Képviselőházi napló, 1884. II. kötet • 1884. deczember 4–1885. január 14.

Ülésnapok - 1884-31

31. országos ülíJs i hogy hasznos beruházásokra felvett költségek hosszabb időre elosztassanak. A hiány megvan ugyan, de ez csak fietio, mert tényleg gyümölcsözőleg szerepel a polgárok vagyonában. Ha ez elveket elfogadjuk és kérdjük, hogy a beterjesztett költségvetés deficitje ilyen természetű-e, kénytelen vagyok erre tagadólag felelni. Nemcsak midőn államháztartásunkban először jelentkezett, nem volt ily természetű; most annál kevésbé az, minthogy az eredetileg improductiv befektetésekből eredő hiány kamatterheit kell hordozni és ebből állott elő a deficit. Ezt természeténél fogva nem lehet oly deficitnek tekinteni, önök szerinti kicsinysége daczára, mely elfogadható volna. Sőt miután az általam jelzett módon állott elő a deficit, a mint a t. kormány elismerésre méltó törekvései a múltban igazolják, az oly természetű, hogy a deficit minden hátrányai vele iárnak s államháztartásunkban eltüntetni lehetetlen. Es a stabilitáson kivül van még egy másik veszedelmes jellege is. Mert az által, hogy az eltüntetésére hozott áldozatok az állampolgárok oly vagyonából vétetnek, melyből az állam túlköltekezése annak idejében sem folyt be, de most a deficit terheiben osztozni kénytelen, ennek következménye nem lehet más, mint az, hogy az a vagyon kisebb lesz. Mi sem bizonyítja világosabban ezen tételt mint az egyensúly megzavarásának hatása alatt eszközölt adóemelések sorsa. Ezen adóemelésből befolyó jövedelem az államadósságok kamatainak törlesztésével, tehát improductiv befektetések által nyeletik el, ha tehát az állam az- ekként nyert jövedelmet kénytelen a nélkül felhasználni, hogy abból sem közvetve, sem közvetlenül mi sem térül meg az állampolgároknak, ha ezen erőlködés után mégis hiány marad, ugy ez a nemzeti vagyon és az adóképesség egyenes megtámadását jelenti. (Ugy van! a szélső balon.) Ezen tétel bővebb igazolása végett legyen szabad azon adóhátralékok rémítő összegére hivatkozni, melyek már is jelentkeznek és a költségvetésben fel vannak tüntetve, de a melyek a jövőben még inkább fognak jelentkezni. Mindezeknél fogva t. ház, én elfogadom a pénzügyi bizottság általános jelentésének azon tételét, mely azt mondja, hogy az 1885-iki állami költségvetés ugyanazon keretekben mozog, melyekben államháztartásunk több évi tapasztalata és fejlődése megállapította, elfogadom annyival is inkább, minthogy igenis ezen deficit és annak általam jelzett természeténél fogva annak nagysága nemcsak a múltban megállapított keretekben mozog jelenleg, hanem a jövőben is otí fog mozogni. De alig hiszem, hogy ily szerény mértékben és ezt annál kevésbé, különösen, ha meggondoljuk t. ház, hogy összes háztartásunk a mezőgazdaságra lévén alapítva, terményeink a világpiaczról leszorítva, ha ezután az ennek révén nyert jövedelmek letJíeinber 5. 18S4. 3^ nem fognak befolyni, vájjon honnan kapjuk meg a most előirányzottjövedelmet? Maga Németország érzi e veszélyt, melynek a nem rég megnyitott birodalmi gyűlésen abban adott kifejezést a trónbeszéd, hogy a mezőgazdaság teljes ruináiása nélkül arra több terhet róni nem lehet és igy a birodalom fokozott költségeiben a mezőgazdaság nem participálhat, azt más jövedelemből kell fedezni. Könnyű Németországnak t. képviselőház, melynek hatalmas ipara, kereskedelme lévén, könnyen segíthet magán, ha a mezőgazdaságát nem is kell többé sújtani és válság elé juttatni. De hol van nekünk ilyen? Vasutaink vannak, gabonánkat azonban aligha fogják jövőre a világkereskedelem számára szállíthatni, a helyett az osztrák ipartermékeit hordják szét majd keleten, hogy leendő iparunk piaczát is az osztrák ipar számára meghódítani segítsenek. Vasutainknak lesz jövedelme, de ez alig lesz képes pótolni a hiányokat. Hanem azért újabb áldozatok árán szabályozzuk a Dunát, szabályozzuk a Vaskaput. Hiszen e közlekedési vonalon még a kereskedelmet sem mi fogjuk közvetíteni! Vagy talán az adóból befolyó jövedelem is oly csere vagyont képez t. ház, melynek értéke az oly sokat emlegetett vasutakban van? Megengedem, hogy az is ott van, de mi haszna, ha minden értéket a vasutakban concentralunk, ha a vasúti jövedelmeket az improductiv közös ügyek és a deficit consumálják. Mindezekre azt fogják mondani, hogy ezek nem egyebek, mint az ellenzék rémlátásai. Nem ugy van t. ház: mint minden gazdálkodás az egyesek életét, ugy az államgazdaság is az államéletet föltétlenül uralja. Ezen államgazdaság hatása határozott kifejezést nyer azon erős fejlődésnek indult pauperismusban, melynek symptomatieus tünetei az antisemitismus és a kivándorlás már régen jelentkeznek. Mindez igen szomorú t. ház, de azt hiszem, hogy ugy én, mint azok, a kik hasonló kifejezést adtak tapasztalataiknak e képviselőházban, azt hiszem, elég hű képét nyújtották a mai társadalomnak, elég hűen tükrözték vissza 17 évi alkotmányos életnek rideg tapasztalatait. Mosí már csak az lehet a kérdés, vájjon abban áll-e a többségnek a feladata, hogy oly jogosult és komoly aggodalmak előtt hunyjon szemet, a melyeket eloszlatni ép neki kellene. Vájjon az-e feladata,hogy oly veszedelmekbe sodorja a társadalmat és igy az államot is, mely veszedelmek ellen ép az ő alkotmányos védelméhez kellene folyamodni? Az a kérdés végül t. ház, vájjon a beterjesztett költségvetés mindezen aggodalmak és veszedelmek ellenében nyujt-e kellő orvoslást? Azt mondják igen. Ha t. ház, eltávozunk az igazságtól, annak teljes és tökéletes látszatára van szükség, hogy a csalódás előidéztessék és a többség még e látszatra sem törekszik; nem védi, nem bizonyítja