Képviselőházi napló, 1884. II. kötet • 1884. deczember 4–1885. január 14.

Ülésnapok - 1884-47

372 47. országos ülés január 14. 188o. Elnök: Képviselő ur az ülés végén fogja megtenni interpellatióját. Következik a vizjogról szóló törvényjavaslat tárgyalására kiküldendő bizottság 21 tagjának megválasztása. A névsort Tibád Antal fogja olvasni, a távollevőket pedig Nagy István jegyző ur fogja jegyezni. Tibád Antal jegyző (olvassa a névsort. A képviselők beadják a szavazólapokat). Elnök: A jeg^vző urak a beadott szavazazatokat össze fogják számítani s a t. képviselőháznak az eredményt be fogják jelenteni. Napirend szerint következik az 1885. évi állami költségvetés részletes tárgyalásának folytatása és pedig a földmívelés-, ipar- és kereskedelmi ministerium költségvetése. Visi Imre: Mélyen t. képviselőház! (Halljuk!) A magyar állam közgazdasági érdekei első sorban mezőgazdasági érdekek. Oly alapigazság ez, melyet sem vitatni, sem tagadni nem lehet. És azért én a magam részéről, ki elméletileg tökéletesen igazat adok Enyedi Lukács t. képviselőtársamnak, ki azt monda, hogy államok és társadalmak szerencsétlenségét, Ínségét sohasem okozta a termés tűlbősége s az árak ennek folytán bekövetkezett alacsonysága, hanem ellenkezőleg a szűk termés s az ennek folytán bekövetkezett drágaság; én a magam részéről mégis bátor vagyok azon nézetnek adni kifejezést, hogy ebben a felfogásban ez idő szerint Magyarországon vajmi kevesen osztoznak és jól teszik, a kik nem osztoznak. Mert bizony nálunk az a nagy mezőgazdasági verseny, mely búzánkat, nyers termésű kivitelünk eddigi főczikkét s lisztünket, iparunk ez eddigelé egyedül versenyképes prodoetuinát, legjobb és legbiztosabb piaczairól kiszorítja, komoly közgazdasági baj (TJgy van!) s engem nem vigasztal az, hogy a közgazdaság nem vitatható princípiumai szerint ennek a túltermelésnek szükségképi következése a kenyér olcsóbbulása lesz, mert hiszen — nagyban véve — Magyarország mint gabonatermelő és kény ér eladó állam annál sajnosabb helyzetben lesz, minél inkább bekövetkezik ez a humanitárius boldogság. (Helyeslés.) S mentül inkább meg vagyok győződve, hogy ezen a földön, a hol már egyszer — s nem is rövid ideig — élvezte a magyar nemzet azt az áldást, a mit a saját zsírjukban való megfulladásnak neveztek őseink — nem szabad oly viszonyokba belenyugodni, hogy erre másodszor is rá kerülhessen a sor: annál inkább kötelességemnek tartom, hogy ráutaljak arra, melyek nézetem szerint az eszközök, melyekkel e veszedelmet elkerülhetjük. {Halljuk / Halljuk.') Sietek megmondani, hogy én ezeket az eszközöket semminő csodaszerekben nem keresem, sőt mielőtt magát az orvosszert megjelölném, nehogy ugy láttassam, mint a ki vaktában tapogatózik, igyekezem megjelölni a baj mértékét s jelen állását. (Halljuk!) A búza ára métermázsánkint: 1859—1868-ig volt 9-46,1869—1878-ig volt 11-58,1879— 1883-ig volt 11-47, 1882-ben a legmagasabb ár volt 11 frt 22 kr., 1884. deczember 31-én 8 frt. (Felkiáltások: a baloldalon: Nem nyólcz, hanem hét!) A budapesti tőzsde árfolyama szerint — s igy számítottam a többit is — nyolcz frt; s igy az értékkülönbség az árban 3*22 forintot tett ki métermázsánkint. Ha az 1884-ki búzatermést — statistikai adatok alapján — 28 millió métermázsára teszszük s azt, a mit külföldre, akár gabnakivitel, akár liszt alakjában értékesítni kell és lehet, 10 millió métermázsára, bizony felül [a harmincz millión lesz a veszteség, a mit mezőgazdaságunk jövedelmezőség tekintetében csak egy czikknél veszít. Nem telik kedvem recriminatiókban; azért nem terjeszkedem ki itt bővebben egy kérdés megvitatására, arra t. i., hogy azok, kik évtizedek óta, tehát már az előbb említettem viszonylag magas vagy legalább elég méltányos gabnaárak uralma idején, untalan azt beszjélték a magyar gazdaközönségnek, hogy gazdasági érdekei megótalmazása ily viszonyok mellett is lehetetlenség, (ügy van! a jobboldalon) nem terjeszkedem ki, mondom, ama kérdés vitatásába, hogy ezek az idő előtt való Cassandrak, minő módon készítették elő a gazdaközönséget a jelen, sokkal nehezebb, igazán nehéz s a jövő — lehet, hogy még súlyosabb — terheinek és válságainak elviselésére. Ha visszaemlékezem arra, hogy a midőn évekkel ezelőtt, nem a magam csekélysége, hanem a magyar közélet számos kitűnősége, e házban is, de különösen a sajtóban ráutalt arra, hogy a közép és kisbirtokos osztály — mert ezek érdekei érintik legközelebbről a közérdeket — a viszonyok akkori állapotában nemcsak hogy nincs tönkrejutásra kárhoztatva.hanem munka és takarékosság utján vagyont is szerezhet, szaporíthatja a meglevőt, erőt gyűjthet későbbi megpróbáltatásokra; ha ismétlem, visszaemlékezem arra, hogy az ily — nem mondom intések, hanem hazafias föltevések a gyűlölködés bizonyos tényezői által ugy fogadtattak, mint gúnyos sérelmek arra a társadalmi szervezetre, melynek végső erőfeszítéseiben a törvényhozás, a kormány a helyett, hogy tettekkel segítségére sietne, munkát és takarékosságot ajánltat: akkor én kénytelen vagyok azt mondani, hogy azok, kik a viszonylagos gazdaság azon éveiben a desperatio eme tanát hirdették, igen rossz szolgálatot tettek az ügynek, melynek szószólói voltak s ha csak minden tizedik, nem, minden századik gazda hallgatott is szavukra (Nyuytalanság a bal-és szélső halon. Halljuk!) s hitte el azt a mesét a terhek elviselhetetlenségéről, a tönkrejutás szükségképi voltáról s mondott le a küzdelemről már akkor, midőn erre még minden módja megvolt, megbecsülhetetlen erőktől fosztot-