Képviselőházi napló, 1884. III. kötet • 1885. január 15–február 4.

Ülésnapok - 1884-52

i2. orsaégo* Síé* jaumár 20. ISSí. |Qg Igaz, hogy nem mindnyájan, mert tengerésztisztjeink egy részére, valóban büszkék lehetünk. Intelligens, szakképzett munkásai ők a tengernek, kik előbb nemcsak a hazai közép-iskolákat végzik be, de a szakiskolákat is s aztán a gyakorlati hajózás befejeztével jelennek meg a hadnagyi, később a kapitányi vizsgára. Ezek, többnyire fiumei s istriai ifjak, tehetség, műveltség s tekintély dolgában ott állanak, a hol a német, franczia s holland tengerész-tisztek, sőt vetélkednek a balti tengerről való orosz hajók parancsnokaival. Ámde ezek csak egy kis részét képezik tengerészeinknek, mig a nagyobb rész be sem végezve elemi iskoláit, beszegődik valamely rokona hajójára hajóinasnak s 4 esztendei kóborlás után visszatér Fiúméba, hogy hadnagyi vizsgát tegyen. Valamely privát professornak fizet 80 — 100 frtot, ez megtanítja először az irás és olvasás mesterségére, melyet utazásai alatt elfelejtett, (Halijuk! Halljuk!) meehanice kikeresteti vele a logaritmusokat, fejébe veri egy-két csillagászati számítás formuláját, megtanítja a sextans használatára, a nap magasságának megmérésére s azzal neki megy a vizsgának, mely ha nem sikerül először, megpróbálja másodszor, harmadszor. Két év múlva következik a kapitányi vizsga s igy lesz hajóparancsnok abból, kinek tulajdonképen a matrózok közt volna a helye. Kétséget nem szenved, hogy az ily tisztek egy cseppet sem emelik tengerészetiink tekintélyét; az még a kisebb baj volna, hogy társadalmi műveltségük alacsony fokánál fogva, nem tudják megérteni hivatásuk magasztosságát, de az már komolyabb megfontolást érdemel, hogy kötelességeik betöltésére is képtelenek s ő reájuk vezethető vissza a tengeri szerencsétlenségeknek egész özöne, mert a hajótöréseknek két harmadrésze a kapitány korlátolt képzettségének tudható be. Mert bár az e fajta hajós az iránytű s a mérőorsó segélyével megállapítja a pontot, melyen hajóját véli, de csak ugy, hogy naponkint 10 mértföldnyi különbözetet enged meg magának, mert mig egyrészt a hajón levő vasanyagoknak a delejtűre való hatásával számolni nem képes, másrészt, ha a geográfiai pólusnak a delejsarktól való elhajlása a hydrografiai földabroszon világosan nincs megjelölve, az ily kapitány azt kiszámítani képtelen, ugy hogy példát tudok rá, midőn egy hajó, az ily számítási hiányok miatt, Havannából Irlandba, Corkba utaztában a Neu-Fundlandi bankokra került, a mi még nagy szerencséje volt, mert az igy vezetett hajó rendesen valamely szirten végzi be tengeri utazását. (Halljuk! Halljuk!) Nem akarok a tengerész-tisztek érdeméből semmit levonni s beismerem azt, hogy a kronométer segélyével, ugy a hogy ki tudják számítani a hosszúsági fokot, a napnak délköri magasságából a szélességi fokot; de mi történik velük, ha előáll a gyakori eset, hogy a kronométer elromlik vagy a csillagászati nap kezdetén felhők takarják a napot, az ily tengerészek sem a kettős magassághoz, sem a napnak a holdtóli távolságához, sem semmiféle más csillagászati számításhoz nem fordulhatnak, hanem isten irgalmára bízzák hajójukat, a hajós néppel együtt. (Igaz! Igaz! balfelöl.) Az ily kapitányok látva azt, hogy intelligentia s a tengerészeti tudományok dolgában mennyire mögötte állanak műveltebb kartársaiknak, másképen iparkodnak maguknak azok felett előnyt biztosítani; igy első sorban túlságosan gazdálkodókká válnak s nemcsak a táplálékot vonják meg a legénységtől, de egy nagy részük éjnek idején még az oldallámpák meg nem gyújtásával is takarékoskodik, mely mulasztás, mint például a „Cimbria" eseténél, óriási percenttel szaporítja a hajótörések számát. Ha az éj homálya által szűkre szabott láthatáron megjelen egy vitorla, melynek irányát, a többi hajók veszedelmére, nem jelzik eme szines lámpák, biztosak lehetünk, hogy ott valamely görög vagy osztrák kapitány próbál meggazdagodni az olaj árából. Az említett kapitánj^ok nem ismervén a tengeráramlatokat, a dagály s apály idejét és irányát, s egyéb oly fényezőket, melyek a hajót előrehaladásában segíthetik, nem tudják kiszámítani napról-napra az irányt, melyet követniök kell, hogy a legrövidebb utón érhessenek a kijelölt kikötőbe s hogy mégis versenyezhessenek a műveltebb vezetővel biró hajóval, eszeveszetten használják vitorláikat még oly viharokban is, midőn azt a józan ész tiltja. Ki tudná megállapítani, hogy hány hajó s hány ember pusztul el évenkint a kapitányoknak ily erőszakoskodása miatt. Egyszóval t. ház, az ily. kapitányokat én nem tudom egyébnek tekinteni, mint a hajóvesztő hajótulajdonosok alkalmas eszközeinek. Pedig ideje volna már, hogy a hajóvesztések ellen megtétetnének a kellő óvintézkedések s annyi vagyon, annyi nemes élet ne áldoztatnék fel néhány lelketlen Harpagon pénzvágyának, hogy nálunk is méltányolni tudnák a philantrop Plimsoll-nek az angol parlamentben tett erélyes fellépését s megértenék azt, hogy senki nem vetette Angliában Plimsoll-nek szemére, hogy tán a parlamentaris szótár mellőzésével, de minden esetre érthető felháborodásában öklét emelve a gentlemanokgyülekezetére,igy kiáltott fel: „Itt is ülnek oly gazemberek, kik a hajóvesztők czéhébe tartoznak." (Derültség.) A magyar törvényhozó testületet ily váddal illetni nem lehet, hisz itt nincsenek hajótulajdonosok, de azt igenis állítom, hogy e ház, ha idegenkedik az alkalmas tengerészeti t örvények megalkotásától, öntudatlanul bár, de