Képviselőházi napló, 1884. II. kötet • 1884. deczember 4–1885. január 14.

Ülésnapok - 1884-47

47. országos ülés január 14. 1885 373 ták meg a magyar gazdasági életet azon korra, (Ugy van! a jobboldalon) a mely — e ház minden pártja egyetért abban — ha még nincs itt, elkövetkezőben van s a midőn a gazdasági élet átalakulásában mentül több activ erőre égető szükségünk lesz. (Helyeslés a jobboldalon.) Lehet, t. ház, ámbár nem valószínű, hogy azokban az árakban, melyeket fentebb felsoroltam, áll bejavulás. Magyarországnak azonban ugy kell megcsinálnia jövője programmját, hogy e javulásnak hasznát vegye, ha az bekövetkezik, de ne koezkáztassa lételét az sem, ha elmaradna. S mi módon lehet ezt elérni? (Halljuk! a baloldalon.) Szeretném, t. képviselőház, ha megczáfolnának, de én — figyelemmel hallgatván minden tervet, a mi felhozatott; megfontolván mindent, a mi kifejtetett vagy csak érintetett — még sem látok egyéb módot, csak azt, a minek hangoztatásáért, mint egyszerű phraseologiáért, szemébe szoktak nevetni a hangoztatónak: nem látok más módot, a mivel ezt a társadalmi deficitet, a mi igy jelentkezik, helyre lehetne hozni, mint fokozódott, hatékonyabb munka által egyrészről, fokozódott, általánosabb, minden társadalmi rétegre kiterjedő takarékosság által másrészről. (Helyeslés a jobboldalon. Derültség a baloldalon.) Ismétlem t. ház, e munkának és e takarékosságnak, hogy fölérjen tényezőiben s eredményeiben a vázoltam gazdasági kalamitással, nagyon nagy rétegekre kell kiterjedni, (Felkiáltások a baloldalról: Forgó töke!) A. nemzeti munkának fel kell ölelnie azt, hogy gazdaságunk többoldaM legyen, a cerealiakban vesztett értéket az állattenyésztéssel pótolja, ennek eredményeit a hol lehet, kerti gazdasággal, a hol kell, házi iparral, a hol elérhető, mezőgazdasági iparral megtermékenyítse ; ki kell a nemzeti munkának és pedig az erők önként való csoportosulása utján, terjedni azon nagy probléma megoldására, mely egyrészt a mezőgazdaság tanultabb, gyakorlatibb s igy eredményesebb és jövedelmezőbb üzésében áll, másrészt ki kell terjeszkedni a műipar és a kézműipar megalkotására, nem sportból, nem kedvtelésből, nem üvegházi növénykép, hanem azon kényszertíségkép, mely a kenyérkeresettel velejár. (Helyeslés jobbf élői) Abban a mondásban, melyet a legszerencsétlenebb franczia királynőre fogott rá a bon mot-kat ugy szerető anecdota-történetirás; abban a mondásban, hogy Mária Antoinette, midőn azt hallá, hogy a nép azért zúgolódik, mert nincs kenyere, azzal felelt: „nincs kenyerük? hát mért nem esznek kalácsot?" —ebben akegyetlen mondásban t.ház, van némi közgazdasági igazság. Mihelyt az idők keserves járása valónak bizonyítja be, a mit tegnap gróf Károlyi Sándor úgy fejezett ki, hogy a magyar föld bizonyos részei nem fizetik ki többé a munkáltatás költségeit, e földterületek lakói és birtokosai reá lesznek utalva, hogy a kenyér helyett, melyet földjük művelése immár nem ad meg, megkísértsék megszerezni az ipari foglalkozás kalácsát (Tetszés és helyeslés a jobboläahn. Derültség a baloldalon) s a hány terméketlen tájából a vén Európának teremtett paradicsomot a két legnagyobb hatalom: a dologra kényszerítő szükség s a munkára elszánt emberi erő, bizony még a mi sivár homokunkon, a melyet gróf Károlyi Sándor ő nagyméltósága menthetetlenül elértéktelenedettnek vél, fejlődhetik ki eredményes ipar. (Fölkiáltások a s~élső balon: Önálló vámterület!) Hiszen a múltban is és a jelenben is a hol volt és a hol van Magyarországon ipar, az nem a televényföld buján termő vidéke, hanem a felföld és Erdély kopár tájai s én az eddigi eredmények alapján hivatkozva arra, a mit az ez évi országos kiállítás igazolni fog, hogy a magyar ipar most is emelkedőben van, állítani merem, hogy a nemzet elszánt akarata ezen a téren is csodákat tehet. (Ugy van! jobbf'elől.) De t. képviselőház, ne áltassuk magunkat abban a részben, mintha a nagy feladatokat, melyek e téren reánk várnak, oly elzüllött, egymásra, hogy ugy mondjam, reá uszított társadalmi ténye| zőkkel megoldhatnék, mint a milyenekben most | némelyeknek kedvük telik. (Ugy van! Jobbf elől. ! FelkiáVások a szélső balon. Hát kikkel?) Én, t. ház I nem ismerek egy külön gentry-társadalmat, egy \ külön aristocrata-társadalmat. nem ismerem a polgárosztály társadalmát; még kevésbé a nemzetisé! gek s legkevésbé a vallásfelekezetek szerint el* tagolt társadalmat; (Helyeslés a jobboldalon) ha ; ismerném őket igy külön, lehet, hogy lenne kifogá? som egyik-másik ellen, legvalósziníí, hogy lenne \ kifogásom valamennyi ellen. De én csak egy magyar társadalmat ismerek: azt, a melyet az 1848 nagy műve megteremtett s mely a maga democraticus egységében s összeolvasztó erejében, azon particularisticus ellentörekvések daczára, melyek mindig fölmerültek, azonnal létrejövetele után két óriási erőfeszítésre képesíté a nemzetet: a fegyveres és szomorú végű, de azért mindig dicső emlékű szabadságharczra s aztán a diadalmas passiv resistentiára. (Élénk helyeslés jobbf elől.) Mindkettőt az egységes, a meg nem osztott, a democraticus magyar társadalom tette lehetővé (Ugy van! Igaz! jobbfelöl) s én nekem erős meggyőződésem, hogy ha akár 1848-ban, akár a nemzeti elnyomatás napjaiban sikerült volna az egység, az összetartozandóság ez érdekeit megtörni, tudatát meggyöngíteni, hatását kisebbíteni — nem mutathatnánk büszkén tizenkilenczedik századbeli történetünk eme két fényes lapjára, melyek a democraticus Magyarország két — egyformán dicső — hőstettét hirdetik. És az én nézetem szerint igazságtalanul kicsinyhitű e tényezők életereje és hazafisága iránt, aki tudva, hogy ama nagy válságokban — melyek