Képviselőházi napló, 1884. II. kötet • 1884. deczember 4–1885. január 14.

Ülésnapok - 1884-31

46 *!• «rss54gos ülés tökéletesen áll: hogy a képviselő ur jónak látta nem is a maga, de egy párt nevében egy párttal — nemcsak kormánynyal — szemben indítványa indokolásában oly iusinuatióval élni, a mely még ezen parlamentben is soha sem volt használva és a melynek használata a parlamenti illemmel ellenkezik. (Hosszas zajos éljenzés a jobboldalon. Mozgás a szélső balon.) B. Andreánszky Gábor: T. ház! Min­denek előtt az előadó urnak határozati javasla­tunkra vonatkozó szavaira van néhány megjegy­zésem. Mi egy új törvény hozatalát indítványoztuk határozati javaslatunkban, a mit a törvény adott, azt a törvény el is veheti és minden új törvény, a mely hozatik, avele correspondeáló régi törvénybe beleütközik. E szerint az előadó ur véleménye szerint új törvény nem is hozathatik. így a nemes­ség adómentességét sem lehetett volna eltörölni annak idején. Minthogy több ellenvetés nem hoza­tott fel javaslatunk ellen, bevégezhetném zárszava­mat, ha néhány szót nem kívánnék intézni a két t. ellenzékhez. (Halljuk!) A t. függetlenségi párt, ugy mint a mi pártunk Magyarország közgazdasági önállóságát, külön vámterületet és önálló bankot kivan. Hát hogy képzeli a t. függetlenségi párt, ha 3 év múlva a tárgyalások idején mint a börze jobbágyai kény­telenek leszünk érvényesíteni követeléseinket, jogainkat, kivált ha, a mint nem kívánja a t. füg­getlenségi párt, a ministereinök ur elvei fogják vezérelni a tárgyalást, a ki ugyanis mint mező­gazdit sajnálja a magyar ipartól a védvámot ak­kor, mikor vissza nem retten Ausztriának prohibi­tiv vámokat adni; a t. mérsékelt ellenzék pedig hogy képes azon üdvös eszmét, a gyengék védel­mét megvalósíts.ni, ha az állam kénytelen mindig az erősek számára latba vetni összes súlyát? (Ugy van! a bal- és szélső bnl egyes padjain.) És miután egyéb módot, egyéb utat nem tudok deficitünk kiküszöbölésére, az egyensúly­nak rövid idő alatt helyreállítására; miután egyéb útnak és módnak még csak említését sem hallot­tam az egész vita folyamán: azért ajánlom a t. háznak elfogadásra határozati javaslatunkat. A t. előadó ur fényes csillagában nincs bizalmam, inert ha ezen budget perspectiváján át oda kacsin­tok a kormánypárt egére, ott egész arany fényé­ben egyedül Éothschildot látom tündökölni. (He­lyeslés a b>tl- és szélső bal egyes padjain.) Gr. Szapáry Gyula pénzügyminister: T. képviselőház! (Halljuk ! Halljuk l) Nem foglal­koznám azokkal, a melyeket a t. képviselő ur most mondott és magával az általa és társai által benyújtott határozati javaslattal, ha az nem feküd­nék a ház asztalán oly ezélból, hogy a képviselő­ház a felett szavazzon. De minthogy a képviselő­háznak a felett szavazni kell, habár maga a t. kép­viselő ur mostani felszólalásában leginkább meg­díiezemfeer §• li84. -, czáfolta az általa benyújtott határozati javaslat helyességét, mégis kénytelen vagyok erre nézve épen azon okból, mert annak szavazás alá kell kerülnie, véleményemet kijelenteni. (Halljuk! Hall­juk!) T. képviselőház! Andreánszky Gábor t. kép­viselő ur azon javaslatát, hogy az adómentes érték­papírok szelvényadóval rovassanak meg, én ré­szemről nem fogadhatom el. Még pedig természe­tesen azért nem, mert ha áll is, a mit a képviselő ur mondott, hogy egy meglévő törvényt egy új törvény megváltoztathat, de mindenesetre az elébb alkotott törvénynyel a magyar állam kötelezett­séget vállalt magára azokkal szemben, a kik ezen előbbi törvény alapján ezen értéket megszerezték és jogsértés lenne az velők szemben, kik ezen tudatban a törvényben és a magyar állam jó­hiszeműségében bizva vették meg ezen értékpapí­rokat. (Ugy van a jobboldalon.) De nem lehet hoszá­járulni a t. képviselő ur határozati javaslatához az állami hitel szempontjából sem, mert méltóztat­nak tudni, ma még a papiré-rtékről szóló kötvé­nyünk kivételével, melyek nagy része igaz most már Magyarországon vannak, a többi aranyérték­ről szóló papírjaink nagyobb része mais külföldön van elhelyezve; s mivé sülyedne le Magyarország hitele, ha ezen papirosok birtokosait ily erőszakos, jogsértő intézkedéssel sujtanok. (Élénk helyeslés jobbfelől.) De pénzügyi szempontból sem fogadhatom el a képviselő ur határozati javaslatát, mert kér­dem, ki fizetné meg ismét ezen szelvényadó árát, ha nem a magyar állam? Hiszen a mennyivel kevesebbet jövedelmeznek kibocsátandó érték­papírjaink, annyival kevesebbet kapna azért az állaim (Ugy van! a jobboldalon.) És végül egyik szempont, melyből nem lehet Andreánszky képviselő ur javaslatához járulni, a közgazdasági szempont. Méltóztassék megnézni, mily nagy összegek vannak Magyarországon is ily értékekben elhelyezve. Mindezeket annyival devalválni, közgazdasági szempontból semmiesetre sem volna kívánatos. Mindezeknél fogva kérem, méltóztassék Andreánszky képviselő ur határozati javasiatát egyszerűen elvetni. (Élénk helyeslés jobbfelől) Áttérve t. ház, azokra, melyeket mostani fel­szólalásában Ugron t. képviselő ur mondott, mél­tóztassék megengedni, hogy azoknak egynémelyi­kére renectáljak. (Halljuk! Halljuk!) 0 midőn ismét arról beszél, hogy mennyi a deficit, azt mondja, igaz, hogy a számítást 32 millió 200 ezerre lehet tenni, a mint bizonyos tekintet­ben én is elfogadhatónak mondottam — de ugy monda, ez nem elég, mert ehhez hozzá jő még a pénztári készlet szaporítása. Méltóztatott hallani, t. ház, miből ered a pénz­tári készletnek ezen apadása. Ered az 1880. és 81.

Next

/
Thumbnails
Contents