Képviselőházi napló, 1884. II. kötet • 1884. deczember 4–1885. január 14.
Ülésnapok - 1884-47
374 47 * or«8ágos *> ég gazdaságilag is a romlás megannyi veszedelmével jártak — meg tudták állni helyüket, teljesíteni tudták feladatukat, igazságtalanul kicsinyhitű irántuk, mondom, a ki azt hiszi, hogy ebben a gazdasági válságban, a melyben a haza közérdeke az ő jogosult magánérdekeikkel legteljesebben találkozik, feladatukra képteleneknek fognak bizonyulni. (Tetszés jobbfelől.) Nem fognak képtelennek bizonyulni, t. ház. Meg lesz erejük, meg lesz szivósságuk, meg lesz bátorságuk arra is, hogy a nagy gazdasági válságban, a mely készül és sok részben kikerülhetetlen, megállják a maguk helyét. Csak egy szükséges erre t. ház. Az, hogy ne keverjék e társadalom egészséges szervezetébe az osztályérdekek felbomlasztó miasmáját- (Helyeslés jobbfelől.)T$ekem meggyőződésem, t. képviselőház, hogy ez abaceilhis nem magától termett meg e magyar társadalom egészséges vérében, (Ugy van ! jobbfelől. Nyugtalanság a szélső baloldalon.) Ügy oltották bele mesterségesen (Ugy van! jobbfelöl) a politikai viviseetiók nagymesterei, (FölJciáltások a bal- és szélsőbal több padjain: Ki az oka ?) kik kísérleteik képtelenségeit még niost sem látták be ; s kik éktelenül csodálkoznak, hogy — ezen eddigi próbák sikertelensége nem biztatja ez ország népét s e törvényhozás többségét arra, hogy egészen kiszolgáltassa nekik azt, a mit részben megrontaniuk már is sikerült: a nemzet közérzületét. Igenis, tiszelt ház, nem a nemzetben vannak meg, mint mondani szokás, az osztályérdekekre való hajlamok; nem az ország népe ápol egymással szemben gyűlölködő, kasztszerü ellentéteket; politikai czélokból ugy tanították ee eszmékre a magyar közéletet s a mesterek kitűnősége mellett bizony nagy érdeme ennek a közéletnek, hogy viszonylag mégis oly kevéssé tanulta őket meg. Én — nem e helyről, melyet csak rövid ideje adatott elfoglalnom, hanem egy más helyről — figyelemmel kisértem e mesterkedés különböző stádiumait. Láttam — csak a főbb vonásokat említem — a mint — rögtön a két országos párt nagy fusiója után — az egyoldalú iparos érdekek palástjába burkolózott s egy védvámos agitatió egész ódiumát hárította a magyar közéletre, melynek — Európa összes államai közül bizonynyal legutóbb kellett volna ily irányzatra csak távolról is gondolnia. Aztán láttam fokonkint való átalakulását. Láttam — a nagy kiegyezési viták idején — hogy tetszelgett a túlságig vitt szabad kereskedelmi ideákkal, hogy emlegette fel a fogyasztó egyoldalú bajait, hogy panaszkodott a fényűzési, ipari stb. kávé- és posztó-vámok bizonyos emelése ellen, hogy azok mily mértékben drágítják a reá szoruló ember évi budgetét. (Ugy történt! a jobboldalról.) Láttam aztán, a mint egy nagy külföldi államférfi, nem tagadom, általam végzeteseknek tartott tévedései belé vonták Európa egy részét a gazdasági január 14. 1885. féltékenység eszmekörébe, láttam, a mint kiadatott a jelszó az exclusiv agrár érdekek cultusára, nem azon agrarismuséra, a melyet tegnap a földmivelés-, ipar- és kereskedelmi minister hangoztatott s mely a földmivelés jogos érdekeinek öntudatos, nyilt, minden eszközzel való támogatását tűzi ki ezéloi, hanem azéra, a mely ebből a czélból megszorításokat és állami beavatkozást akar, mely csodaszerektől, minimumtól és otthontörvényektől vár üdvöt s mely az ily reménykedések „zacskóba zárt szelével" csábítgatja el azokat, kik hisznek neki, az egészséges, öntudatos agrárius tevékenység azon mezejéről, a hol atizenkilenczedik század legnagyobb segédeszközével: a szabadságon alapuló önsegélylyel kivívhatná diadalát minden jogos érdek. (Ugy van! jobbfelől.) S ha még itt megállt volna ez az agitatió. De a socialisticus olajcsepp megtermékenyíté azok képzelő erejét, a kik Magyarország társadalmát az erősekre és gyengékre osztottnak képzelik s azt hiszik, hogy a gyengéknek egyéb oltalomra van szükségük az erősek ellen, mint a mit megad a törvény és felebaráti szeretet mindenkinek, legyen erős vagy gyenge, első vagy utolsó. Bizony tisztelt ház, akkor, a midőn a politikai jelszókeresés ily téren igyekezett hatást elérni, midőn erről az oldalról (szóló a baloldalra mutat), ebédelőkre és nem ebédelőkre osztályozták ez ország népét: (Ugy volt! a jobboldalról) a magyar nemzet nem kis politikai és társadalmi érettségére volt szükség, hogy elkerülje az eltagolódás azon veszedelmét, mely mellett nem hogy a reá váró nagy gazdasági válság, hanem a legmindennapibb nemzeti lét feladatainak teljesítésére is képtelen lett volna. (Helyeslés a jobboldalon.) Örök érdeme lesz, hogy elkerülte. Ebben egy fényes tanújele van annak, hogy a magyar közélet vezéreleme, a negyvenes évek nagy átalakulásának a letéteményese, mely az akkori jogajándékozó jogosítottak s az akkori honoratiórok örököse, hogy ez a vezértényező, mely nem osztály, nem kaszt, nem is rend, nem kiváltságos, nem is előjogokat váró réteg, hanem nemesség abban az értelemben, mely a haza s a közügy iránt való munkálkodás kötelessége fenkölt fölérzését föltételezi: ez a középosztály az ájabb korban is nemcsak teljesíti, hanem föl is érzi kötelességeit. Ez osztály különböző rétegeinek erélyes és eszélyes közremunkálásától remélem én, hogy a gazdasági válság nagy feladatait ép ugy meg fogja oldani, mint megoldotta a múltban a politikaiakat és a társadalmiakat. (Tetszés a jobboldalon.) Csak azt tartom szükségesnek, hogy czéltalan izgatások ne rontsák meg egyrészt az összetartozandóság érzetét a nemzet e vezető eleme különböző tényezői közt, másrészt ne rontsák meg — a mire fájdalom sok helyt szintén van példa — a nép, a tömeg bizalmat e vezértényezőben. Á
