Képviselőházi napló, 1884. II. kötet • 1884. deczember 4–1885. január 14.

Ülésnapok - 1884-46

354 46. orseägos ülés janBár 13. 1885. kifejtett leleményességéből nem tud megélni, egy állam sem lesz képes életben megtartani, ugy másrészről minden földmívelő osztály jogosan megkövetelheti az államtól azt, hogy túlságos terhek vállaira ne rakassanak és talaja kihasználásában, leleményessége és szorgalma gyümölcseinek teljes értékesítésében semmi tekintetben se gátoltassék meg, különösen azon nagyfokii válság idejében, melynek sújtó befolyása alatt jelenleg állunk. Mára költségvetés általános tárgyalása alkalmával fejezte ki az igent, pénzügyministerur azon nézetét, hogy a kenyértermények nagy fokú árhanyatlásából eredő nagy gazdasági válságon egyedül csak a magtermelésről a hústermelésre való átmenet segíthet. Ezen elvet már nagyon régóta halljuk hangoztatni és mégis mit látunk t. ház! azt, hogy a marhalétszám az országban évről-évre — csökken. Ebből én azt következtetem, hogy ezen gazdasági elv gyakorlati kivihetősége oly sok nehézségbe ütközik, teljes keresztülvitele annyi időt igényel, miszerint az a fenforgó és gyors segélyt igénylő válságra lényeges, általános befolyással nem bírhat. Tekintetbe veendő itt főként az, hogy a magtermelésről a hústermelésre való átmenet tetemes befektetést igényel, a mire tőke vagy hitel szükséges. Tőkével a magyar földbirtokos osztály nem rendelkezik, a hitel is már annyira igénybe van véve, hogy a legtöbb esetben a földbirtok a teher szaporítását újabb befektetésekre meg nem birja. Tekintetbe veendő itt ama körülmény is, hogy Magyarország felső vidékein szeszgyárak nélkül nem fokozott marhatenyésztésről, de még arról sem lehet szó, hogy az okszerű magtermeléshez okvetlenül megkívántató marhalétszám fönntartható legyen, pedig a kedvezőtlen viszonyok és czéliránytalan törvények folytán gazdasági szeszgyárat alig egyet-kettőt látunk ott, a hol azelőtt majdnem minden gazdaság el volt vele látva. Részletesen itt e kérdésbe bele nem bocsátkozhatom, talán a költségvetés részletes tárgyalásánál lesz még egyszer alkalmam a t. ház kegyes beleegyezésével visszatérnem e fő fontosságú tárgyra, itt csak annyit legyen szabad még egész átalánosságban megjegyeznem, hogy a magtermelésről a hústermelésre való átmenetet mái' csak azért sem lehet segítségnek venni, a földmíves osztály vállaira nehezedő válsággal szemben, mivel az ilyen átalalakítás már magában véve is válságot képez minden egyes gazdaságra nézve, a legrendezettebb viszonyok közt is sok nehézséggel és áldozattal jár és igy az általános válság következményeit csak súlyosbíthatja és nem enyhítheti. Az én nézetem szerint t. ház, ezen nagy gazdasági válság káros következményeinek elhárítására, vagy enyhítésére egyéb nem vezethet, mint egy nagyszabású nemzetgazdasági politika. Ha csak üres frázisként nem akarom ezen mondatot ide állítani, kötelességemnek tartom egyszersmind el is mondani, hogy mit tartok én nagyszabású nemzetgazdasági politikának. Mielőtt azonban ezt tenném, engedje meg a t. ház, hogy későbbi félreértések elkerülése végett azon általános politikai elvre mutassak rá, mely engem mind ezen, mind minden politikai kérdésben vezérel. Már az általános költségvetési vitában volt szerencsém hangsúlyozni azon álláspontomat, hogy én Magyarország közjogi alapjául az 1867. évi XII. törvényczikket föltétlenül elfogadom, nem ugy ugyan, mint azt az igen t. kormány magyarázni méltóztatik, de ugy, a hogy az szószerint törvénykönyvünkben feltalálható. Ezen kérdésnél sem szándékozom túlmenni azon a határon, melyet e törvény elébünk szab, de mindazon jogokat igénybe veendőnek tartom, melyeket belkormányzati önállóságunkra nézve biztosít és melyek érvényre emelve nincsenek. Ezen elvből kiindulva tekintem nemzetgazdászati politikánkat, mely nagyban és egészben azon vám- és kereskedelmi szerződésen alapszik, mely bennünket Ausztriához köt. Vámot kétfélét különböztetünk meg, az egyik egy bizonyos országot vagy vámszövetkezetet választ el a többi országoktól, ez a határvám, a másik ezen határvám területén belül eső egyes területeket választ el az ország többi részeitől, ez a fogyasztási vámsorompó. A határvámot illetőleg azt mondja a törvény, hogy az esetben, ha erre nézve a megegyezés Ausztriával létre nem jöhet, Magyarország önállóan fölállított vámvonalak által szabályozhatja kereskedelmi ügyeit. Az időnként kötendő vám- és kereskedelmi szerződés tehát, mint két jogilag egymástól független ország hasonló egyezkedései határozott nemzetközijelleggelbir.a mit az 1867-ik évi XII. t.-cz. 68.§-a is kétségbevonhatlanul ismételve megerősít. Hogy az ilyen nemzetközi jellegű vám- és kereskedelmi szerződés kellőleg megítéltethessék két egészen különböző szempontból kell azt tekinteni még egészen idegen nemzeteknél is, annyival inkább mi nálunk, kik szorosabb összeköttetésben állunk Ausztriával, mint más közjogilag egymástól független államok szoktak lenni. Ezen két egyenlően fontos szempont közül az egyik a gazdászat, a másik a politikai szempont. Gazdászatilag tekintve a dolgot akár a szabadkereskedelmi, akár a védvámos elvet vegyük is irányadóul és alkalmazzuk saját viszonyainkra, kitűnik az, hogy vámterületünk egész elkülönítése a legelőnyösebb reánk nézve. A szabadkereskedők ugyanis azt mondják, hogy a nyerstermelő országnak a szabadkereskedés mellett kétféle érdeke éretik el; először az, hogy az általa szükségelt iparczikkekre nézve az által nyitja meg a legnagyobb versenyt, hogy minden iparos állam ipartermékeit szabadon boosátja vásáraira, másod-