Képviselőházi napló, 1884. II. kötet • 1884. deczember 4–1885. január 14.
Ülésnapok - 1884-46
356 46. országos ülés Január 13. 1885. és mennyire, mert ez a legfontosabb akkor, ha Ausztriával alkuba bocsátkozunk. Megvallom, utána jártam az egyedüli forrásnál a statistikai hivatalnál, de e tekintetben teljes felvilágosítást ott sem nyerhettem. Nem akarom a ház figyelmét számok felsorolásával fárasztani és ezért csak egykét példát kívánok felhozni. (Halljuk! Halljuk!) Az „Oesterreiehische Statistik" III. kötetében 1883-ról azt mondja, hogy a hatodik csoportból, a mely a gabonaféléket tartalmazza, Svájczha az allgemeines ungarische-österreichisehe Zoligebiet-ről 23,000 métermázsa vitetik ki, ellenben a magyar statistikai hivatal évkönyvei azt mond ják, hogy ugyanodal883-ban 660,000métermázsat vittünk. Ha Magyarország a közös vámterületben ben foglaltatik, ez lehetetlenség, mert Magyarország és Ausztria együttvéve semmiesetre sem vihet kevesebbet ki, mint Magyarország egymaga. Én azt hiszem, hogy ez akkép értelmezendő, hogy külön számítandó az, a mi Magyarország, és külön számítandó az, a mi a közös vámterületről van felvéve. Ha már most ezen példán elindulunk t. ház, nyugat felé, a közös vámterületről a kivitel 8 millió métermázsa, ugyanazon csoportból Német-, Franczia- és Angolországba 4 millió mázsa a mi kivítelüuk. Ha már most a Sváicz példáját veszszűk fel és külön adjuk hozzá ezen 4 milliót a 8 millióhoz mely a közös vámterületről kivitetik, akkor 12 milliót viszünk ki nyugat felé, mig mi 11 milliót viszünk át Ausztriába. Ez ha helyes, a mit itt felhozni bátorkodtam, mintha azt mutatná, hogy Ausztriának tulaj donkép nincs szüksége a mi nyers termeivényeinkre és Ausztria azon terményeket csak azért veszi meg, hogy azon nyereséggel túl adjon, a mit az látszik, mutatni, hogy az osztrák statistika ártételeimagasabbak,mint ami ártételeink. Ha ez áll t. ház, hogy Ausztriának saját használatára nincs szüksége a nyers terményekre, hogy Ausztria azt legfeljebb kereskedelmi nyereség tekintetéből veszi meg, akkor azt hiszem, hogy méltányos és mi ránk nézve kedvező vámszerződést Ausztriával nem fogunk köthetni. Akkor elérkezett az ideje annak, hogy a nemzet előkészítse magát idején azon nagy gazdasági átalakulásra, a mely a vámterület külön választásában áll. (Helyeslés balfelől.) Mert ha áll az, hogy Ausztriának nincs szüksége saját használatra, a mi terményeinkre, akkor be fogják előttünk csukni az ajtót s egyszerűen kezünkbe adják a koldusbotot. Ha akkor a közszellem nem fog emelkedni az önállóságig, akkor majd ama szánalmas jelenetnek leszünk tanúi, hogy azon kapufélfához fogunk menni koldulni, a hol bennünket, mint kinyomott czitromot kiutasítottak. Méltó bűnhődése lesz ez t. ház annak, hogy mi 20 esztendeig legéletbevágóbb törvényeinket mellőzzük, legfontosabb jogainkat nem veszszük igénybe, hogy mi 20 évig legjobb gazdászati erőnket önkényt felajánlottuk Ausztriának, a mely ez által azon helyzetbe jutott, hogy mind mezőgazdaságára nézve, mind iparára nézve bátran kiállhatja a világversenyt, mig mi egy emberéltig tartó hosszú béke idejét mire használtuk fel ? Arra, hogy egy nagy válság örvényének közepére eljussunk, a melyből a mentő utat nem látjuk kivezetni sehol és a mely a magyar nemzet létét annak legbiztosabb alapjában a földbirtokban támadja meg és fenyegeti végpusztulással, (ügy van! bálfelöl.) T. ház! Nem nyomhatom el azon aggodalmaimat, a melyeket azon jelenség kelt bennem, hogy az igen t. kormány ezen főfontosságú kérdés iránt oly kevés figyelmet látszik tanúsítani. A mit onnan vélek következtethetni, hogy az igen t. pénzügyminister ur megelégelte ezen nagy gazda sági válsággal szemben az általános vita alkalmával azt megjegyezni, hogy ezen csak az segített, hogy ha magtermelésből átmegyünk a hústermelésre, a nélkül, hogy gyakorlatilag bebizonyítva állott volna előttünk azon tény, hogy csakugyan helyes is és a jelen körülmények közt csakugyan haszonnal alkalmazható. Megvallom nem nyomhatom el aggodalmaimat azon jelenséggel szemben, hogy az igen tisztelt földmívelési minister ur elégnek tartotta tegnap az ülés végén röviden azt mondani, hogy ezen gazdasági válságra nézve megtörtént már minden; megtörtént, a mit a gazdasági egyesület javasolt, megtörtént a vasutak államosítása, sőt még pályadíjat is tűzött ki az igen tisztelt minister ur azon kérdésre, hogy :*. hitelintézetek miként rendeztessenek. Már most legyünk türelemmel, mig ezek a pályamunkák beérkeznek és akkor aztán jó lesz minden, meglesz minden. (Derültség a szélső baloldalon.) Az igen t. ministerelnök ur maga is oly tételre alapítja számításait, mely előttem legalább bebizonyítva nincs, t. i, hogy Ausztriának okvetlenül szüksége van a mi nyersterményeinkre. Ha mindebből az következik, hogy ugyanazon szerződés újittassék meg ismét 10 évre, vagy mint némelyek rebesgetik 25 évre, mely jelenleg fennáll, minden lényeges változtatás nélkül; akkor bekövetkezhetik azon idő, hogy s pénzügyminister ur ideálja megvalósul Magyarországon: át fogunk menni a magtermelésről a marhatenyésztésre, de az extensiv marhatenyésztésre, úgymint azt Texas vagy Dél-Amerika La-Pl a ta államai pampáin vagy pedig Ázsia fensíkjain a baskírok és turkomenektől látjuk. (Igaz! ügy van! balfelől.) Ez azonban semmi esetre sem lenne culturalis haladás, hanem ellenkezőleg a legnagyobb visszaesést jelentené. A megkötendő vám- és kereskedelmi szerződés részleteire itt természetesen ki nem terjeszkedhetem, itt csak azért tartottam szükségesnek fölemlíteni, mert ezen kérdés helyes elintézése a legnagyobb befolyást van hivatva gyakorolni föld-