. •ntuágM a!és január 21. JSSS, inkább sikerülni fog a valódi műveltség fényét mennél szélesebb, mennél tágasabb rétegekbe berumi, ugyanazon mértékben fog ezen társadalomnak is hatalmn, ereje és hatása növekedni, mert csak a műveltség biztosíthatja számunkra az anyagi gazdagság eszközeit is, az anyagi és szellemi gazdagság pedig együttvéve azon forrást képezi, melyből alkotmányunknak és a magyar állameszmének bármely irányban való sikeres megvédésére az erőt meríthetjük. Ezen felfogásból kiindulva, bátorkodom a pénzügyi bizottság nevében ezen költségvetést általánosságban elfogadásra ajánlani. (IIelyeslés jobbfélöl.) Lesskó István: T. ház! (Halljuk!) A vallás és közoktatás, cultus, szóval a cultura-budget tárgyalása kötelességszerűleg figyelmeztet minket az egyetemes műveltség, vagyis jobban mondva a világ folyása és forgásának e téren való megfigyelésére. A pénzügyi, kereskedelmi, hadügyi s valamennyi más ügyi budgetek és tárgyalások csak folyományai a culturának, mert a hol ez hiányzik, ott rendezett államról szó nem lehet. Ha ez áll, a mint hogy máskép nem is lehet, akkor a művelődés, haladás mailvilágállása és fő okánál fogva és a már minket a eulturában jóval megelőzött népek közepette nekünk, tekintve művelődésünk fiatal korát és számba véve az alkotmányunk óta ennek fejlesztésére irányzott ügybuzgalniat, nagyon figyelembe kell vennünk a további stádiumok mikénti megállapítását és mintegy szent borzalommal és gyöngéd kezekkel tovább ápolnunk kell e zsenge korú legnemesebb csemetét. (Vgy van! a baloldalon.) Itt többé már sem az akaratról, sem a jó szándékról szólani nem lehet. A kitartás, fáradhatatlanság, de különösen a felfogás és mindenekfelett az irány az, mely felé kellene terelni eulturügyünket. Ez szerintem t. h kérdések kérdése, melynek helyes megoldásától függ anyagi és szellemi prosperálásunk. (Helyeslés balfelől.) Eddigi e téren tett vívmányaink az ügy sokoldalúsága daczára kiállták a próbát, megütötték a mértéket, de nekünk itt megállapodnunk nem lehet, nem szabad, nekünk — akarva nem akarva — haladnunk kell, de jó ösvényen, mert máskép eltévedünk. Itt tehát az iskoláról, a tanításról, a nevelésről, a haladásról volna a szó. A magasabb, az egyetemes tudományokról, a felsőbb oktatás kívánalmairól szóljanak a nálamnál hivatottabb férfiak, én a szoros értelemben vett népnevelésről, mint hivatalomnál fogva hivatott és népnevelési téren mint volt képezdei tanár és 28 év óta a néppel érintkező néplelkész, bátorkodom szavamat felemelni. Én, t. ház, két szempontból Ítélem meg a népiskolát. A didacticai és paedagogiai szempontból. A didacticai vívmányokkal meg lehetnénk elégedve. Örvendezve constatálom, hogy a tankötelezettség elvének elég van téve s közoktatási kormányunk buzgalma s superinspeetiója dicséretre méltó. A közművelődés igazán közkincscsé lett, melyhez most már a legfélreesőbb helyeken is hozzá lehet, sőt kell férni, miután ki van mondva a szigorú sententia, hogy iskolába járni muszáj. (Helyeslés a jobb- és báloldalon.) Az irás, olvasás, számvetés általánosan el van terjedve, ugy hogy a fiatalabb nemzedék kevés kivétellel, értek ily községeket, melyekben rendezett népiskola létezik, irni, olvasni ne tudna. Egy másik nevezetes érdeme közoktatásügyi kormányzatunknak az, hogy a magyar nyelv tudásának előmozdítása által, nemcsak a magyarságerős védvárává tette az iskolákat, hanem oly sucrescentiát nevel, mely minden izében magyar s hosszú időre biztosítani látszik a magyarság jövőjét. Ez t. ház, igen fontos, ez kiszámíthatatlan horderővel bir, hogy mennél többen nemcsak magyarul beszéljenek, hanem magyarokul érezzenek is. (Élénk helyeslés.) Didacticai tekintetben tehát teljesen meg lehetünk elégedve népiskoláinkkal. De más a paedagogiai és különösen erkölcsi alapra fektetett, a paedagogiai szempont. E tekintetben nagy és jogos a panaszunk. E panaszra az a körülmény szolgáltat okot, hogy a közművelődés általános elterjedésének daczára nagy erkölcsi hanyatlás mutatkozik országszerte. A társadalmi kötelékek meg vannak lazulva, a nagy tömeg a mellett, hogy ijesztően csekély az erkölcsi reputatiója, kevésbé nemes, sőt veszélyes jelszavak után indul. Sőt azt tapasztaljuk, hogy a jobb sorsúaknái, a jobb osztályúaknái is bizonyos erkölcsi eldurvulás kezd lábra kapni. Hol rejlik ennek oka? Kétségkívül az iskolában, mert az iskolában nem nevelnek, csak tanítanak, a tanítók következmények után ítélve, mi tagadás benne, sokan nem tartják szem előtt hivatásuknak magasabb és nemesebb oldalát, hanem csak a kenyérkereseti forrást nézik benne. A tanulók az előirt ismereteket megszerzik ugyan, de kedélyük parlagon marad, jellemük nincs a jóban megszilárdítva és nem birnak helyes erkölcsi és kötelességérzettel. És hogy a nevelést a tanítástól elválasztani nem lehet, bizonyítja azon eljárás, melylyel az ily modern tanítók is alkalmazzák a nevelés három factorának: szoktatás, oktatás és példa, elsejét, midőn arra szoktatják a tanulót, hogy kalap emelve üdvözölje a tanítót, ha vele találkozik. Ha tehát erre lehet és kell szoktatni, miért ne szoktatnák a gyermeket tehát az imádságra, a vallás erkölcsös gyakorlatokra? De feltéve, habár meg nem engedve, hogy az oktatás, mely egyszersmind a nevelésnek is második factora, az iskolának egyedüli feladata, ki tagadhatja, hogy minden