Képviselőházi napló, 1884. II. kötet • 1884. deczember 4–1885. január 14.

Ülésnapok - 1884-32

G6 3'i országos ülés deezember 6. 1884. marad és csak azt határozza, a mire jogosítva van — én az összeget megszavazom. Győrffy Gyula: T. ház! Én mindenkor azon meggyőződésben voltam, hogy a dualisticus államforma mellett a két államfél állami önállósága teljesen fel emésztetik. Sokáig vitattatott ez a magyar képviselőházban, nevezetes bizonyítékok hozattak fel e mellett, de a kiegyezést védő párt mindig hivatkozott a törvényre és arra, hogy ezen kiegyezési törvényben a magyar állam önállósága minden körülmények között fenn van tartva és csak némileg vän megszorítva, sohasem ismertetett el, hogy a magyar állam államisága tökéletesen beolvadt volna a dualisticus államformába, hogy Ausztria és Magyarország a külföld államaival szemben nem léteznek. Imreh Aurél t. képviselőtársam által benyújtott határozati javaslatára történt nyilatkozatok folytán én is azt tartom, hogy nemcsak nem áll, a mit vitatunk, hanem a kormány által is elismertetett. Nem akarok azokra hivatkozni, a miket Helfy t. képviselőtársam felhozott, hogy a két parlament fölé teremtett delegatio egy olyan intézmény, a mely a két parlament fölött intézkedik és a költségek megszavazásával azok jogkörét csonkítja: nem akarok arra hivatkozni, hogy hármikor volt szó, akár Magyarországon, akár Ausztriában oly ügyekről, melyek a külföldi államokkal érintkezésből eredtek, az a külügyminister utján a delegációk által szokott tisztába hozatni, nem akarok arra hivatkozni, hogy a külföldi államok soha sem Magyarország vagy Ausztria országgyűlésének határozatára, illetőleg az ott történt nyilatkozatokra voltak tekintettel, hanem mindkét országgyűlés által teremtett delegatiókban történtekre, vagyis az összes külföldi államok Ausztria és Magyarországot soha külön nem választják, parlamentjük utján nem, hanem mindig csak a delegatiók utján ismerik. Bátor leszek e tekintetben még egy körülményre hivatkozni, mely ezen állításomat feltétlenül igazolja. A nyáron t. i. s a múlt évben folyt a határkiigazítás Románia és Magyarország közt, tehát oly kérdésben, mely tisztán a magyar állam ügye, (Helyeslés a szélső baloldalon) mert a magyar határokról volt szó Erdélyben. A magyar kiküldöttek összeülvén Nagy-Sxebenben a romániai kiküldöttekkel, ott ezek egyenesen megtagadták a tárgyalásokba bocsátkozást a magyar kiküldöttekkel, azt mondván, hogy ők Magyarország határát nem ismerik, hanem Ausztria-Magyarország határát, ennélfogva a kérdéses ügyben a magyar megbízottakkal nem tárgyalhatnak. Ha tehát t. képviselőház, a mint a ministerelnök ur is elismeri, a mint én is elismerem, hogy tényleg igy van: akkor csak egyet bátorkodom kérni és ez az : ne méltóztassék többet e képviselőházban azt vitatni, hogy mi e nemzetnek képviselőtestülete vagyunk; ne méltóztassék többé vitatni, hogy nekünk hazánk dolgában feltétlenül dönt© szavunk van, a mint a törvénynél és a törvényhozó testület természeténél fogva kellene lenni és ne méltóztassanak tovább védeni azon állapotot, hogy ezen képviselőháznak a belügyi dolgokat kivéve egyéb ügyekben valami beleszólása volna. Hiszen ezt ma igen fényesen demonstrálta az igen t. ministerelnök ur, mikor kijelentette, hogy a közösügyi költségeket illetőleg még a szavazást sem engedi meg a képviselőháznak. Mindezeknél fogva bátorkodom hangsúlyozni nem álláspontomat mint párttag, hanem azon felfogásomat, hogy mint a magyar képviselőház tagja én a magyar nemzetre rovandó összes költségeket itt elbirálandóknak tartom és a delegatiók által megállapított költségeket érdemleges tárgyalás nélkül elfogadni egyáltalában nem fogom. Csatlakozom Imreh Aurél t. képviselőtársam határozati javaslatához. (Helyeslés a szélső haloldalon.) Elnök: Szólásra többé senki sincs feljegyezve, tehát a vitát bezárom. Szavazás előtt szólni kivan még a ministerelnök. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Nem lehet!) Tisza Kálmán ministerelnök: T. ház! (Zaj. Haljuk). Gondolom, hogy nemcsak jogom, de kötelességemis szavalás előtt felszólalni. (Halljuk.) És mindenek előtt megkívánom jegyezni azt, hogy azt hiszem, Helfy t. képviselőtársam nem helyesen emlékezik az akkor lefolyt vitára, mert akkor, ha emlékem nem csal, épen az vitattatott, hogy a delegatióknak eljárásához egyáltalán hozzászólni s egyáltalában azt, hogy helyesen vagy helytelenül jártak-e el, vitatni nem szabad. Ezzel szemben foglalta el, ha jól emlékszem, egy igen t. barátom, a ki most niacs itt, azt az álláspontot, hogy igenis az 1867 :XII. t.-cz. megmondja, hogy a költségvetés, mely egyedül azon költségekre terjedhet, melyek a delegatio hatáskörébe utalt ügyekre vonatkoznak s melyekre nézve a 41. §. azt mondja: „Az ily módon megállapított költségvetés többé az egyes országok által tárgyalás alá nem vétethetik", alább pedig : ..mennyiségre nézve vitatás alá ezek többé nem vehetők" — azt állította fel tehát, hogy nem áll az, hogy a képviselőháznak ne volna joga megkritisaliii az eljárást, pl. túlságosnak mondani a költségeket, megtámadni a kormányt, hogy miért egyezett azon költségek felvételébe; valamint másfelől igen természetes, hogy nemcsak lehető, de szükséges, ha valaki azt hiszi, hogy hatáskörén túllépett, az ellen felszólalni: de azt, hogy a tételre magára nézve többé nincs helye vitatkozásnak és szavazásnak, én ugy emlékszem, a magunk részéről elismertük mindnyájan. És ebben fekszik a különbség.