Képviselőházi napló, 1884. II. kötet • 1884. deczember 4–1885. január 14.

Ülésnapok - 1884-46

46. országos ülés január 13. 1885. 357 mívelési nyersterményeink értékesítésére, a mi viszont a gazdasági válság következményeinek enyhítésére szolgáló eszközök között kiváló helyet foglal el. Áttérek már most az igen t. ház kegyes engedelmével az úgynevezett fogyasztási vámsorompóra. Itt politikai szempont nem jöhet tekintetbe, ez nem bir nemzetközi jelleggel, ez tisztán belkormányzati ügy és itt csakis a gazdászati szempont lehet az irányadó. A fogyasztási vámsorompó fölállítását föltétlenül és minden körülmények közt' szükségesnek tartom, ha az Ausztriával kötendő vámés kereskedelmi szerződés létre jön és pedig államháztartási, nemzetgazdászati és földmívelési érdekeink szempontjából. Az államháztartási és nemzetgazdászati szempontok annyira ismertek mindenki által, hogy azokat elégnek tartom csak néhány rövid szóval megemlíteni. Államháztartási szempontból szükséges a fogyasztási vámsorompó fölállítása, azért, hogy végre valahára az 1867. évi XII. t.-cz. 64. §-a teljes érvényre emeltethessék, a mely szakasz azt mondja, hogy a közös vámjövedelmek mindenekelőtt a közös kiadások összegéből vonassanak le, mire nézve az 1867-iki XIV. t.-cz. 3. § a volna hatályon kivül helyezendő, a mely azt rendeli, hogy a közös vámjövedelmekből először a külföldre vitt, fogyasztási vám alá eső iparczikkek után járó vámvisszatérítés vonassék le, a mely szakasz húsz év alatt több száz millió különbséget tett a magyar államháztartásban és egyik legfőbb oka volt azon nagy zavarnak, a melyben az még most is vergődik. Nemzetgazdászati szempontból szükséges a fogyasztási vámsorompó fölállítása azért, hogy a mi viszonyainkhoz mért czélszerü megadóztatás által előmozdíthassuk a mezei gazdasággal szorosan összefüggő fogyasztási adó alá eső iparágak kifejlődését és eszközölhessük azoknak decentralisatióját, a mi nemzetgazdaságilag nagy jelentőséggel bir. Ilyen iparág a többek közt a szeszgyártás, mely jelenleg néhány nagy pénzerővel rendelkező vállalat monopóliumát képezi, pedig azt ugy hiszem senki sem tagadhatja, hogy sokkal nagyobb nemzetgazdászati jelentőséggel birna az országra nézve, ha a most termelt szeszmennyiséget tiz—tizenkét nagy gyár helyett 15—20 ezer gazdasági szeszgyár állítaná elő és virágzó mezei gazdaságokat varázsolna olyan helyeken, a hol most csak pusztaság létezik. Egyáltalán, különösen a mezei gazdasággal szorosan összefüggő iparok decentralisatiója volna nézetem szerint kívánatos, látjuk ezt a budapesti nagy malomvállalatoknál, melyek mint önczél kitűnően beváltak ugyan, de nemzetgazdászati jelentőséggel alig bírhatnak, ha meggondoljuk, hogy 7 írtért veszik tőlünk a búzát és 5 írtért adják vissza nekünk földmívelési czélokra a korpát. Legszükségesebbnek tartom azonban a fogyasztási vámsorompó fölállítását magának aföldmívelésnek érdekében. A nagymérvű árcsökkenések, különösen a gyapjú és búza, mint a magyar gazdaságok két legfőbb jövedelmi forrására nézve, szükségessé teszik azt, hogy a már-már veszteséggel termelő magyar gazdának hathatós segély nyujtassék és pedig azonnal, a mint az eszközölhető lesz. Ezen segítség nem állhat pénzből vagy jó tanácsból, hanem szerény nézetem szerint csak ugy eszközölhető, ha minden tetemesebb befektetés, nagyobb költség nélkül olyan jövedelmi forrás nyittatik meg a magyar gazdának, melyet pusztán talajának kihasználása nyújtson, mely eddigi gazdálkodási modorát semmiben sem változtassa meg és mégis elég tetemes legyen hogy a még eddig el nem bukott földmívelőket a végelsülyedéstől megóvja, sőt megadja a lehetőséget arra, hogy rövid időn ismét jólétre tehessenek szert. Ezt másként elérni nem lehet, mint az által, ha az elértéktelenedett gabnafélék részben egy más, jobb árú és biztosabb kelendőségü növény termeivény által helyettesittetnek. Ilyen növény Magyarországon csak egy van t. ház, és ez a dohány. A dohány olyan czikk, mely után a kereslet folyton emelkedőben van, melynek termelési módját a magyar nép ismeri és nagy előszeretettel űzi, mely rosszabb minőségű talajokon is tetemes nyereséget igér. Vegyünk fel például egy 4—500 holdas birtokost, ha ez évenkint 40—50 hold dohányt ültethetne, melynek termését gondos megválasztás, helyes termelési és kezelési mód segélyével csak 1

/s részben is, mint első osztályú árúczikket küldhetné a világpiaezra, rövid időn jó módú gazdává válhatna az, a ki a jelen válságos körülmények között családjával együtt földönfutóvá válhatik a legrövidebb idő alatt. Akis birtokosokra nézve is, kik rendelkeznek ugyan elég munkaerővel, de kis és folyton kisebbé váló birtokaikon nem képesek azt értékesíteni, a legnagyobb jótékonyság volna a dohánynak mintegy kerti művelése és egy egész osztály jólétét eredményezhetné, mely most a nyomorhoz nem messze eső állapotban teng és adóját alig vagy csak a legnagyobb nélkülözések folytán birja kifizetni. Tekintettel kell lennünk arra is, hogy a műbőrök gyártása által már ugy is nagy mérvben elértéktelenedett szőllők, ha a phylloxera által végkép elpusztíttatnak, mint az már némely vidéken ijesztő módon bekövetkezett, a szőlőműveléssel foglalkozó, ugy is súlyos helyzetű munkások egész osztályai ki fognak pusztulni, ha egyéb keresetforrás nem nyílik meg eiőttük, a mely keresettorrást más mint a foldmívelés minálunk, nem nyújthatja